Sudhana könyvkiadó

lásd: facebook / sudhana kiadó

Ez egy köny anyaga, néhány évvel ezelőtt jelent meg. A fordító: Szántai Zsolt. A szerkesztő: Szántai F. Andrea. Vagyis: mi ketten, akik ezt a lapot szerkesztjük.


HAIKUK és WAKÁK

japán versek



A haikuk és a wakák valójában nem versek, hanem kezek, amelyek félig kinyitnak egy ajtót, amelyek tisztára törölnek egy tükröt. Lábak, amelyek elindulnak vissza a Természet irányába, a cseresznyevirágok, a lehulló falevelek, a holdfény, az apró állatok, a saját természetünk felé. Olyanok, akár a hideg téli eső, az éjszaka árnyai, a nyár melege. Megmerítenek minket önmagunk tavában, és közben élővé válnak, saját szelíd nyelvükön mondják el rólunk mik vagyunk, milyenné kellene válnunk, mit lenne érdemes észrevennünk.
A kötetbe klasszikus japán öt- és háromsoros verseket válogattunk össze. Az anyag gerincét a magyarul korábban még nem publikált Ogura Hjakunin Iszu képezi, amihez a 7. és a 18. század között élt japán költők, szamurájok és udvarhölgyek halállal, szerelemmel, természettel és a zennel foglalkozó verseit csatoltuk.


VIRÁGSZIROM ÉS KARDPENGE

Van valami a maguk egyszerűségében és mesterkéletlenségében megkapó japán művészeti alkotásokban, ami egyre közelebb kerül az úgynevezett "nyugati" világ lakóinak lelkéhez. Valami olyan impresszionizmus sugárzik mindenből, ami a Szigeten teremtődik, amelyet itt nyugaton, a mi környékünkön valóban csak a legnagyobb, legeredetibb mesterek képesek megragadni, vászonra, papírra, színpadra, hangokba álmodni. A japán művészek érdekes, felnőttes de mégis gyermeki, érett és sokat tapasztalt de mégis szűzies módon szemlélik a világot. S ez a megállapítás nem csupán a művészekre, nem csak a modern kor hétköznapi szülötteire érvényes, nem csupán azokra, akik legendásan híresek munka- és teherbírásukról, eltökéltségükről, rendszeretetükről, hagyománytiszteletükről, hanem a régmúlt idők hírnevet szerzett és névtelenségben maradt szülötteire is.
Felnőttes és közben gyermeki, érett és sokat látott, de mégis szűzies? Hogyan kapcsolhatók össze ezek a fogalmak? Japánban nagyon könnyen. Gondoljunk például a szamurájokra, a "kelet lovagjaira", akik csatában addig küzdöttek, addig irtották aktuális ellenségeiket, amíg mozogni bírtak, amíg levegőhöz jutottak; a harcosokra, akik saját és ellenfeleik vérétől mocskosan támolyogtak oda istenként tisztelt uraik elé, hogy fogadják a dicséretet; akik még arra is képesek voltak, hogy a nevükre s becsületükre fröccsent szennyet életük felkínálásával és elhajításával tüntessék el. S ezek a kitartó, fanatikusnak is nevezhető "lovagok", ha éppen nem parancsolták őket háborúba, kedves fáik tövében vagy otthonuk verandáján üldögélve gyönyörűséget találtak az apró papírfigurák hajtogatásában, a természet szemlélésében, a jelentéktelennek tartható jelenségek elmélyült megfigyelésében. Azok, akik csatában tucatszám gyilkolták a másik táborhoz tartozókat, odahaza, békeidőben, a harcok szünetében elmélázva, sokszor napokon, heteken át keresgélve a megfelelő, legodaillőbb szavakat verset írtak arról, hogyan toccsan bele a béka a vízbe, hogyan emelkedik a hegy fölé a hold, milyen hatásokat gyakorol rájuk a szerelem, milyen érzéseket vált ki belőlük a virágzó cseresznyefa látványa stb.
Verset írtak… Valóban vers az, amit írtak? Első ránézésre nem, ám ha megpróbáljuk félretenni nyugati értékrendünket és ráhangolódunk ezekre az apró művekre, megérezhetjük a belőlük áradó bölcsességet, nyugalmat, boldogságot vagy bánatot, magunk előtt láthatjuk azokat a képeket, amelyek a költőket arra ihlették, hogy megörökítsék életük egy-egy, máskülönben feledésbe merülő pillanatát.
A japán verselési formákról sokan, többször kijelentették már, hogy semmi közük sincs a "nyugati" versformákhoz; elmondták a versekről, hogy európai nyelvre hiába is próbálnánk lefordítani e műveket, mert képtelenség visszaadni a japán nyelv hangulatkeltő hangutánzó szavait, dallamosságát, a kifejezések kétértelműségét. Voltak, akik szabadon fordították le saját nyelvükre a haikukat vagy wakákákat, voltak, akik megpróbálták beleerőszakolni ezeket az időmértékes verselés kereteibe - és voltak olyan magyar fordítók (maguk is költők, köztük legnagyobbjaink, pld. Kosztolányi Dezső), akik éltek a mi, európában különlegesnek számító nyelvünk sajátosságaival, és pompás magyarításokat készítettek.
Ha alaposabban megvizsgáljuk a japán verssorokat, könnyen felfedezhetjük e különleges verselési formák szabályait. Való igaz, hogy a hangutánzó szavak használata - főként a természetet, a természeti jelenségeket leíró versekben - elterjedt, ám a "placcs", a "zsupsz" és a hasonlók japán megfelelői is szigorúan beleillenek a már-már mérnöki precizitással megtervezett vers szerkezetébe.
Tekintsük át a legjellemzőbb japán verselési formákat, és ezek szabályait.
a.) Dodoitsu - Rövid, humoros dal. 26 szótagból áll, a sorok szótagfelosztása a következő: 7-7-7-5. A dodoitsukat akár japán "népdaloknak" is nevezhetnénk, mert főként a parasztok körében voltak népszerűek.
b.) Haiku - Tradicionális japán verselési forma; a versek háromsorosak, összesen 17 szótagból állnak; a sorok szótagfelosztása: 5-7-5. (Japán eredetiben ez a három sor sokszor valójában egy sorként jelenik meg, de ezt automatikusan három egységre tagolják.) Egyes haiku-szerzők nem tartják be a szótagokra vonatkozó szabályt, sőt, bizonyos esetekben még a sorok számát is négyre, esetleg ötre növelték. (Nyugati nyelvekre történő fordítások során a szótagszámokat csak ritkán sikerült betartani; a fordítók általában a rövid-hosszú-rövid sorok alkalmazását tartották szabálynak.) A haikukban általában a természettel és az emberi érzésekkel kapcsolatos gondolatokat fogalmazták meg, méghozzá úgy, hogy a minimalizmus szigorú törvényeinek betartásával bemutatták a gondolat megfoganásának fizikai és hangulati körülményeit is. A haiku egyik formáját szenrijunak nevezik; ez szerkezetét tekintve azonos a haikuval, de sokkal szubjektívebb, spirituális szempontból intimebb témákkal foglalkozik. A haiku versekhez gyakran képzőművészeti alkotások, "illusztrációk" társulnak, ezeket a rajzokat és festményeket haigáknak nevezik.
c.) Haikai - Humoros verselés. Ugyanazok a szabályok - vagy szabálytalanságok - vonatkoznak rá, mint a haikura, de a témaválasztást illetően leginkább a nyugati bökversekre hasonlítanak.
d.) Haibun - Haiku-történet. Olyan hosszabb, prózai mű, amelynek megírására egy-egy haiku ihlette meg a szerzőt. A szövegben sokszor több haikut is találhatunk.
e.) Hokku - Olyan haiku, amely egy renga három kezdősorát adja.
f.) Imajo - Újszerű dal. A sorok szótagfelosztása: 5-7-5-7-5-7-5-7.
g.) Lámpásvers - Könnyed, levegős vers, afféle képvers; a leírt szöveg a formáját tekintve japán papírlámpásra hasonlít. A lámpásversek általában ötsorosak, a sorok szótagszába: 1-2-3-4-1. Az első sorban általában egy főnév szerepel, a másodikban, a harmadikban és a negyedikben a főnévre vonatkozó jelzők, míg az ötödikben az első sor főneve - rokon értelmű szóval.
h.) Mondo - Válaszvers. Formája: 5-7-7 és 5-7-7. Az első három sor a kérdés, a második három a válasz.
i.) Waka - "Szabályos" vagy "udvari" japán vers. Ötsoros, a sorok szótagszáma összesen 31; a szótagok soronkénti megoszlása: 5-7-5-7-7. A korai időszakban a tankákat két költő alkotta, az egyik az első három, a másik az utolsó két sort. A 20. században keletkezett wakákat tankának nevezik.
j.) Renga - Kapcsolt vers. A legtöbbször haikuval kezdődik, amelyet általában egy másik szerző fejez be saját gondolatával. A sorok szótagszáma: 3-2 -(tetszés szerinti) és 2-2, vagy pedig 5-7-5 és 7-7.
k.) Han renga - Rövid renga. Ötsoros, a sorok szótagszáma: 3-2-3 és 7-7. Ez egyik költő megírja az első három sort, a hokkut, a második az utolsó két sort, az onjit.
l.) Usin renga - Komoly renga. Renga, amely sok, általában száznál is több sorból áll. Sokszor kettőnél több költő írja.
m.) Haikai renga - Humoros renga.
n.) Említést érdemel még a musin renga, amelyben a költők fittyet hánynak a nyelvtan és a szóhasználat szabályaira, szabadon játszanak a szavakkal.
o.) Rengaj - Hatsoros vers, a sorok szótagszáma: 3-2-3-3-2-3 (két résztvevős párbeszéd), vagy 3-2-3-2-3-2 (három résztvevős párbeszéd). A párbeszédben résztvevők egy-egy sort írnak meg, amire várják a többiek válaszát, majd az így kialakuló vershez ismét hozzáteszik saját gondolataikat. Léteznek olyan rengajok is, amelyekben a sorok szótagszáma háromról hétre, kettőről pedig ötre növekszik.


Annak ellenére, hogy a japán és a kínai nyelv jelentősen eltér egymástól, a japánok a 8. század során a kínaiaktól vették át írásjegyeiket, hogy rögzíthessék gondolataikat, addig szájhagyomány útján terjedő irodalmi alkotásaikat. A 700-as évek elején létrejött a Kodzsiki, ez a gyűjtemény, amely a japán teremtésmítoszok és legendák mellett már számos irodalmi alkotást, verset és mesét is tartalmaz, valamint a Nihon-soki, amelybe a Japán történelmére vonatkozó feljegyzéseket szedték össze. Valamivel később megszületett a legrégibbnek tartott japán versantológia, amely a Millió levelek gyűjteménye címet viselte. Ebbe több, mint négyezer verset gyűjtöttek össze.
A 8. század végétől az 13. század hajnaláig tartó korszakban a japán irodalom jelentős fejlődésen ment keresztül. A költőkre természetesen óriási hatást gyakorolt a már akkor is fontos és magas szintű kínai irodalom, de már megjelentek az első jelentős, originálisan japán formák, témák és szimbólumok. A 11. században, abban az idoben, amikor a kínai írásjegyekből származtatott hiragana írásrendszer elterjedtté vált Japánban, a császári palota udvarhölgyei jelentős szerepet játszottak az irodalom fejlesztésében. Például egyikük, Muraszaki Sikibu (Muraszaki úrhölgy) Genji monogatari - Genji története - címen írt egy ötvennégy fejezetből álló regényt, amely mindmáig érezteti hatását. Muraszaki úrhölgy kortársa, egy másik udvarhölgy, Sei Sonagon korának esszéiből, rövidebb-hosszabb írásaiból és feljegyzéseiből, valamint saját műveiből összeállította a híres Párnakönyvet, amely amellett, hogy pontosan bemutatja a korszak udvari életét, ideáljait, irodalmi szempontból is értékes és páratlan alkotás. Japán kultúrális életében jelentős volt az Ogura Hjakunin Iszu, a száz költő száz versét tartalmazó antológia, amelyet Fudzsivara no Sadaie (más néven: Teika), a 13. század jelentős költője állított össze. Teika a verseket nagyjából keletkezésük idejének megfelelően tette egymás után; a legelső gyűjteményben a wakák nem kaptak címet A legkorábbi a 7. században íródott, a legkésőbbit Teika kortársai alkották. A gyűjtemény óriási hatást gyakorolt a japán költőkre (vannak, akik szerint ez határozta meg az ország költészeti ízlését), valamint az uta karutának nevezett, általában Újév napján játszott, népszerű kártyajátékra.
A 13. és a 17. század közötti időszak irodalmi alkotásainak témája főként a háborúval, a harcosokkal és a csatákkal kapcsolatos gondolatok, megfigyelések voltak, de már megörökítődtek a buddhista vallással kapcsolatos érzések is, létrejöttek azok a művek, amelyek a későbbi buddhista irodalom előfutárai voltak. A buddhista irodalmi alkotások közül a legjelentősebb a több, mint ezer történetet, mesét és példabeszédet magában foglaló, a Régmúlt idők és a jelenkor meséi címet viselő gyűjtemény. Ebben a korszakban fejlődött ki a világon egyedülálló performance-forma, a nó is.
A 17. században, a Tokugawa sógunátus idején jelentős kultúrális fejlődés következett be Japánban. E fejlődésnek köszönhető, hogy később színre léphettek és országszerte, majd az egész világon ismertté váltak az olyan jelentős költők, mint Basó vagy Buson.
A 19. századtól kezdődően a japán irodalomra jelentős hatást fejtett ki az ú.n. nyugati világ; a költők és írók sokszor az idegenek verselési és írási formáit próbálták követni, de természetesen úgy, hogy mindvégig megőrizték saját kultúrájuk jellegzetességeit.
A kötetbe klasszikus wakákat és haikukat válogattunk össze. Az első részben az olvasó az Ogura Hjakunin Iszut, a száz wakából álló gyűjteményt találhatja. A második részbe az ismertebb költők halállal kapcsolatos gondolatai mellé olyan wakákat és haikukat gyűjtöttünk össze, amelyek szerzői katonák, szamurájok vagy valamelyik háborúban elpusztult férfiak voltak, akik sokszor életük utolsó pillanatában, a végső küzdelem előtt vetették papírra gondolathagyatékukat. A kötet harmadik részében néhány, udvarhölgyek által írt vers mellett egy haikufüzért találhat az olvasó, amelyet egy ismeretlen udvarhölgy írt a 11. század legvégén; mint kiderül belőle, a hölgy komolyabb irodalmi alkotást akart létrehozni, s ezt a szándékát versben fogalmazta meg magának. A kötet negyedik részében az élettel, a természettel, és a költők örök témájával, a szerelemmel foglalkozó wakákat és haikukat olvashatjuk. E rész végén teljes terjedelmében közzé tesszük annak a Sikisi hercegnőnek (1150-1201) Évszakok címet viselő wakafüzérét, aki atyja, Gosirakava császár tiltása ellenére viszonyt folytatott Teikával – az Ogura Hjakunin Iszu összeállítójával. A kötet utolsó részben található versek témája a vallás, a buddhizmus, a zen.


OGURA HJAKUNIN ISZU
(SZÁZ KÖLTŐ - SZÁZ VERSE)

A másik oldalnak is van másik oldala.
Japán közmondás

Tencsi Tenno: ŐSZ

Durva nádtető
aratókunyhón ősszel,
a rizsföldeken.
Ruhaujjam nedves lett,
víz csepeg át réseken.


Jito Tenno: NYÁRVÉG

Tavasz - elmúlt rég,
Eljött megint, el a nyár;
Sok selyemfehér
Köntöst kiterítettek
“Mennyek Illata” ormán.



Kakinomoto no Hitomaro: MAGÁNYOS ÉJ

Hegylakók útja;
mint lehajló ág,
épp' olyan girbe-gurba -
ezen egy éjszakában
egyedül hálnom... muszáj?


Yamabe no Akihito: A FUJI ORMÁN

Ha Tago partja
a cél ahová tartasz:
a Fujin meglásd
milyen is a fehérség,
ha záporhó hull le rád.


Sarumaru Taju: BÚS ŐSZ

Hegyeknek mélyén,
vörös levelek között
messzi kiáltás.
Szarvas bőgi a magányt.
Jaj, milyen bús ez az ősz!


Yakamocsi: SZARKA-HÍD

Ha Szarka-híd
- híd, hol sok szarka tanyáz -
csillog s fehérlő,
zúzmarától és jégtől,
idő nyűvi délutánt.


Abe no Nakamaro: ELVÁGYÓDÁS

Külhonra nézek.
A "Mennyek Síkja" fölött.
A hold vajh más itt
Mint Mikasa-hegy mögött
Otthon, Kasuga földjén?


Kisen Hoshi: SORSOM

Kunyhóm kicsinyke,
a fővárostól délre;
ezt a világot,
mely mostantól enyém lett
"Bú"-nak mondják a népek.


Ono no Komacsi: VESZTESÉGEK

A virág illata
Múlttá lett, elillant rég
Miközben szemem
Közönséges dolgokon
Pihentettem utamon.



Semimaru: TALÁLKA-DOMB

Ez itt az a hely,
hol pihennek vándorok,
jövők s indulók,
idegenek, barátok:
Ez itt a "Találka-domb".


Takamura Sangi: CSÓNAKBAN

A széles, széles
tengeren túl, a messzi
szigetek felé
evezek, hajtóm hajóm,
a kis halászcsónakot.


Henjó Sojó: FELHŐNÉZŐK

Mennyek szelei!
Kik felhők közé ösvényt
Fúttok; ne gyertek!
Ó, hadd nézzük még szűzi
formáit fellegeknek.


In Yozei: SZERELMEM

Sukuba ormán
ha a víz alázuhog
folyóvá duzzad.
Olyan az én szerelmem,
akár lassú, mély folyam.


Kawara no Sadaijin: TEÉRTED

Díszes nyomat, nézd!
Shinobu indák, szárak!
Kiért létezem,
Ha nem teérted? Érted!
Nem változom meg. Nem én!



Koko Tenno: MIATTAD

Miattad, érted
Kutatom mezőt, rétet.
Tavaszon füvet,
Virágot szedek amíg
Ruhám hópettyes nem lesz.


Yukihira Csunagon: BÚCSÚ

Elváltunk csendben,
De ha az Inabáról,
Magas oromról
Hallom a fenyők szavát,
Visszatérek, megyek hozzád.


Ariwara no Narihira Ason: ISZONY

Ilyet? Nem láttam,
Nem hallottam még sosem.
Ez nem esett meg
Mikor a Tatta vizét
Ősisten-vér festette.


Fudzsivara no Toshijuki Ason: SZÉGYEN

A hullámok lent
Sumi öblében, éjen
Mind összegyűltek.
Álomban ha lemegyek
Kerülöm a szemeket.


Ise: ELHAGYVA

Naniwa-mocsár
Nádja vékony, rövidke.
De még ennyi sem lesz,
Azt kéred, együttlétünk
Most, ebben az életben…


Motojoshi Sinno: VÁGY

Vészterhes idők?
Ejh, mit számít ez nekem?
Jer, találkozzunk!
Az ár tán magas: éltem…
Jer, Naniwa öblébe!



Sosei Hoshi: VÁRTÁN

Csak mert így szólt:
“Szempillantás és jövök!”
Én vártam őrá,
Míg hajnalban hold sütött,
Hosszú hónapban megjött.


Bunja no Yasuhide: SZÉL

Még csak fúj, lehel,
de a fákat megtépi,
szaggatja hévvel.
Mily bölcs a hegyi ember!
“Vadnak” hívja a szelet.


Oe no Csisato: ŐSZ

A holdat nézem,
Ezer gondolat pezseg -
Mind keserű.
De nem miattam van ez.
Ősszel meghal a derű


Kan Ke: TAMUKE

Most nem áldozok,
Nem hozok ajándékot...
De nézd a hegyet!
A száraz levél, vörös brokát;
ó, mily szép a Tamuke!


Udaijin Sanjo: TALÁLKA-DOMB

Neved tán való,
“Találka-domb” - megkapó.
Tán van itt egy hely,
hol ölellek, egy rejtek
hol nem látnak emberek.


Teisin Ko: GONDOLJ RÁM

Ha juharlevél
fenn, a Száz Dombok hátán
avarrá válik -
gondolj rám, álmodj rólam.
Minden megismétlődik.


Kanesuke Csunagon: VÁGYÓDÁS

Mika mezején
szabadon rohan, szalad
Izumi-patak.
Ő elűzött, nem szeret...
Miért vágyom látását?


Minamoto no Munejuki Ason: SORVADÁS

Téli magány
a hegyen nő, vastagszik.
A vendég elment,
a világ sorvadozik.
Szárazak gondolatim.


Osikocsi no Micune: VISSZAVÁGYÁS

Vágytam, akartam
szagolni krizantémot.
Dérszínű szirom,
a faggyal találkozott.
Én a régit kívánom.


Mibu no Tadamine: PIRKADAT

Mint késő holdfény,
oly rideg volt szerelmem.
A búcsú óta
Előttem más nem gyűlöltebb
Mint a szelíd pirkadat.



Sakanoue no Korenori: HÓESÉS

Hajnal ha hasad,
éjből kitör a napfény.
A világ szürke.
Yoshinót eltakarja
hulló hó sűrű köde


Haramicsi no Curaki: JUHARLEVÉL

Hegyi patakban
serény szél gátat emelt.
A víz most pihen;
hátán lustulva elring
a juharlevél, lebeg.


Ki no Tomonori: SZIROM

Örökkön tűző,
vidám nap meleg fénye
tavaszi reggelen.
Minden szép, miért hát, hogy
szirom a fáról pereg?


Fudzsivara no Okikaze: CSALÓDVA

Kik legyenek hát,
akiket most, aggkorban
barátnak vélek?
Hisz a fenyők is csalfák -
elfeledték a múltat.


Ki no Curajuki: ÁLLHATATOSSÁG

Nem, és megint nem!
Mi az állhatatosság,
azt emberszív
nem sejti, nem tudhatja.
Örök? A fák illata.


Kijowara no Fukajabu: NYÁRI ÉJEN

Nyári éjjelen,
ha még itt van Sötétség,
de Hajnal közelg.
Mily felhők közt van a hely,
ahol a hold megpihent?


Bunya no Asajasu: HARMAT

Az őszi mezőn
Ha fúnak szilaj szelek
Fehér harmatot
A csöppek - mint ékkövek
Szerte és szétgurulnak


Ukon: ESKÜSZEGŐ

Bár elfeledtek
Nem magammal törődöm.
De ő fogadta
Esküvel, mit megszegett.
Mily hitvány lett élete!


Sanji: VISZONZATLAN VÁGY

Kis tisztás, nádas
bambuszerdő közepén -
Szokatlan s furcsa.
S különös, hogy vágyom Őt,
bár ez végső búcsúja.


Taira no Kanemori: ÁRULÓ ARC

Bár eltitkolom
Arcomon mégis látszik
A rajongásom
Titkos; de csak ennyit kérd:
"Bánt, tán fáj valami, mondd?"


Mibu no Tadami: SZERETEK

Szeretek, égek,
messze jutott ez a hír.
De hogy kit, mikor,
hol, miért szerettem meg,
nem tudhatja még senki.


Kijowara no Motoszuke: ÍGÉRET

Hányszor, mondd, hányszor
ígérted és fogadtad
kezem szorítva,
hogy szeretni fogsz amíg
hegyet lep a tengerhab?


Acutada: CSALÓDÁS

Beszéltem vele,
most, hogy hűlt a szenvedély.
Idegen volt már,
a régi érzés semmi lett,
nem is ő, kit szerettem.


Csunagon: TISZTELET

Komor és rideg
embert próbáló idők
ha nem is lesznek,
nem panaszkodom soha,
rosszat nem mondok róla.


Kentoku Ko: JUTALOM

Nincs senki, aki
velem együttérezne.
Elmegyek innen;
halálom oly jutalom
amit megérdemlek.


Sone no Yoshitada: SZERELEM

Mint kicsiny hajó
viharterhes tengeren,
most olyan vagyok.
Óceán a szerelem,
s hol a cél, nem is sejtem.


Eikei Hoshi: MAGÁNY

Magányos kis fa,
mit körbefog dús bozót,
egyedül marad
ha jön a rettegett tél;
nincs ki ossza félelmét.


Minamoto no Sigejuki: JÖVŐTLENÜL

Akár a hullám,
mit sziklához csap vad szél,
olyan vagyok most.
Egyedül tépelődöm
hogy mi volt és mi lesz most.


Onakatomi no Yoshinobu Ason: SZERELEM

Mint strázsák tüze
Császárvár kapujánál
Éjen és nappal
Izzik míg hamvába hal –
Ily szerelem ég bennem.


Fudzsivara no Yoshitaka: MÁS LETTEM

Más lettem érted.
Volt, hogy hitvány semmi volt
Nekem az élet,
Ám szívem most azt vágyja:
Legyen éveimből sok.


Fudzsivara no Sanekata Ason: TŰZ

Hogy van ez, mint van,
Neki hogyan mondjam el?
Meg soh’sem tudja:
Szerelem emészt, mint tűz
Ibuki agg erdeit.


Fudzsivara no Micsinobu Ason: TUDOM…

Tudom jól, tudom,
az éjszaka megint jön.
Tudom én, pedig
épp csak feltűnt a hajnal.
A fény éjt szül - gyűlölöm!


Udaisho: MAGÁNY

Magányos sóhaj
a hosszú éji vártán.
Magamban várom
a hajnalt, mi eljön tán,
törékenyen és furcsán.


Gido Sansi: ÖRÖKKÉ!

Tán a “ne feledj!”
neki majd túl nehéz lesz.
Ha ígyen érzi,
akkor most, még ma inkább
zárom éltem kapuját.


Fudzsivara no Kinto: HÍRNÉV

Bár a vízesés
Megszűnt létezni rég, rég,
A hangja néma,
De neve örökké él,
Híre nem fakul.


Izumi Sikibu: BÚCSÚ

Éltem megszűnik
De egy képet megtartok.
E világon túl
Van-e mód vagy alkalom
Utószor látni téged?



Muraszaki Sikibu: HOLD

Láttam útközben
Nem tudom… Barát? Ellen?
Nem tudhatom, mi
Az éjféli hold… Egek!
Felhőkbe beleveszett!


Daini no Sanmi: FELEDÉS

Az Arima-hegy
Ha metsző zord szeleit
Bambuszmezőkre,
Inára le is küldi…
Jó. De hogy feledjelek?


Akazome Emon: VÁGYÓDÁS

Jobb volna hálni,
Gondtalanul aludni,
Éjt átpihenni
Míg kóbor hold előlép
S Ő a fényben visszatér.



Kosikibu no Naisi: HASIDETE

Át Oe hegyén,
Az Iku-síkon végig,
Oly hosszú az út,
És még csak nem is láttam
Ama no Hasidetét.


Ise no Osuke: PALOTÁNK

Nyolcrétű szirom
Nara cseresznyefáin.
Ősi trónusunk
Virágzik, kilencrétű
Palotánk friss illatú.


Sei Sonagon: AUSAKA

Bár vannak, kiket
Éj közepén megtéveszt
Páva, ha rikolt,
De Ausaka-várban
Ily balgák itt nincsenek.


Sakjo no Taju: VÉGZETES SZÓK

Más módja már nincs,
Most más szájával szólok
Végzetes szókat.
Ez ok talán, hogy Téged
Fejemből száműzzelek?


Gon-Csunagon Sadajori: HAJNAL

Szép! Kora reggel
Mikor a kis patakról
Eltisztul a köd;
Büszke fák közel, távol -
Lassan mind… mind előjön.


Sagami: FAJOM

Bár sosem tisztul
Ki belőlem a harag,
Gyűlölet, a düh,
Szerelmesen is látom:
Szánalmas, hitvány fajom.


Saki no Daisojo Gjoson: EGYETLEN BARÁT

Sajnáljuk egymást,
Szánjuk szelíd szavakkal,
Hegyi cseresznye.
Rajtad kívül nincs barát,
Jaj, magányos fehér virág!



Suwo no Naisi: FÉRFIVÁGY

Ha csak álmomban
Rövid tavasz-éjjelen
Nyughatnék e kebleken,
Bár dicső lenne nevem -
Nehéz volna életem.


Sanjo no In: VÁGYAM ELLEN

Ha vágyam ellen
Mégis soká maradok
E bús világban
Hogy, mondd, hogy viseljem el
Ahogy a hold ott lebeg?


Noin Hoshi: SZÉLKÉZ

Vihar szélkeze
Tépi a hegy fáinak
Levélruháját.
Mimuro lankája most
Vízszállal szőtt dús brokát.


Rjozen Hoshi: SZÁMŰZVE

A kínzó magány
Elzavart otthonomból.
Mikor szétnéztem mindenütt
A sötét, zord
Őszt láttam, a bús avart.


Dainagon Cunenobu: TÉL

Ha bejő az éj
Kapumtól, rizslevéltől,
Halk neszt ha koppant
Kerek levél - kunyhómba
Szellőkön betör a tél.


Naishinno-Ke no Kii: HÍRNÉV

Hogy mi a hírnév?
Jól tudom: mint habtajték
a tenger partján.
Én már nem vágyom többé,
hogy marja ruhám ujját.


Gon-Csunagon Maszafusza: CSERESZNYEFÁK

A messzi hegyen
Virágzó cseresznyefák
Az orom alatt.
Add, hogy a dombok köde
Ne fátyolozza a tájat.


Minamoto no Toshijori Ason: KEGYELEM ISTENE

Nem mondtam imát
Kegyelem Istenének
Komor lett, rideg
Könyört már nem ismerhet,
Mint hegy vihara - oly lett.


Fudzsivara no Mototosi: MEGCSALATVA

Bár ígéreted
mint harmatcsepp fenyőágon -
nekem az élet.
Megcsaltál, de már mindegy;
eltelt egy év - zord őszben.


Saki no Kwampaku: TENGEREN

Tengernek síkján
ahogy evezek s nézek,
egyszerre látom:
a messzi víztaréjok
egyek felhőkkel s éggel.


Sutoku-In: PATAK

A fürge patak
szikla mellett lelassul,
megáll, elakad,
szétszakad, de továbbfut,
s egyesülnek a vízágak.


Minamoto no Kanemasza: HEJ, STRÁZSA!

Hej, Suma várnak
kapuőre, mondd csak, mondd,
hányszor riadtál
éjjel, hallva Awaji
űzöttinek jajszavát?


Sakjo no Taju Akiszuke: HOLDFÉNY

Nézd, milyen tiszta
a holdfény - ösvényt keres
utat magának
a szürke felhők mellett!
Nézd, mily kecsesen lebeg!


Taiken Mon-in no Horikawa: BIZONYTALANUL

Vajon ő is vágyja,
szerelmünket? Akarja?
Örökkön, mindig?
Nem tudom; e gondolat
kusza, mint reggel hajam.


Fudzsivara no Szaneszada: FÉLÁLOMBAN

Mikor fordultam
és a helyre néztem,
ahol a költőt
hallottam - az egyetlen
a hold volt, amit láttam.


Doin Hoshi: BÁNATOM

Bánatom sötét,
fájdalmam nagy, nincs hitem,
de van egy vigasz:
életem még az enyém,
bár nem fojthatom könnyem.


Kogu no Taju Toshinari: MENEDÉK

Ah! E világon
nyugalmat nem lelek!
Még elbújhatnék,
de űzött gímnek ad csak
menedéket ez a hegy.


Fudzsivara no Kijoszuke Ason: HA SOKÁ ÉLEK...

Ha soká élek
drágák lesznek e napok
és értékesek,
ahogy régi bánatom
is mára oly kedves lett.


Sunye Hoshi: ÜRESSÉG

Most, most, mikor
mohón múlatom időm,
nap s éj eltelik.
Szobám üressége
jaj, mily komornak látszik!


Saigjo Hoshi: KÖNNYEK

Vajon a hold, mi
szívem bánattal tölti?
A hold miatt gyászolok?
Felemelem arcom most -
Könnyek, keserv könnyei.



Jakuren Hoshi: ŐSZI ALKONYON...

Őszi alkonyon
sűrű köd kerekedik.
Fügefa ágán
víz hideg víz gyöngyözik.
Ez maradt a záporból.


Kwoka Mon-In no Betto: EGY ÉJSZAKÁÉRT...

Egy éjszakáért,
legyen rövid, mint nádsarj,
ezért, csak ezért
várnom kell őt? Várnom? Jaj!
Éltem közben elröppen


Sokusi Naisinno: DRÁGA LÁNC

Drága lánc - élet!
Ha nem vagy örök, legyen
most, még ma véged!
És míg tartasz, add nekem
addig vágyjon szerelmem.


Impu Mon-In no Tatu: VIGASZ

Hadd mutassam meg!
Vizes a halász ruhája
Ojima partján,
de színét mégsem veszti.
Van, mi bánt, de nem árthat.


Go-Kyogoku no Sessho Daijodaijin: EGYEDÜL

Hideg ágyamon,
takaróm alá bújva
magamban alszom.
Deres éjben, sötétben
bús dalt vén tücsök cirpel.



Nijo-no-In no Szanuki: MINT KŐ

Mint tengerben kő,
mit takarnak hullámok,
olyan e kendő:
nincs pillanat, hogy száraz -
könnyem soha nem apad.


Kamakura no Udaijin: NYUGALOM

Bárcsak maradna
ilyennek ez a világ!
Meg ne változzon!
Milyen szép kép - a parton
csónak hasal homokon.



Masacune Szangi: ŐSZ

Hidegen, zordan
csap le a szél a hegyről.
Megint ősz van.
Száradó ruha - éjben
csattog a patak mellől.



Saki no Daisojo Jien: HITEM

Erős nem vagyok,
nem születtem én hősnek,
de az én voltam,
ki pajzsnak adta karját
népnek világa ellen.


Njuda Saki no Daijo-Daijin: A VÉG

Nem fagyott szirmok,
nem avar, mit a szél hord
a palotakertben.
A természet nem halt meg,
én sorvadok testemben.


Gon-Csunagon Sadaie: SZERELEM

Mint sós hínár
ha ég nyugodt éjjelen,
Matsuo mellett,
úgy izzik testem, lelkem.
Várom, ki el nem jöhet.


Jozammi Karju: EMLÉK

Nara-pataknál
szél zörget, közelg az éj,
zúg a tölgylevél.
Nem látom a nyár nyomát,
de őrzöm az emlékét.


Go Toba-no-In: ÁTOK

Van, kit sajnálok,
vannak, kiket gyűlölök.
A világ átok,
mert ebben ismertem meg
fájdalmat s a bánatot.


Juntoku-In: CSÁSZÁRVÁR

Ó, Császárvár!
Ha reámszáll múlt pora,
úgy vágyom terád!
Jobban kötődöm hozzád,
mint faladhoz a moha.




HALÁL ÉS KÜZDELEM

Győzelem után kösd meg újra sisakod szíját.
A cselekvés nélküli elképzelés álom marad. Az elképzelés nélküli cselekvés rémálommá válik.
Ha már egyszer meghajolsz - hajolj meg mélyen!
Ess el hétszer - állj fel nyolszor!
Japán közmondások


Ota Doken: GYÁSZ

Előbb, ha tudom:
halott vagyok, nem élek,,
magam gyászolom.


Senseki: HALÁLOM

Végül elmegyek.
Felhő nincs, szívem tiszta.
A hold hideg.


Soko: PUSZTULÁS

Lopakodó nap
árnya éjbe vált. Szirmot
ejt cseresznyefa.


Toko: HALÁLVERSEK

A halálversek?
Csupa, csupa téveszme.
A halál - halál.


Zaisiki: A VÉG

Füvön zúzmara.
Létezik, van, de mégsincs.
Illanó forma.


Akazome Emon úrhölgy: KÉSŐ BÁNAT

Hiba volt várni,
jobb lett volna aludni,
álmokat látni
mint nézni az éj teltét,
Hold merülését.


Acujin: AMI MARAD...

Föld, fém - lélekzet
elhagy, de idő, tenger
még továbbszalad.


Baiko: TÁVOZOM

Szilvaszirmok mind
lehullnak; végre felnézek
friss, üde holdra.


Baisei: ÚJ LÉT

Öröklét-sziget:
teknős páncélját veti
az új nap alatt.


Banzan: BÚCSÚ

Most búcsút veszek
mindentől, pedig harmat
hull a fűszálra.


Bashó: ÚTON

Úton, betegen;
fáradt lelkem elkószál
őszi mezők felett.


Bokosui: BÚCSÚSZÓ

Búcsúzó szavak?
Az olvadó hónak
semmi illata.


Buson: HŰS

Mi az, ami hűs?
Tán a harangszó ahogy
elhagy harangot?


Csikoru: VÉG

Szálló pillangók.
Az utazásnak vége,
Suma Akashi!


Csirin: TÁVOZÓBAN

Földön és égen
porszem sem látszik.
Hegyem hófátyol lepi.



Csijo-ni: ELMÚLÓBAN

Hangok vegyülnek,
az eső elgyengül most;
nem koppan ruhán.


Csijo-ni: SORS

Hajlani muszáj!
E világon az ember:
bambusz hó alatt.


Csogo: ELMENŐBEN

Sok embert látni
vágyok - gyűlölni őket.
Ősz vége közelg.


Csoko: VÉGSŐ KÉP

E végső képet
nem láthatom már, hisz'most
álmom meghasad.


Dohaku: INDULÓBAN

Tehertelenül
a mennyek felé tör most
Holdnak hajója.


Fufu: VÉG

Egyetlem társam
a halál komor egén:
a kakukkmadár.


Fukju: INDULÁS

Fénylő őszi nap -
jó lesz most elindulni
a halál útján.


Fuso: AGGKOR

Lótuszvirágból
reggel eltünedeznek
a harmatcseppek.


Gansan: MÁR MINDEGY

Fújj csak, ha akarsz
őszi szél! A virágok
már elsorvadtak.


Ginka: HALÁL

Most mélyből égbe,
földről légbe szökkenek.
Sárkány ősze ez.


Gokei: NAGY NAP

Hervadó mezők -
fűszálon jégsaru.
Halálom napja.


Gozan: VÉNSÉG

Hó, a tegnapi,
sok virágszirom-pihe
most vízzé válik.


Enrjo: ÉBREDÉS

Valóság, ősz, eső -
élet-kábulatból
felébresztenek.


Hashin: LELKEK

Nincs ég, nincs már föld.
Honnan hát, honnan jönnek,
hullnak a hópelyhek?


Hokusai: ÚJ LÉT

Mától szellemként
szállok, futok, lebegek
a nyári mezőn.


Isho: MEGNYUGVÁS

Szívemből mondom:
gyönyörű ott nyugaton
a sok hófelleg.


Kana: A CÉL

Őszi fuvallat -
a sodralékfa végre
kiér a partra.


Kato: HALÁL

A hold búcsúzik.
Dér hull, fehér, kegyetlen
a hajnalkára.


Kato: ÖRÖKSÉG

Ma hangyát öltem
s megijedtem: fiaim
figyeltek közben.


Masatsura: BÚCSÚ

Vissza nem térek.
Hősként holtak könyvébe
beírom nevem


Kjoshu: A HALÁL

Út. Ösvény vissza
nem vezet. Feneketlen
a vándor zsákja.


Kjutaro: MEGBÉKÉLÉS

Lágyan fúvó szél
hó felett elolvasztja
szenvedésünket.


Miteisengan: HAGYATÉK

Ősz. Szilvavirág
hull, itt hagyva emlékét
a dús illatnak.


Nandai: BÉKE

Öröktől fogva
holté a béke. Mint hó -
olvadó az élet.


Bashó: IDŐ

Tücsökzenéből
ki az aki megmondja,
hol kell halnia?


Bashó: VÉG

Távol és közel
vízesés hangja hallik.
Levél… lehullik.


Buson: BÚCSÚ

Fáradt nap. Alkony.
Domb árnya, rajta szarvas -
templomba megtér.


Buson: HAZATÉRÉS

Őszi estéken
magányos szív is örvend
most hiába várt.
Békét, célt most megtalál.
Vándor - végleg hazatér.


Tairo no Tadamori: SÍROM

Most leszáll az éj.
Szállásom fa árnyéka,
Gazdám kis virág…

Siki: LÉGY

Gyűlöltem, öltem.
Valamit meggyilkoltam.
Egy légyre csaptam.
Kicsi testét barátomnak,
Hangyának felkínáltam.


Kunaikjo: HŐS

Támad az ellen!
Elpusztulok, meghalok
E csatamezőn.
De újra megszületek,
S emelem ezt a kardot


Arimaru: ÉLETEM

Üde kis patak
Lohol vígan, majd meghal:
Elnyeli a folyam.


Asei: FŰSZÁL

Fűszál virága
Ritkán látszik. Veszteség?
Nem az a halála?


Monikawa Kjoriku: BÖLCS ÉS BALGA

Máig úgy hittem,
Tudatlanok sorsa csak
Halál s elmúlás.
De halni kell bölcsnek is –
Bár az aggkor nála szebb.


Murakami Kijo: ÖREGEDÉS

Tavaszi reggel.
A tükör, mire nézek
Egy arcot mutat.
Apám arcát látom most,
S nem… nem a sajátomat.


Otagaki Rengecu: BETEGEN

Zuhatag üvölt,
vihar bömböl a hegyen;
vad folyó - hogy zúg!
Mind elmúlik vagy újra
hallom ezt új reggelen?


Ise úrhölgy: A HALÁLHOZ

Ó, Halhatatlan,
ki rejtőzöl fehéren,
te makulátlan,
ha menekülsz előlem
ki marad itt mellettem?


Buson: NÉGY HAIKU

Toba palotához
öt, tán hat lovas száguld.
Az ősz vihart hoz.

Fordul, nem áll meg,
a koreai bárka,
elvész a ködben.

Szúrós hidegség –
talpam alól kiveszem
holt nőm fésűjét.

Nyári pázsiton
álmuk nyomait hagyták
az ősi harcosok.


Ismeretlen költő: AZ ÁLOM VÉGE

A múltba feslő
jelen a jövőbe vált,
ha álmok puha
felszínét hegyes, kemény,
rút zajszögek karcolják.


Ismeretlen költő: BECSÜLET

Lehunyom szemem
és szép csendben elvérzek.
Ez a becsület.


Tacuta: PENGE

Penge, barátom!
Gyere, mélyedj testembe!
Halál, te édes!


Kjogoku Kameko: MAGÁNY

A falevelek
együtt kapaszkodnak,
de ősszel, szélben
mind magukra maradnak.
Ők is magányban halnak.


Ismeretlen költő:

Felhők bomlanak,
Izumo fölött futnak.
Védjük a várat.
Fegyvert szorítva állunk.
A szél hozza halálunk.


UDVARHÖLGYEK

A nyelv éles fegyver - úgy öl, hogy nem ont vért.
Az asszonynak óriási képzelőerőre van szüksége ahhoz, hogy a jó tulajdonságaiért tudja szeretni a férfit.
Japán közmondások


Ismeretlen költőnő: TEST

Le akarom írni
a testet, mint egy könyvet,
könyvet mint testet.

Le akarom írni,
tizenhárom rész lesz,
testet mint könyvet.

Az első könyvem
majd erős bordákról szól,
csontokról dalol.

A csontbölcsőben
tüdő fészkel, szív és fúj,
szárad a tinta.

A bordák alatt
szív rejtezik, vért pumpál -
frissen vöröslik.

A tüdő s a szív
sosem érnek egymáshoz
pedig szomszédok.

Szájon a szellő
fürgén, sietve befut,
bordák alá jut.

A tüdő s szív
ebből elveszi részét,
de nem egymásét.

A testnek minden
része ígyen függ össze,
itt nincs felesleg.

Mint tengerben só
víz nélkül - a kis részek
semmik egyedül.

Szó betű nélkül?
Mit ér mondat szó híján?
Rémes látomás.


Ono no Komacsi: BÁNAT

Halkan, nesztelen,
mint eső a mocsárban,
úgy pereg könnyem


Ono no Komacsi: CSERESZNYE

Cseresznye színe
megfakul, elenyészik.
Nézd csak! Már nincs is!
Testem most vénné válik,
míg tavaszeső hullik,


Muraszaki Sikibu: ÉBREDÉS

Egyedül kelek,
mégis jól érzem magam –
barátok hangja,
kertben pacsirta dala -
ezt hallgatom vidáman.

Nukata hercegnő: ABLAKTÁBLA

Várok rád, uram,
elmerülök a vágyban,
de nagy hirtelen
ablaktábla csap egyet.
A hosszú ősz közeleg.


Sagami úrhölgy: ŐSZI ERDŐ

A sűrű éjben,
hideg erdő mélyében
szarvasfi jajong.

Ono no Komacsi: SZARVASBŐGÉS I.

Vadászlámpások
eltűntek az Oguráról.
Párjukat hívják
a szarvasok – jól hallom.
Félelmükben osztozom.


Ono no Komacsi: SZARVASBŐGÉS II.

Szarvasok bőgnek,
a párjukat kutatják.
Mélyül az éjjel.
Mit kezdjek most pár nélkül
ezzel a szerelemmel?


Ise úrhölgy: CSALOGÁNY

Észrevesz minket?
Vagy csak magának dalol
a kis csalogány?


Ise úrhölgy: PLETYKÁK

Hírek és pletykák,
palotabéli hírek -
szó-tükörképek.
Nem érem be ennyivel!
Az igazat mondjátok!


Sadako császárnő: HARANGOK

Számold, hányszor kong
harang a hegy oldalán.
Számold és tudod,
hányszor dobban a szívem
hő vággyal gondolok rád.


Izumi Sikibu: NYÁRI ÉJEN

Nyári éjen – hang.
A nagykapun zörgetnek?
Ajtómhoz értek?
Hírt, ha hoznak terólad
túléli azt reményem?


Ema Saiko: MAGÁNYOS FÉNYSUGÁR

Magányos fénysugár
kitép álmaim közül.
Minden rámront,
szívemet ostromolják,
fülem metszik a zajok.


Ema Saiko: ESŐ

Eső esik odakint,
eső kopog, víz csapdos
ahogy mindig is.
De most… most más ez a nesz -
tán mert egyedül vagyok.


Ema Saiko: ECSETTEL KEZEMBEN

Hány helyen jártam,
hány erdőt láttam, várost?
Lassan öregszem.
Vándorolni nem megyek.
Ecsettemmel álmodok.


Ema Saiko: EGYEDÜL ÉBREDEK

Egyedül ébredek,
a szoba kitakarítva.
A tintára nézek,
furcsa hangokat hallok.
Odakint bambusz rezeg.
A holdfény átmetszi kezem.


Izumi Sikibu: NE NÉZD EGYEDÜL...

Ne nézd egyedül,
hideg éjen az eget,
a csillagokat.
Szerelmüket ha látod -
átérzed magányodat.


ÉLET, TERMÉSZET, SZERELEM


Egyetlen kedves szó is képes felmelegíteni három hideg téli hónapot.
Japán közmondás


Ocu herceg Isikava úrhölgyhöz írott verse

Szelíd lankákon,
a hegyek harmatában
fázva vártam rád,
s míg vártam, dideregve,
nedves lett minden ruhám.


Isikava úrhölgy válasza

Szelíd lankákon
a hegyek harmatában
fázva vártál rám.
Bárcsak kis vízcsepp lennék,
mi érintette ruhád!


Yamaba no Akahito: BÁRCSAK…

Kívánom, bárcsak
közel lennék hozzád, mint
a nedves szoknya
sóárus-lány combjához!
Mindig terád gondolok.


Toneri úrhölgy: A VÁGYAD VOLT AZ...

A vágyad volt az,
külsőd, szemed, sóhajod,
ó, szép férfiú,
mi rávett, rábírt engem,
hogy leeresszem hajam.


Kakinomoto no Hitomaro: MA REGGEL

Nem, ma reggel nem
fésülöm hajam!
Párnám most szeretőm keze.


Ismeretlen költő a 10. századból: HAJNAL, HA RAGYOG

Hajnal ha ragyog
halványan, erőtlenül,
napsugár lobban.
Fojtogat a szomorúság,
felsegítem a ruhád.


Ismeretlen költő: MARADHATNÁNK?

Itt maradhatnánk?
Maradjunk még egy estét!
Ne menjünk el még!
A holnap is érezze,
lássa szerelmünk hevét!


Otomo no Yamakocsi: HITTÜK...

Kettesben voltunk,
de csak egy kis időre.
Hittük: szerelmünk
erősebb lesz, mint a másé,
nem ront rajta ezer év.


Kakinomoto no Hitomaro: ŐSZI HEGYEKBEN

Őszi hegyekben
színes levelek hullnak.
Ha lenne erőm
felparancsolnám őket,
fordítanék az időn,
és újra láthatnám őt.


Renszeki: SZÍVEM TÜKRE

Szívemnek tükrét
letöröltem, mutassa
a holdnak képét.


Akiko: ÖRÖM

Eljöttél végre,
itt vagy és örömömben
repülni hagyom
markomnak foglyait
a kis szitakötőket.


Ismeretlen költő: KÍN

A szerelem kín
ha lopott, ha eltitkolt.
Mások elé nyíltan
miért nem tárjuk ahogy
hegy mögül kilép a hold?


Ismeretlen költő: LÁTTALAK

Láttalak téged.
Álom voltál nekem csak.
A testem, lelkem
mint hópihe elolvadt
égborító viharban.


Ismeretlen költő: MÁMOR

Csorgó bor nélkül
kinek élvezhető
a cseresznyevirág?


Arimaru: ÉV VÉGE

Rohanó kis patak
az év holtának dalát
búsan jajgatja.


Csiboku: NYUGALOM

Rohanó patak,
hűs, sima kis kavicsok
a talpam alatt.


Csijo-ni: TAVASZ

Fácán ha dalol
fűvé, fává, bokorrá
változik a föld.


Cso Koran: ŐSZ

Hová, mondd hová
lebbennek és repülnek
a kis pillangók?


Kansu: EMLÉK

Bár az őszi hold
lenyugvott, fénye még itt
lebeg mellemen.


Kawahigasi Hekigodo: KÉP

Fürdőkádból
tóba vizet loccsantok.
S lám: sár kavarog.


Kojo: ÉLETKÉP

Éjszaka és hold.
Furulyál a szomszédom.
Hamis, de hagyom.


Okuhara Seiko: HÁZ A HEGYEN

A dús ligetben,
kis házam van, a hegyen.
Vendégek jöttek,
versekről beszélgetnek.
Én a tücsköt hallgatom.


Mibu no Tadami: PLETYKA

Beszélnek rólam.
Szerelmes vagyok, mondják.
Szállnak a pletykák.
De nem tudta egy lélek sem
mikor szerelmes lettem.


Minamoto Sigejuki: VÁGY

Vad szelek tépnek,
mint óceánt szaggatnak.
Sziklához csapnak.
Egyedül széthasadok!
Vágyódásba zuhanok…



Ismeretlen költő: NYÁRVÉG

Rőt avar zizzen,
mindjárt itt az ősz, érzem.
Hangom suttogás.
Hajnalok, éjek, évek.
Sötét szárnyak és színek.
Örökre megátkoztál.


Sikisi hercegnő: TÉLVÉG

Hófödte bércek,
néma, óriási hegyek.
Halál-illat leng.
De a fenyők már szólnak,
a Tavaszról suttognak.


Sikisi hercegnő: TAVASZELŐ

Rügy még nem fakad,
de vízesés-morajban
hallik a tavasz.


Sikisi hercegnő: ŐSZ

Rövid éjszaka,
mély és sűrű a sötét,
bambusz zizzen, megzörren.
Orromba csap az illat,
őszi árny - álmomban.


Abucu-ni: NYÁR

Az utazók mind
felserkentek, indulnak
korán ma reggel.
Behajtják lovaikat,
be a Yasu-folyóba.


Abucu-ni: NYÁRI NAP

A fehér parton
tintasötét, mély színek,
vízi madarak.
Ha kezem ügyes volna
képre festeném őket.


Ismeretlen költő: ŐSZI MEZŐN

Az őszi mezőn
magas fű közt elbújva
virágok nyílnak.
Kedvelsz? Vagy virág legyen
dús fű tövén szerelmem?


Ismeretlen költő: ALKONY

Tiszta holdsugár
csendre int, altat tücsköt,
némít csalogányt,
de a kakukk az égen
eldalolja a magányt.


Ismeretlen költő: TÉLI HOLDSUGÁR

Téli holdsugár,
mi tisztán hullik alá,
fénylő és mégis
oly borzasztón megbüntet,
vizet és lelket dermeszt.


Ariwara no Narihira: MÁS VILÁG

Nem olyan a hold,
más most ez a forrás,
mint múlt tavasszal.
Egy van, egy mi nem lett más,
csak én nem változtam át.


Bashó: ÉJ

Örvénylő tenger
messze, fent Sado fölött.
Az ott a Tejút?


Bashó: HARANG

A harang hangja
az Alkonyból felbukkan,
ködöt hasítja.


Sono-jo: KUTYAUGATÁS

Kutya ugatja
suhogó falevelet.
Vihar közeleg.


Jusammi Csikako: SZEMEM ELŐTT

A szemem előtt
hullik az eső, dagad
sáros pocsolya,
mégsem jut el ide, hozzám
a tavasz minden hangja.

Jusammi Csikako: FÜST

Lent a mély völgyben
égetnek, tüzet raktak.
Sűrű, fekete
füst kígyózik az égre.
Harangok - búsan kongnak.


Buson: SZERELEM

Sárgálló szirmok,
üde krizantémok,
szélben bólintnak.
Szerelmem határtalan.
Irigylik szépségedet.


Mibo no Tadamine: MEGBÁNÁS

Amióta őt
elhagytam – a nyugvó hold
Hideg és rideg,
Csak hajnalfényt felhőkön –
Mást már nem szerethetek.


Sikisi hercegnő: HEGYI PATAK

Ahogy megszoktam:
sziklát, mohaszőnyeget -
a hegyi patak
hangjával megtisztítja,
megkönnyíti szívemet.


Mibo no Tadamine: REMÉNY

Kasuga síkján
Fehér hófoltok között
Serkedő fűszál.
Üde, friss, sokat ígér,
Mint lelked arcod mögött.


Sikisi hercegnő: HÍRNÖK

Néma, hófödte
völgyek mélyén kis patak
új tavaszt hirdet.


Otagaki Rengecu: ÚJ ÉV

A gerendákról
a sok kormot letörlöm,
söpröm a hamut,
feledem mi elmúlt.
Új évre készülődöm.


Otagaki Rengecu: TAVASZ

Kósza gondolat -
a magány az, mi zavar,
de lelek vigaszt
ha látom az új tavaszt,
patak vizét, szirmokat.


Otagaki Rengecu: ÚJ NAP

Hajnal született
magasan a víz felett.
A hegy hósipkás,
de a völgyben megindult
a friss, új átváltozás.


Eifuku: ÉBRESZTŐ

Hegyek tövében
titokhelyen kis fészkek.
Madárdal szól.
A hajnalt hívja, súgja:
“Világ, vége a télnek.”


Csijo-ni: PILLANGÓ

Pillangó szót mond,
kecses intés, egy jel csak:
egy szárnymozdulat.


Otagaki Rengecu: IDŐ

Az idő múlik:
fűzfám ablakon zörget.
Már hároméves.


Buson: HAT HAIKU

Ha lobban villám
hullámoktól ölelten
Jól látszik Japán.

Bálnák, bestiák,
vízi szörnyek lebegnek
a dús sziromtengerben.

Nyári záporok
elmentek - nem bántották
a Fény Csarnokát.

Nézem mereven
a fehér krizantémot -
nem tűr magán port.

Virág kelyhében
kicsi bibék bókolnak -
tisztelik Méhet.

Halott levelek –
a kis patak kiszáradt,
medrében kövek.


Okuhara Seiko: BAMBUSZ

Tágra nyílt szemmel
nézem a magas hegyet,
gyönyörű színek!
Bambusz velem hallgatja
a hűs, csobogó vizet.

Otagaki Rengecu: BÉKA

Virágért nyúlok.
Béka vízbe ugrik -
így tiltakozik.


Otagaki Rengecu: FAGY

Egy léket vágtam
tegnap; eltűnt - nem bírta
a hajnal fagyát.


Kana-jo: TÜCSÖK-SZÚTRA

Száraz avarban
kicsi tücsök nagy búsan
szútrát énekel.


Csigetcu-ni: MADÁRIJESZTŐ

Madárijesztő
áll zordan, tücsök zenél
bő ujjasában.


Saidzso: AZ ÚT SZÉLÉNÉL

Az út szélénél,
a patak mellett álltam,
fűzfa árnyában.
Azt hittem, pillanat csak,
pedig sokáig vártam


Yuri: TÉL

A vizeket most
kemény jégruha fedi.
Bús lett ez a nap:
meghalt-e, vagy talán csak
megnémult a kis patak?


Ismeretlen költő: MOSOLY

Hideg városban
a hajam négy szél tépi
a hegyen, itt fent.
De mosolygok: papok
köntöse combig libben.


Kjogoku Kameko: A SZÉL DALA

A szél dala bús,
mégis erőt ad nekem.
Örök társam lett.


Ise no Tayu: HAZAFELÉ

Már későre jár,
hazafelé baktatok,
ahol te vársz rám.
Mily jó volna megállni
Saho sötét partjánál!


Ismeretlen költő: FORRÓ ÉJSZAKA

A téli égbolt -
hideg; kövéren lelóg
a felhők hasa.
De ha szeretsz, meglátod:
meleg lesz az éjszaka.


Ismeretlen költő: FÉNYES HOLD

Fényes hold ragyog,
ezüst sugarainak
a sűrű lombok
utat nyitnak; tavasz van.
Csak írok magányomban.


Sei Sonagon: VIRÁGOK

Tépd le vagy szakítsd -
közömbösek maradnak,
a virágoknak
nincs szívük és nincs szájuk,
nem hallnak, bárhogy sírhatsz.


Ike Gjokuran: NYÁRI ÉJJELEN

Nyári éjjelen,
ha sűrűbb lesz a sötét,
a kakukk hangja
éles karddá változik -
a csendet széthasítja.


Eifuku: ÁLOMTALANUL

Zúg lent a folyó.
Tán az éjjel hűvöse
űzi messzire
a hullámok mély álmát?
Ily zajban hogy pihenjek?


Kaji: MOSÓNŐK

Fakul az éjjel,
álmomból felriadok.
a patak partján
vidám dal szól - asszonyok
hangja, kik mossák ruhám.


Kaji: HAJNAL A FOGADÓBAN

Kint a hó recseg.
útszéli fogadóba
vendég érkezett.


Csijo-ni: TAVASZI FAGY

Fehér virágok -
a hangjuk szétfoszlik
az első faggyal.


Sikisi hercegnő: HÍVATLAN VENDÉG

Jön a tél, itt van.
Hallgat a hegyi patak.
Hegyek vihara
vendégségbe hozzám jött,
ablakomon bezörög.


Sikisi hercegnő: FAKOPÁCS

Álmom meghasad,
ezer szilánkra hullik.
Hajnalban fájó
zajra kelek; mi ez már?
Enni kér a fakopács.


Sikisi hercegnő:

Hiába kopogsz -
csak a holdnak nyitom meg
mohlepte ajtóm.


Sikisi hercegnő: AJTÓ MÖGÖTT

Itt, hegyek között,
nem látom Tavasz jöttét -
tölgyajtóm mögött.


Sikisi hercegnő: ŐSZ

A nyárnak vége.
Az ősz rászáll Tacunára.
Mások a színek.


Sikisi hercegnő:

Fusimi falu.
Gémek ha rikoltanak:
a hajnal hasad.


Csijo-ni: KÁRÖRÖM

Nevetsz boldogan,
mások kínján, bukásán?
A hó is kacag
ősszel, a tél jöttével
a levelek hullásán.


Csijo-ni: TELIHOLD

Kerek telihold
átlép köveken - őt nem
gátolja a hó.


Csijo-ni: ESŐ

Esőkopogás.
Néma tücsök. Lomb suhog..
Hűvös, zord zajok.


Csijo-ni: ŐSZI SZÉL

Őszi szél huhog
a hegyek csúcsai közt.
Bús nagyharang kong.


Otagaki Rengecu: ŐSZI BÉKESSÉG

Őszi békesség:
szél kószál a fenyvesben,
tücsök hegedül.
imádkozni készülök
a kis, hegyi szentélyben.


Csijo-ni: TÜCSÖK

A zárda mellett,
magas fű tövén tücsök -
imát ciripelt.


Otagaki Rengecu: ŐSZ

Vadlúdcsapat száll.
búcsút int a meleg nyár.
Bús bogárcsapat
fák mellől, fű tövéből,
zümmög halk elégiát.


Otagaki Rengecu: TISZTA HOLDFÉNYBEN

Tiszta holdfényben
bogarak kórusa zeng.
Sűrűbb az alkony,
hidegebb lett az este.
A széltől könnyem csorog.


Otagaki Rengecu: DALLAM

Dallam, melódia;
házam mögött, fenyvesben
a szél énekel.


Otagaki Rengecu: HAJNAL

A sötét az úr,
de a fák törzse mögött
már szól a tücsök.


Otagaki Rengecu: TAVASZ

Új fény születik.
Magasan, fent a hegyen
vastag még a hó,
de tél jege megreccsent,
már szabad lett a folyó.


Otagaki Rengecu: ÚJ VILÁG

Új világ, új fák,
levelek; kakukk kiált
az Uji hegyén.


Otagaki Rengecu: KASE-HEGY

Tiszta fény, friss táj,
kakukkszó Kase-hegyen.
Ez útravalóm,
ez vigaszom, emlékem.
A fővárosba megyek.


Otagaki Rengecu: SZIROM HA LEHULL...

Szirom ha lehull,
a szívem belesajdul -
búcsúzik a nyár.


Otagaki Rengecu: SZILVASZIROM

A szilvaszirom -
illata a párnámat
is átitatja.
Fejem fölött vadludak.
Mélyül már az éjszaka.


Otagaki Rengecu: ÉJ KÖZELG

Éj közelg, zordan.
Levélrejtekbe búvik
a kakukk hangja.

Otagaki Rengecu: A REPEDÉSBŐL

A repedésből
kis hegyi kunyhóm falán
Tücsök rámkiált.
Hangja mellett vékonyan
a holdfény folyik, lágyan.

ÉVSZAKOK

Sikisi hercegnő versei


Tavasz


I.
Tavasz ha eljön
első, mi megjelenik
Otowa-hegye.
Havas ormán és magas csúcsán
megcsillan a napsugár.

II.
Még nem szólnak,
még némák a madarak.
A sziklák felől,
patak mellől a tavasz
már tisztán idehallik.

III.
Emberek, ti, mind!
Yoshino csúcsára most
odanézzetek!
Tényleg szirom a felhő?
Tényleg cseresznye a hó?

IV.
Itt, a hegyek közt,
itt, fenyőajtóm mögött
honnan tudhatnám
eljött-e az új tavasz,
ha hóba nem hullna jégcsap?

V.
Ahogy tavasz jő,
olvad, felenged szívem
és elfelejtem,
hogy mint puha, sima hó
úgy tűnik el életem.

VI.
Ahogy ma nézlek,
téged figyellek, múlttá
sorvad a ma.
De te soha ne felejts!
Szirmot hoz a szilvafa.

VII.
Tavasz van most,
vidám szívvel nézek át,
át a fák fölött.
Itt már rügy fakad, virág,
de amott sűrű ködök.

VIII.
Tenger hullámin
hajó úszik, de kicsi,
a ködök mögött.
Vitorlája duzzadó.
telet, tavaszt megelőz.


IX.
Virágok nyíltak
elmémben kiviríttak
míg rájuk vártam.
Most Yoshino fejébe
mind szépen átültettem.


Nyár

I.
Májusi zápor,
rámcsukódó érckapuk
a zord fellegek.
A tetőből víz ömlik -
a világból most vár lett.

II.
Oly gazdag, oly bő
kezemen a vízillat,
hogy beleléptem,
kutattam a patakban,
s nézett a vadnarancsfa.

III.
Vajh megmondja még,
mely faluban fog vár rám?
Hol lesz, mely tájon,
hogy együtt számoljuk majd
a kakukk édes szavát?

IV.
Szél zörget bambuszt
ott kint, ablakom alatt.
Mi ez? Halk nesz csak…
De ahhoz elég erős,
hogy ellopja álmomat.

V.
Szóltam: “Jaj, hűvös!”,
de le arról nem tettem,
hogy megkeressem
szél üzenetét, s láttam
ingó virágot fű közt.

VI.
Víz hangja, nesze
köveken tovagörög.
Fenyő árnyából
a sötétből ki tücsök
hűvös szóval ráfelel.

VII.
Ahogy most nézek
a hold lassan megfakul,
a kert arcára
fekete árnyredőt húz.
Mi világít? Pár bogár.

VIII.
Szóljak vadlúdnak
az őszi szél jöttéről?
Hideg közelít -
felhők alól menekül
sok világítóbogár.

IX.
Tiszta vízér
a kis domb oldalában,
itt feledni kell
ami szép volt a nyárban.
Ősz háza? - Ez az a hely.


Ősz

I.
Udvaromon szép
nádszőnyeg tompít léptet.
Csapdába esnek
a hangok; szálai közt
kis tücsök rakott fészket.

II.
Sok-sok nádköteg
a falu szélén, távol,
tető alatt vár.
Jó volna behordani -
véget ért a száraz nyár.

III.
Felhők közt, égen
ösvény nyílt észrevétlen
míg töprenkedtem
az őszi alkony édes,
bús fénytelenségében.

IV.
Bogarak hangja,
szarvas les kerítésnél -
bánatos minden,
őszi bús nyugalomban
el-elered a könnyem

V.
Ha eljön az ősz
még a fenyők is mások
Tokiwa-hegyen -
elfeledik ilyenkor,
milyen is a nyári zöld

VI.
Széttört álom -
zaj okozta a végét.
Az ablakomon
ág kopogtat, szél rázza.
Harmatcsepp gondolatom.


VII.
Az avarszőnyeg
oly sűrű, meg-megbotlok
ha ott átmegyek.
Elesne látogatóm -
bár kit várnék vendégnek?

VIII.
Az éj sűrűbb lett
a dombok közelében,
a hold tiszta,
ruhákat csapkod a szél
itt lent, Tocsi faluban.

IX.
A szétfútt, lehullt
levelek alatt, ott lent
kis tücsök zenél.
Minden sivár, kopár lett.
Ősz halott már - közelg Tél.


Tél

I.
Pogány egy évszak,
istent nem ismerő, zord,
viharral szaggat,
dühében ágyamra holt
levéltetemeket hord.

II.
A hideg szelek
letépik a még élő
faleveleket.
Éjjel támadnak, jönnek,
csupaszítják kertemet.

III.
Látom Tél jöttét:
a kis tavacska szélén
hol kacsa úszott,
most dermedt habok felett
megjelent az első jég.

IV.
Ha még nem láttad
a jeget a tó színén,
azt hiheted, azt,
hogy a tél nem más, mint rút
fagymarás a hold képén.

V.
Szegény vadkacsa!
Szárnyáról, bárhogy csapkod
a sok zúzmara
nem hullik le, nem olvad?
Nem jég az: a hold árnya.

VI.
Hallgatom ahogy
a hegytetőn roppannak
hó súlya alatt
vastag ágak, kis gallyak.
Itt bent a tél nem árthat.

VII.
Ugyan ki bírja
itt ezt a zord életet?
Kunyhóba zártan,
fedél alól is oly rossz
nézni a förgeteget.

VIII.
Sok virág, levél,
a színek, árnyalatok -
látni akarom!
De télen csak fenyő él,
s ő is szélnótát dalol.

IX.
Utazó léptét
hiába hagyja hátra -
télen hó födi,
jég takarja be nyomát.
Hiába, ez ilyen világ.

ZEN

Amikor az "én" bebizonyítja tízezer dolog létét: ez a téveszme.
Amikor tízezer dolog bebizonyítja az "én" létét: ez a megvilágosodás.
Dogen Zendzsi

Természettől fogva minden lény Buddha. A jég természettől fogva víz; ahogy víz nékül nincs jég, úgy Buddha nélkül nincs élőlény.
Hakuin Zenki

Rjokan: ELÜLT A SZÉL IS

Elült a szél is,
a virágok lehulltak;
madarak szólnak -
a hegy sötétbe bújik.
A zen ereje: csoda.

Manan: VÁNDOR SZERZETES

Az út véget ér
e vándor szerzetesnek.
A zen határát
végre, végre átléptem.
Mától felhőként élek.

Rjokan: ÖRÖKSÉGEM

Örökül, kérded,
mit hagyok magam után?
Tavasz virágát,
nyár édes kakukkdalát,
és ősz vörös avarát.

Teszó: HALÁL

Végül elértem -
nincs többé határ, kötés,
nincs már függőség.
Mily nyugodt az óceán!
Mily szép a végtelenség!

Sengaj: MIHEZ FOGHATÓ?

Mihez fogható
az élet, mit itt élünk?
Azt mondják erre:
rövid, akár egy villám,
és nem több, mint harmatcsepp.


Makusó úrhölgy: SZERETNI MIT KELL?

Szeretni mit kell?
Tán a drága holmikat?
Mi érték nekünk?
Az igazság, a való,
amit magunkban lelünk.


Csijo-ni: MEGVILÁGOSODÁS

Én megpróbáltam
menteni a menthetőt,
de bambuszrúdról
leszakadt a favödör,
víz s holdfény - mind kiömlött.


Johó: MEGÉRTETTEM

Ó, megértettem!
Kiszáradhat a tenger,
az űr eltűnhet -
ha nincs mi elmém fogja
minden az enyém lehet.


Seiken úrhölgy: OTT GÖRNYEDTEM ÉN

Ott görnyedtem én
az íróasztal felett.
Olyan volt elmém,
mint tó vihar idején.
De jaj, megdörrent az ég!

Ott görnyedtem én,
háborgó tudatommal.
Az ég megdörrent!
És megláttam önmagam,
meg középső szememmel.


Dogen Zendzsi: HANG, MINT MORAJLÁS

Hang - mint morajlás,
megrepeszti az eget,
elnyeli a múlt
buddháit, az ősöket.
Bűntudatot nem érez.


Rjokan: HÁROMEZER VILÁG

Háromezer világ
ami most előrelép,
hószínű fényben,
a sűrű hóesésben.
Oda is eljött a tél.


Saishó: HEGYEK ÉS FOLYÓK

Hegyek és folyók,
mind ürességbe bújik,
ebbe az űrbe.
Aztán megmutatkoznak.
Nincs tagadás, nincs semmi.

Rjokan: BUDDHA

Buddha szólt hozzánk,
tizenkétszer is beszélt.
Igazat mondott.
Nincs olyan szútra, ami
óv élőt a haláltól.


Dogen Zendzsi: MIT SZERETSZ?

Mit szeretsz, mondd,
a világon mit imádsz?
Holdfényt talán?
Holdsugár tükörképét
harmatcseppben, sascsőrén?


Dogen Zendzsi: A VILÁG

Hogy mi a világ?
Holdtól f
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 103
Tegnapi: 126
Heti: 960
Havi: 3 040
Össz.: 380 738

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Könyvekről - Haikuk és wakák - japán versek (teljes könyv)
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2017 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu