Sudhana könyvkiadó

lásd: facebook / sudhana kiadó

Ez kapható a boltunkban, 400,-Ft-os áron!

0299000633350g.jpg

Létünk indái

buddhista tanmesék



A fordítás alapjául a Buddhadharma Education Association kiadványai, Kurunegoda Piyatissa dzsátaka-interpretációi, W.H.D. Rouse, H.T. Francis és R. Chalmers fordításai, valamint az eredeti, páli nyelvű szövegek szolgáltak.


Fordította, átdolgozta és összeállította: Szántai Zsolt


ISBN: 963 .........


Hungarian edition ©

Hungarian translation © Szántai Zsolt, 2010


Tizenhat álom


Élt egyszer egy király, aki a Brahmadatta nevet viselte, és Benáreszben uralkodott. Történt, hogy ez a király egy éjjel tizenhat rémséges álmot látott. Reggel verítékben fürödve, zakatoló szívvel ébredt fel. Az álmai kis híján halálra rémítették. Biztosra vette, hogy hamarosan valami szörnyűség fog történni. Félelmében magához kérette a papjait, hogy kikérje tanácsukat.

Amikor papok felsorakoztak a királyi hálóteremben, Brahmadatta így szólt hozzájuk:

- Éjszaka tizenhat álmot láttam, és mindegyik szörnyű volt. Kérlek benneteket, fejtsétek meg a jelentésüket!

- Milyen álmokat láttál, királyunk? - kérdezték a papok.

Brahmadatta ekkor elmondta nekik a tizenhat álmot. A papok végighallgatták, majd a homlokukat és a mellkasukat verve felkiáltottak.

- Ó, milyen szörnyűség! Ennél borzalmasabb álmaid már nem is lehettek volna! Tudd meg, urunk, hogy ezek az álmok valóban csak valamilyen veszélyre utalhatnak!

- Miféle veszélyre? Mondjátok el, mit jelentenek!

- Egészen biztos, hogy az álmaid arra utalnak, hogy három katasztrofális esemény fog bekövetkezni. Három olyan esemény, amely veszélyt jelent az országodra, az életedre, a gazdagságodra.

A király pontosan valami ilyesmitől tartott. Szakadt róla a veríték, a kezét tördelte idegességében, egész teste remegett a félelemtől.

- Mondjátok el, bölcs papok, hogyan tudom elkerülni ezeket a végzetes eseményeket?

- Ez nagyon nehéz kérdés - felelték a papok. - Ha semmit sem teszel, elkerülhetetlen a vég, de ha rosszul cselekszel, akkor is bajba kerülhetsz. Mi mégis megpróbáljuk helyre tenni a dolgokat... Ha nem tudnánk megtenni, hiába tanultunk oly sokat, hiába foglalkoztunk a tudományokkal egész életünkben. Bízz bennünk, nagy király!

- Mondjátok már el, mit tegyek! - kiáltott fel Brahmadatta. - Bármire hajlandó vagyok! Hogyan menthetném meg az országomat, az életemet, a vagyonomat?

- Olyan komoly állatáldozatot kell bemutatnunk, mint még soha - mondták erre a papok. - Minden létező állatból négyet kell leölnünk ahhoz, hogy kivédjük a csapásokat.

Brahmadatta kegyes és könyörületes uralkodó volt, és általában elvetette a kegyetlenség minden formáját, ám most annyira félt, hogy nem bírt tiszta fejjel gondolkodni. Már csak a papjaiban bízott, már csak bennük hitt, ezért engedélyt adott nekik a mészárlás előkészítésére.

- Ne félj, nagy király - mondták a papok. - Mindenről gondoskodunk. Megakadályozzuk, hogy bekövetkezzen a legrosszabb!

Valamennyien tudták, hogy jelentős haszonhoz jutnak, ha végrehajtják a szertartást, ráadásul a leölt állatok húsa is őket illette meg. „Most aztán jó sok pénzt összeszedhetünk - gondolták magukban -, és rengeteg ennivalónk, meg italunk is lesz!"

A papok elindultak, hogy megszervezzék Benáresz történelmének legnagyobb áldozati szertartását. A város határában hatalmas gödröt ásattak, a gödörben karámokat és ketreceket, kalitkákat állítottak fel, medencéket ásattak. Ezekben a karámokban, ketrecekben, kalitkákban és medencékben helyezték el a világon, a földön, a levegőben és a vizekben fellelhető állatok négy-négy példányát.

A legidősebb papnak volt akkoriban egy okos, ígéretes tanítványa. A fiatalember szelíd volt és könyörületes, és már szinte minden létező tudást elsajátított. Amikor meghallotta, milyen szertartásra készülnek a papok, egyszerűen nem értette, miért történik a dolog. Odaállt a mestere elé, és így szólt.

- Ó, mester, nagyon jól megtanítottad nekem a régiek bölcsességeit... Meg tudnád mondani, hol, melyik tanításban áll az, hogy az egyik élet feláldozásával megmenthetjük a másikat?

A főpap így válaszolt:

- Hát ez meg miféle kérdés? Nyisd ki a szemed, fiam, és láss is végre, ne csak nézz! Hát nem érted a lényeget? Ez a szertartás valamennyiünket gazdaggá tesz. Te talán nem vágysz arra, hogy gondtalanul, kényelemben élj?

A tanítvány a fejét rázta.

- Ezzel nem válaszoltál a kérdésemre, mester, de ha azt mondod, hogy a papok feladata a mészárlás, akkor engem többé ne sorolj magatok közé! - Azzal meghajolt a mester előtt, és átsietett a palotakertbe, ahol leült, hogy nyugodtan átgondolja a helyzetet.

Élt Benáreszben egy jómódú család, amelynek tagjai nemzedékek óta papok voltak. Ebben a családban született egy fiú, aki felnővén nem akart elődei nyomdokába lépni, nem akart papként élni, inkább kivonult az erdőbe, és remete lett. Meditációval sikerült magasabb rendű tudati állapotba kerülnie, sikerült megteremtenie a legtökéletesebb belső boldogságot és békét; sikerült csodálatos, természetfelettinek is nevezhető képességekre szert tennie.

Ez a remete nagyon szerette az állatokat. Amikor tudomást szerzett róla, hogy mi készül Benáreszben, szíve megtelt együttérzéssel és sajnálattal. Elhatározta, ellátogat a városba. „Tanítanom kell ezeket a tudatlan embereket, le kell tépnem róluk a babonaság láncait! - gondolta magában. - Most rögtön útnak indulok!" Az elhatározást tett követte: természetfeletti képességeit latba vetve a levegőbe emelkedett, és átrepült Benáreszbe. A palotakertben ért földet, és ahogy megérkezett, leült egy nagy kőre.

A palotakertben töprengő ifjú pap meglátta a szent embert, és azonnal felismerte őt. Tisztelettel meghajolt előtte, majd leült elé, a földre.

- Ifjú ember - szólalt meg a remete -, áruld el nekem, Benáresz királya igazságos és jó? Vagy talán igazságtalan és becstelen? Mondj róla valamit!

- A mi urunk jóságos és igazságos - felelte a fiatal pap -, de úgy gondolom, a papjai félrevezették őt. Tizenhat álmot látott, amelyek hatására eluralkodott rajta a félelem. Elmondta a papjainak az álmokat, azok a szentnek tartott emberek pedig úgy gondolták, a rettegést a maguk javára fordíthatják a dolgot. Meggyőzték a királyt, hogy csakis úgy kerülheti el a rá leselkedő szörnyűségeket, ha sosem látott állatáldozatot mutat be az isteneknek. Ó, tiszteletreméltó remete, kérlek téged, mondd el a királynak, hogy valójában mit jelentenek az álmai! Kérlek téged, mentsd meg azt a rengeteg állatot a haláltól, és mentsd ki urunkat a rettegés karmai közül!

A szent ember ekkor így szólt:

- Ha a király eljön hozzám, és felteszi a kérdést, megmondom neki, mit jelentenek az álmai.

- Idehozom hozzád, uram! - mondta a fiatal pap. - Kérlek, maradj itt egy kis ideig, míg visszatérek vele!

Az ifjú pap elsietett a királyhoz, és elmondta neki, hogy a palotakertben, az egyik kövön egy szent ember üldögél, egy olyan ember, aki természetfeletti erővel rendelkezik, és képes megfejteni az álmok jelentését. Brahmadatta késlekedés nélkül kiment a palotakertbe, hogy beszéljen a remetével. Hatalmas kíséret tartott vele.

Brahmadatta király letérdelt a szent ember elé, majd miután illő üdvözölte, odaült mellé, és megkérdezte:

- Tiszteletreméltó remete, meg tudnád fejteni a tizenhat álmot, amit láttam?

- Igen - felelte az erdei remete. - Mondd el, mi volt azokban az álmokban! Kezdd mondjuk az első nyolccal!

A király mély lélegzetet vett, és belekezdett.

- Az első nyolc álmomban bikákat láttam, akik senkivel sem harcoltak; törpe fákat láttam, amelyeken gyümölcs termett; teheneket láttam, amelyek borjakból szívták a tejet; borjakat láttam, amelyek szekereket húztak; a szekerek mögé erős bikákat kötöttek. Láttam egy lovat, két pofával zabált, láttam egy sakált, amely aranytálba vizelt. Láttam egy nősténysakált, amely egy kötelet rágcsált, és edényeket láttam, amelyek egy kivételével mind üresek voltak.

- Mesélj nekem az első álmodról! - kérte a remete.

- Tiszteletreméltó remete, az első álmomban négy szénfekete bikát láttam, amelyek négy különböző irányból érkeztek ide, a palotámhoz. Az emberek távoli vidékekről eljöttek, hogy lássak harcolni ezt a négy bikát, ám hiába, mert amikor egymásnak eresztették őket, csak prüszköltek, csak fújtattak, csak a földet kapálták, és csak színlelték a harcot, de valójában nem küzdöttek. Amikor aztán befejezték ezt a játékot, mind a négy visszatért oda, ahonnan érkezett.

- Ó, nagy király - mondta a szent ember -, ebben az álomban valami olyasmi történt, ami nem a te életedben, de nem is az enyémben fog lejátszódni. Valamikor a távoli jövőben a királyok rosszak és megvetendők lesznek, és ugyanilyenek lesznek majd az alattvalóik is. A jóság eltűnik a föld színéről, mindent a gonosz fog uralni. Az évszakok nem a megszokott sorrendjükben követik egymást; télen perzselni fog a nap, nyáron pedig hóviharok tombolnak majd. Az ég kiszárad, a felhőkben alig marad néhány esőcsepp. A termés hitvány lesz, az emberek éhezni fognak. Akkor aztán négy irányból négy fekete felhő érkezik, dörögni fog az ég, egymást érik a lecsapó villámok, de esőt hiába várnak majd a szomjazók. A felhők úgy fognak elvonulni, ahogy a küzdelmet színlelő fekete bikák az álmodban... De ne aggódj, mindez a távol jövőben fog lejátszódni, a ma élő embereknek nem árthatnak ezek az események. A papok csupán azért mondták, hogy az álmod hatásait áldozatokkal lehet megszüntetni, mert pénzt akarnak kicsikarni tőled. Most pedig mondd el a második álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, a második álmomban apró fákat láttam, egyik sem ért fel a térdemig. Szépen virágzottak, és mindegyik megteremte a maga gyümölcsét.

- Ó, nagy király - mondta erre a remete -, ez azt jelenti, hogy hitvány lesz a termés, és az emberek rövid ideig élnek majd. A fiatalokban erős lesz a testi vágy, és már a gyermeklányok is szülni fognak. Ők azok a törpe fák, amelyeken gyümölcs termett... De ez sem most fog megtörténni, hanem a távoli jövőben, akkor, amikor a világ hanyatlásnak indul. Mi volt a harmadik álmod, uram?

- Tiszteletreméltó remete, a harmadik álmomban teheneket láttam, amelyek borjakból szopták a tejet. Olyan borjakból, amelyek aznap születtek meg - mondta a király, és megremegett a félelemtől.

- Nyugodj meg - mondta a szent ember -, mert ez sem a mi életünkben fog lezajlani. Valamikor a távoli jövőben az emberek már nem tisztelik az anyjukat, az apjukat, a náluk idősebbeket. Mindent odaadnak a gyermekeiknek, mindent elvesznek a saját szüleiktől. Nem táplálják, nem ruházzák az időseket, nem törődnek velük, ezért azok, akik megöregszenek, a saját gyermekeik kegyelmétől függnek majd. Nem tehetnek mást, a fiatalokon fognak élősködni - éppen úgy, ahogy a tehenek, amelyek az aznap világrajött borjak tejét szívták... De ez sem most lesz, király, nem kell félned. Most mondd el a negyedik álmodat!

A király valamelyest megnyugodott, de még mindig remegett a keze.

- Tiszteletreméltó remete, a negyedik álmomban szekereket láttam, amelyeket törékeny borjak vontattak, s a szekerek mögött erős, kifejlett bikák baktattak. A borjak megálltak, nem bírták elhúzni a megrakott szekereket. A karavánok megálltak, nem haladhattak tovább, az áruk nem jutottak el a piacterekre.

- Eljön az az idő - mondta a szent ember -, amikor a hitvány királyok már nem tisztelik a tapasztalt bölcseket, nem hallgatnak rájuk. Ifjú, tanulatlan, ostoba bírákat jelölnek ki, közöttük osztják szét a legfontosabb hivatalokat, ám ezek a fiatalok a valóban komoly ügyekben képtelenek lesznek döntésre jutni. Csak névleg lesznek bírák, valódi munkát nem végeznek - vagyis pontosan olyanok lesznek, mint a megrakott szekerek elé befogott borjak. Közben a tapasztaltak, az idősek, a bölcsek már fel sem ajánlják segítségüket; úgy gondolják, nincs beleszólásuk a dolgok folyásába, ez már nem az ő dolguk - vagyis éppen olyanok lesznek, mint a szekerek mögött ballagó bikák... De ne félj, király, mert csak a távoli jövőben kerül majd sor arra, hogy a népeket balga fiatalok irányítják! Mi volt az ötödik álmod?

- Tiszteletreméltó remete, az ötödik álmom nagyon különös volt. Egy lovat láttam, ami két szájjal zabált. A feje mindkét oldalán volt egy-egy száj... - A király ismét megremegett.

A remete erre így válaszolt:

- Ez is a jövőben fog megtörténni, király. Amikor az ostoba királyok ostoba és mohó bírákat jelölnek ki; amikor a magas posztra került balgák nem törődnek azzal, mi a helyes, és mi nem, amikor csak azzal foglalkoznak, hogy a vitás ügyekben mindkét érdekelt féltől bezsebeljék a megfelelő baksist. Olyanok lesznek, mint a ló, ami egyszerre két pofával zabál. Most pedig mondd el a hatodik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, a hatodik álmomban egy aranytálat láttam. Szép volt és nehéz, díszes és drága. Emberek tartották a széleit, s akkor odalépett egy vézna, vén sakál, és belevizelt. Igen, ezt tette! - A király elfintorodott.

- Ó, király, erre is a távoli jövőben kerül majd sor, akkor, amikor a királyok kívülről érkeznek, és nem az országot korábban irányító családokból. Ezek a kívülről érkező királyok nem bíznak majd se a miniszterekben, se a helybeli nemesekben. A régi minisztereket elzavarják, a helyükre olyanokat állítanak, akiket könnyedén irányíthatnak. A nemesi családok tagjai az új uraktól függnek majd; a régi családok felkínálják leányaikat az újonnan kinevezett, gyorsan felkapaszkodott minisztereknek és uraknak - valahogy úgy, ahogy az álmodban az emberek odatartották annak a sakálnak azt az aranytálat... De ez sem a te életedben fog lejátszódni, király. Mi volt a hetedik álmod?

- Tiszteletreméltó remete, a hetedik álmomban egy kötélverőt láttam, aki éppen kötelet készített. A széke mellett egy jó hosszú kötél volt. Egyszercsak megjelent egy éhes nősténysakál, és rágcsálni kezdte az elkészített kötelet. Az ember ebből semmit sem vett észre...

- Eljön majd az idő - mondta a remete -, amikor az asszonyokban felfokozódik a vágy. Kívánják majd a férfiakat, kívánják az erős italokat, az ékszereket, meg a többi hasztalan kacatot. Rengeteg időt töltenek majd vásárlással. Több figyelmet szentelnek majd a szeretőiknek, mint a férjeiknek, és még a legfontosabb házi munkákat sem végzik el. A férjük által megkeresett pénzt hiábavalóságokra költik - éppen olyanok lesznek, mint az a nősténysakál, amely szétrágta a mester által készített kötelet. De ez a kor is távol van még, király! Most mondd el a nyolcadik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, a nyolcadik álmomban egy nagy edényt láttam, ami tele volt vízzel. Körülötte számtalan kisebb edény állt, valamennyi üres volt. Az edények egy palota kapuja előtt álltak. Katonákat, papokat, kereskedőket, földműveseket láttam, akik minden irányból vizet hoztak. Valamennyien a nagy edénybe töltötték a vizüket. Abba a nagy edénybe, amibe már egy csepp se fért több. Eközben a kisebb edények üresek maradtak.

- Ne félj, király - mondta a szent ember -, mert ez is a jövőben fog lejátszódni. A távoli jövőben, amikor pusztulásnak indul a világ. A föld nem lesz olyan termékeny, mint most, silányabb lesz a termés is. A leggazdagabbak se gyűjthetnek össze akkora vagyont, mint mostanság; még a királyok is szegények lesznek, sokszor éhezni fognak. A királyok és a gazdagok arra kényszerítik majd a szegényeket, hogy nekik, helyettük, értük dolgozzanak. A szegények mindent, amit megtermelnek, a királyok és a gazdagok tárházaiba hordanak, de eközben a saját kamrájuk üres marad. Ezt jelenti az álom, amit a vízzel teli nagy edényről, meg a sok kis, üres edényről láttál. Ez tehát az első nyolc álmod jelentése, király. Amit láttál, azt jelenti, hogy a távoli jövőben viharfellegek gyűlnek össze, de egy csepp eső sem hullik belőlük; a gyermeklányok szülni fognak; az öregek a gyermekeik kegyeitől függnek; ifjú, ostoba bírák ítélkeznek, akik nem fogadják el a segítséget az idősebbektől; a mohó hivatalnokokat csak az érdekli majd, hogy teletömjék a saját zsebüket; az alacsony sorból származó miniszterek nemesi családok leányait veszik feleségül; az asszonyok elköltik a pénzt, amiért a férjek megszenvednek; a gazdagok mindent maguknak akarnak, s a szegényeknek semmi sem marad... De nyugodj meg, király, mert mindaz, amit az első nyolc álmodban láttál, nem most fog bekövetkezni, a mi életünkre egyik eseménynek sem lesz hatása.

- Tiszteletreméltó remete - mondta Brahmadatta király -, megfejtetted az első nyolc álmom jelentését. De jaj, a második nyolc álmom még iszonyúbb volt, mint ezek! Tennem kell valamit, hogy megakadályozzam azoknak a csapásoknak a bekövetkeztét, amelyekre utalnak! - A király arcát ismét eltorzította az aggodalom és a félelem.

- Nyugodj meg - mondta a szent ember -, és mondd el, mit láttál a második nyolc álomban. Talán segíthetek rajtad, talán szétoszlathatom félelmeidet.

- A második nyolc álomban láttam egy tavat, ami a közepén zavaros volt, a szélén viszont tiszta vizű; láttam egy tálat, amiben fazekat, amiben rizst főztek, de némelyik szem kemény maradt; láttam egy darab szantálfát, amire romlott aludttejet öntöttek; láttam néhány kivájt tököt, amelyek elsüllyedtek a vízben, miközben jókora kődarabok fennmaradtak a felszínen; óriási kígyókat láttam, amelyeket apró nősténybékák tömtek a szájukba; aranyszínű hattyúkat láttam, amelyek egy varjúra vártak... Azután pedig, azután... recsegő, ropogó hangokat hallottam, mintha valaki csontot rágna... - A király megremegett, az emlék hatására még a szava is elakadt.

- Kérlek, király, mondd el a kilencedik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, a kilencedik álmomban egy tavat láttam, ami középen mély volt, a szélén viszont sekély. A víz színén lótuszvirágok lebegtek, a parton különböző állatok, kétlábúak és négylábúak csillapították szomjukat. A víz ennek ellenére a part mellett mindig tiszta maradt, ám középen, a mély részen zavaros volt és iszapos. Ez meg hogyan lehetséges? Mit jelent ez az álom?

- Ó, király - mondta a szent ember -, a távoli jövőben csak hitvány királyok lesznek. Nem a bölcsességük irányítja majd őket, hanem a düh és a félelem. Nem is fogják ismerni, mit jelent az a szó, hogy igazság, vagy az, hogy jóság. Csak az érdekli majd őket, hogy minél nagyobb vagyont harácsoljanak össze maguknak. Hagyják megvesztegetni magukat, és csakis a gazdagsággal törődnek, az alattvalóikról tudomást sem vesznek. Ezek a királyok nem fogják ismerni a türelmet, az együttérzést, a szeretetet; durvák lesznek és kegyetlenek, az adóikkal minden pénzt kisajtolnak alattvalóikból. A polgárok egy darabig tűrik a helyzetet, de aztán menekülni próbálnak a korrupt fővárosból; az ország határmenti vidékeire költöznek, amelyek hamarosan népesebbé válnak, mint a központi részek - vagyis az ország éppen olyan lesz, mint a középen zavaros, szélen pedig tiszta vizű tó... De neked ettől sem kell félned, király, mert ez is a távoli jövőben fog lezajlani. Mi volt a tizedik álmod?

- Tiszteletreméltó remete, a tizedik álmomban egy fazekat láttam, amiben rizst főztek, de a rizsszemek között némelyik kemény maradt, némelyik pedig nagyon puhává vált.

- Emiatt se aggódj, király - mondta a remete. - Ez az álom egy olyan korra utal, amelyben minden sokkal rosszabb lesz, mint manapság. A királyok gonoszak lesznek, a miniszterek és tisztségviselők rosszindulatúvá és mohóvá válnak. Példájuk ragadós lesz: lassanként az ország minden lakója rájuk fog hasonlítani. Abban a korban, amelyre az álmod utal, még a szent emberek is hitványak lesznek, de még az istenek, a fákban lakozó szellemek és a többi lény is gonosszá, önzővé válik. A szelek hamar irányt váltanak, időnként túl erősen fújnak, időnként meg se rezdült a levegő. Ezek a szelek megrázzák az istenek mennybéli otthonait, ezért bizonyos helyeken rengeteg eső esik majd, aminek következtében megáradnak a folyók. Eközben más helyeken iszonyú lesz a szárazság, minden kiperzselődik a földből. Vagyis a világ éppen olyan lesz, mint a fazékban fővő rizsszemek, amelyek közül némelyik megpuhult, némelyik viszont nyers és kemény maradt... Most pedig, király, mondd el a tizenegyedik álmodat!

- Tiszteletreméltó úr, a tizenegyedik álmomban egy szantálfa darabot láttam, ért vagy százezer aranyat. Erre a szantálfára valaki romlott aludttejet öntött. Ez meg mit jelenthet?

- Ez is egy majdani világra utal, egy olyan világra, amelyből nyomtalanul eltűnik az Igazság. Abban a világban számtalan kapzsi pap és szerzetes járja majd az  utakat; olyan emberek lesznek ők, akik eltorzítják a tanítások lényegét, és miközben hamis szavakat hirdetnek, csak arra figyelnek, hogy megszerezzék a gazdagságot, amelyre oly erősen vágynak - megszerezzék a javakat, amelyekre valójában semmi szükségük sincs... A kötődés minden fajtájának megszüntetéséről prédikálnak, de saját tetteikkel mégis a mohóságot, a kapzsiságot hirdetik. Hamisak és álszentek, mert tanításaikért cserébe pénzt és egyéb javakat követelnek, s így egyre csak fokozzák az emberekben a vágyakat, ahelyett, hogy megmutatnák a teljes megszabaduláshoz vezető utat. Csupán azért beszélnek az Igazságról, hogy megszerezzék maguknak a fontosnak és értékesnek tartott javakat, ezért tanításuk éppoly értéktelen, mint a szantálfa, amelyet romlott aludttej szennyez... Most pedig, király, mondd el a tizenkettedik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, abban az álomban kivájt tököket láttam, amelyek lesüllyedtek a víz mélyére.

- Ó, király, ez is a távoli jövőre utal, arra a korszakra, amikor a világ a feje tetejére áll. Neked ettől sem kell félned, mert ez a dolog sem ebben az életedben fog bekövetkezni. A hitvány királyok az alacsony osztályból származókat helyezik fontos pozícióba, míg a magasabb osztályokba születettek nem kapnak méltó hivatalokat. Az alacsony osztályból származók meggazdagszanak, a magasabb osztályból származók pedig elszegényednek. A tanulatlanok irányítják majd a népet, őket, az ő szavukat tisztelik majd - erre utalnak a víz mélyére süllyedő kivájt tökök. Abban a korban még a legtisztább szívű szerzeteseket sem fogják tisztelni, mert mindenki az ostoba, álszent, hamis tanítókat fogja követni... És mi volt a tizenharmadik álmod?

- Tiszteletreméltó remete, abban az álomban köveket láttam, szikladarabokat, amelyek a víz színén lebegtek. Nagyon különös volt... Ez vajon mit jelenthet?

- Ez az álmod is arra a majdani korra utal, amikor a feje tetején fog állni a világ. A tanult, jó családból származó férfiakat félreállítják, szavukat nem hallgatják meg, tudomást sem vesznek arról, amit mondanak; senkit sem fog érdekelni, milyen bölcsek, mert abban a korban nem a képességek számítanak, nem a tudás, hanem csakis a származás. Abban a korban nem érvényesülhet más, csak azok, akik alacsony sorból származnak... És így lesz ez minden területen: az Igazságot hirdető, bölcs szerzeteseket és remetéket sem fogják meghallgatni - olyanok lesznek ők, akár a víz színén lebegő szikladarabok. Most pedig mondd el a tizennegyedik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, ez az álom félelmetes volt... Ebben az álomban apró nősténybékákat láttam, amelyek hosszú, fekete kígyókat üldöztek. Amikor utolérték őket, könnyedén, mintha csak száraz gallyak lennének, széttörték a testüket, majd felzabálták a húsukat!

- Ettől az álomtól sem kell félned, nagy király! Ez az álom is a jövőt mutatja, azt a kort, amikor a világ romlásnak indul. Az embere természete megváltozik, elméjük a vágyak rabszolgájává válik. Fontosnak tartják majd a kéjt, ezért mindig, mindenben teljesítik a legfiatalabb, legszebb lányok és asszonyok kívánságait. Ezeknek a lányoknak és asszonyoknak különleges hatalmuk lesz a férfiak felett, és lassanként átveszik a hatalmat - mindenben ők fognak dönteni, ők parancsolnak majd a szolgáknak, ők irányítják majd a seregeket, minden az ő kezükben lesz, mert vágytól kínzott férjeik nem mernek ellenkezni velük... Ezek a lányok és asszonyok fognak uralkodni a férfiakon, rabszolgává teszik őket. Ha a férfiak megszólalnak, ha bármibe megpróbálnak beavatkozni, a lányok és asszonyok rájuk kiáltanak: „Ehhez nektek semmi közötök! Minden a mienk, ti semmivel sem rendelkeztek!" Olyanok lesznek, mint az apró nősténybékák, amelyek üldözik, széttördelik, és végül felzabálják a nagy, fekete kígyókat... Most pedig halljuk a tizenötödik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, a tizenötödik álmomban egy varjút láttam, amely egy falu közelében lakott. Valahogy tudtam, hogy ez a madár csak rossz tulajdonságokkal rendelkezik. Romlott, alávaló lény volt, de mégis tíz aranyszínű hattyú várt rá. Ez a tíz hattyú teljesítette a varjú parancsait; úgy követték őt, mintha a királyuk lenne...

- Ez az álom is a távoli jövőt mutatta meg neked, nagy király, azt a kort, amikor a valódi királyok gyengék és hitványak lesznek. Abban a korban az uralkodók nem ülnek majd elefántok vagy lovak hátán, nem vívnak csatákat, nem is tudják, hogyan védjék meg magukat. Valamilyen szinten tisztában lesznek azzal, hogy gyengék, ezért nem merik a tanultakra, a bölcsekre bízni a hivatalokat - attól félnek majd, hogy ezek, a náluk okosabb emberek a fejükre nőnek, és letaszítják őket a trónjukról. Inkább a náluk ostobábbakat, a tanulatlanokat, az alacsony sorból származottakat emelik fel, mert tudják, hogy tőlük nem kell félniük. A nemesek, a régi családok sarjai szolgasorba kényszerülnek, a valódi hatalmat a közönséges, hitvány, tanulatlan emberek tartják a kezükben. A királyok észre sem veszik, hogy ők maguk is az alantasok szolgáivá váltak... Vagyis: pontosan az történik, amit láttál. Az arany hattyúk nem mások, mint a gyenge királyok, a varjú pedig nem más, mint az egyik alantas, akit ezek a királyok követnek... De most, király, mondd el a tizenhatodik álmodat!

- Tiszteletreméltó remete, elmondom neked az utolsó álmomat, azt, amitől még most is félek. A világban az a rend, hogy a leopárd megöli és felfalja a kecskét... Ebben az álomban azonban a kecskék üldözték a leopárdokat, és amikor utolérték őket, mindegyikkel végezek, mindegyiket felzabálták! Ahogy a húsukat, a csontjukat rágták... - A király testén remegés futott végig. - Ropogtak a csontok, recsegtek az inak! A többi állat, amikor meghallotta ezt a förtelmes és félelmetes hangot, amikor meglátta a közeledő kecskéket, fejvesztve bemenekült az erdőbe. Egyetlen olyan állat sem volt, amely szembe mert volna szállni a véres szájú kecskékkel... Minden élőlény elbújt, a vackán, az odújában reszketett... Ó, szent ember, ez az álom még most is felszítja bennem a félelmet!

- Pedig ez az álom is egy majdani korra utal, egy olyan korra, amikor a világot hitvány királyok fogják irányítani - mondta a remete. - Az alacsony sorból származó, a hatalom valódi természetét nem ismerő szolgák az uralkodók bizalmába férkőznek, majd az alkalmas pillanatban félrelökik őket, és a helyükre állnak. Az alantasaké lesz minden hatalom, az ostobák vezetik majd a népeket, miközben a nemesek és a bölcsek kénytelenek megtudni, milyen a szegénység, a mellőzöttség. Az alantasok az új törvényekre hivatkozva megfosztják birtokaiktól a nemeseket, elveszik a földjeiket, a házaikat, minden vagyonukat. A nemesek hiába fordulnak a bírákhoz, hiába hivatkoznak örökölt jogaikra, mert azok is az alantasok közé tartoznak majd, akiknek igazságot kellene szolgáltatniuk. „Mit akartok itt? - kiáltanak majd rá a bírák a nemesekre. - Takarodjatok, különben szólunk a királynak, és levágatja a karotokat, a lábatokat, a fejeteket!" A nemesek nem tehetnek mást, elmenekülnek és elrejtőznek... A balga szerzetesek elzavarják a bölcseket, és attól fogva ők tanítják majd az embereket. A bölcs szerzetesek nem tehetnek mást, az erdőben keresnek menedéket... Ezt jelenti hát az álom, nagy király, az az álom, amelyben leopárdhúst zabáló kecskéket láttál! Most, nagy király, már tudod, mit jelent a tizenhat álom. A második nyolcban is a távoli jövőt láttad, azt a jövőt, amelyben az adóteher elől menekülő emberek az ország szélére költöznek; amelyben hamis tanítók prédikálnak, olyanok, akiket csakis a saját boldogulásuk érdekel; egy olyan világot láttál, amelyben az ostobákat tisztelik, ahol a bölcseket semmibe veszik; egy olyan világot, ahol a vágyak pórázára kötött férfiakat a fiatal asszonyok irányítják, ahol a tanult nemesek helyét tanulatlan alantasak foglalják el; egy olyan világot, ahol a nemeseknek rettegniük kell a felkapaszkodott senkiktől...

Brahmadatta király ekkor mélyen meghajolt a remete előtt.

- Bölcs, szent ember! Szavaiddal elűzted a félelmemet. Sikerült megakadályoznod, hogy végrehajtsam azt a szörnyűséget, amelytől a rettegéstől való megszabadulást reméltem; megakadályoztad, hogy lemészároltassam azokat az ártatlan élőlényeket. Hálám végtelen, szent remete!

Ekkor a remete így válaszolt a királynak:

- Most már csak azt kell megértened, hogy a papjaid miért akarták végrehajtani az áldozati szertartást. Nem azért, mert ismerik az Igazságot, és nem is azért, mert aggódnak érted, a sorsodért. Tetteiket csupán a mohóságuk táplálja. Pénzt akarnak, finom étkeket akarnak, és meg akarják tartani hivatalukat, helyüket az udvarodban.

- Ez a tizenhat álom, nagy király, a távoli jövőben lezajló borzalmas eseményeket mutatta meg neked. Amit most teszel, azzal komoly hatást gyakorolhatsz ezekre a történésekre. Amit láttál, az akkor fog lezajlani, amikor a világ romlásnak indul, amikor a valótlant tartják majd valósnak, amikor a balgaság kiszorítja a bölcsességet, amikor a nem-létező dolgok tűnnek majd létezőnek. Olyan kor lesz ez, amelyben bárki szégyenkezés nélkül lehet hitvány, amikor bárki szégyenkezés, és a büntetéstől való félelem nélkül végrehajthatja alávaló tetteit... Most már te is láthatod: azzal, hogy bemutatják a borzalmas, véres áldozatot, papjaid nem akadályozhatják meg ennek a kornak az eljövetelét!

A szent remete ekkor a levegőbe emelkedett, és a föld fölött lebegve folytatta a tanítást.

- Ó, nagy király, a félelem az oka annak, hogy elbizonytalanodtál. A félelem az oka annak, hogy rászántad magad az ártatlan állatok lemészárlására. A félelemtől csakis az szabadulhat meg, akinek tiszta a tudata. A tudatát csakis az tisztíthatja meg, aki végigmegy az Igazság ösvényén. Az Igazság ösvényén csakis az indulhat el, aki tartózkodik az öt vétkes cselekedettől. Az öt vétkes cselekedet pedig a következő: mások életének elvétele, mert ez megöli az együttérzést; annak elvétele, amit nem adnak jó szívvel, mert ez a tett megöli a nagylelkűséget; a paráználkodás, mert ez megöli a valódi szeretetet; a hamis beszéd, mert egy megöli az Igazságot; a bódító szerek fogyasztása, mert aki ezt teszi, az biztosan elköveti az előző négy hiba valamelyikét... Ó, nagy király, ha el akarsz indulni az ösvényen, ne engedd meg a papoknak, hogy bemutassák a véres áldozatot, hogy legyilkolják azokat az ártatlan lényeket!

A szent ember szavai hallatán a jelenlévőknek sikerült lerázniuk magukról a hamis, ártó hiedelmek bilincseit, s miután ők maguk megszabadultak ettől a tehertől, szabadon eresztették a papok által összeterelt áldozati állatokat. A remete, amikor ezt látta, magasan a levegőbe emelkedett, és visszarepült az erdőbe. Brahmadatta király pedig elindult az ösvényen; attól a naptól fogva adományokat osztott, és számtalan jó cselekedetet hajtott végre. Hosszú ideig élt, és amikor eltávozott ebből a világból, egy érdemeinek megfelelő helyen született meg ismét.


Óvakodj a rettegő embertől, mert sokkal nagyobb veszélyt jelenthet mint az, ami belé plántálta a félelmet!



Félelmetes és a Kicsi Íjász


Valamikor régen, nagyon régen, amikor még csak kevesen ismerték az Igazságot, még csak kevesen haladtak a feléje vezető ösvényen, élt egy király, akit Brahmadattának neveztek. Mint a többi, ugyanezen a néven ismert király, ő is Benáreszben uralkodott.

A birodalmában volt egy város, amit a vásárairól ismertek. Élt ebben a városban egy gazdag kereskedő, akinek született egy fia. Ez a gyermek az évek múltával sem nőtt meg, törpe maradt mindig, ráadásul púpos volt a háta. Az emberek ránézni se szerettek, de szerencsére talált magának egy mestert, aki vállalta a tanítását. Ettől a mestertől mindent megtanult, amit meg lehetett tanulni; megismerte a vallás, a tudomány tanait, és megtanulta az íj kezelését is. Ehhez értett a legjobban - nem kellett hozzá sok idő, hogy őt tartsák a világ legjobb íjászának. A mestere ezt az ügyes fiút Kicsi Íjásznak szólította.

Kicsi Íjász egy nap ezt gondolta magában: „Sok vannak, akik a külsejük alapján ítélik meg az embereket. Ha elmennék a királyhoz, és munkát kérnék tőle, minden bizonnyal elcsodálkozna, és megkérdezné, hogy ugyan mi hasznát vehetné egy ilyen apró, púpos emberkének... Az lesz a legjobb, ha keresek valakit, aki magas és izmos, akinek csinos az arca, aki erős, aki felé szívesen fordulnak az emberek. Ő lesz a test, én leszek az elme; én fogom irányítani a tetteit, de közben mindvégig a háttérben maradok. Ha elég ügyesek leszünk, ha összedolgozunk, szépen eléldegélhetünk."

Egy nap végigsétált a takácsok utcáján, és megpillantott egy magas, erős fiatalembert. Illő módon üdvözölte, és a nevét kérdezte. A takács így felelt:

- Engem csak úgy szólítanak: Félelmetes... A külsőm miatt, mert hogy állítólag olyan rémisztő vagyok.

- Érdekes név - mondta Kicsi Íjász. - De ha már ilyen magas és erős vagy, miért éred be azzal, hogy egyszerű takács maradj? Könnyen találhatnál valami jövedelmezőbb munkát.

- Hát, talán azért, mert az élet nehéz - hangzott a válasz.

- Van egy ötletem - mondta Kicsi Íjász. - Az országban, de talán az egész világon nincs olyan ember, aki nálam jobban értene az íjhoz. Ám sajnos, ilyen kicsi maradtam, és púpos is vagyok, ezért hiába mennék a királyhoz, hiába kérnék tőle munkát, biztos kinevetne, talán még meg is haragudna, hogy törpe létemre a szolgálatába akarok állni.  Biztos azt mondaná, hogy egy ilyen emberke nem lehet a világ legjobb íjásza... A te tested viszont tökéletes, és a neved is nagyon jó. Azt mondom, menjünk el együtt a királyhoz. Te fogsz beszélni, te fogod felajánlani a szolgálataidat. Biztos vagyok benne, hogy a király azonnal felfogad. Én a hátad mögött maradok, és sosem lépek ki az árnyékodból. Amikor lőni kell, én lövök; valójában én leszek az íjász, aki megdolgozik azért, amit kapunk. Azt hiszem, elég szépen eléldegélhetünk, feltéve, hogy mindig azt teszed, amit mondok neked.

Félelmetes elgondolkodott, és arra jutott, nincs vesztenivalója.

- Jól van, áll az alku, kis barátom!

Elmentek Benáresz városába, és bejutottak a király elé. Amikor beléptek a trónterembe, tisztelettudóan meghajoltak.

- Miért jöttetek? - kérdezte tőlük a király.

Félelmetes kihúzta magát, és beszélni kezdett.

- Én vagyok az a messze földön híres íjász, akit Félelmetesnek neveznek. Az egész országban, de talán az egész világon nincs még egy olyan ember, aki úgy ért az íjhoz, mint én. A szolgálatodba kívánok állni, nagyuram!

A király elégedetten pillantott végig Félelmetesen.

- És milyen fizetséget kérsz?

- Hetente ötszáz pénzt szeretnék kapni, felséges úr - hangzott a válasz.

A király bólintott. Csak ekkor vette észre a Félelmetes mögött álldogáló kis embert.

- Hát ez a törpe? Ez meg kicsoda? - kérdezte. - Mi dolgod vele?

- Ő a segédem, nagyuram - felelte Félelmetes.

- Jól van - mondta Brahmadatta. - Mától fogva a szolgálatomban állsz!

A király Félelmetest fogadta fel, de a munkát mindig Kicsi Íjász végezte el.

Nem sokkal később eljutott a palotába a hír, hogy a városba vezető út mellett egy vérengző tigris garázdálkodik. Már több utazót megölt; az áldozatait minden esetben felfalta. Sok kereskedő úgy döntött, nem vállalja a veszélyt, és inkább visszafordult, ahelyett, hogy bevonult volna Benáreszbe.

A király magához kérette Félelmetest.

- Meg tudod ölni ezt a tigrist?

- Felséges úr - mondta Félelmetes -, én vagyok a legjobb íjászod. Ugyan miért ne tudnám megölni a tigrist?

A király a válasz hallatán pénz adott Félelmetesnek, majd útnak indította.

- Eredj, akkor végezz vele, tedd biztonságossá a városba vezető utat!

Félelmetes hazasietett, és elmondta Kicsi Íjásznak, milyen munkát kaptak.

- Jól van - mondta Kicsi Íjász. - Indulj útnak!

- Te is jössz? - kérdezte Félelmetes.

- Nem, én nem - felelte Kicsi Íjász. - Viszont elmagyarázom, hogy boldogulsz majd. De vigyázz, pontosan azt kell tenned, amit mondok!

- Jól van, kis barátom. Beszélj!

Az okos törpe ekkor így szólt a barátjához:

- Menj el oda, ahol a tigris garázdálkodik, de vigyázz, egyedül ne közelítsd meg a vackát! Szedj össze ezer helybeli férfit, és adj nekik íjat, nyilakat. Velük együtt menj el arra a helyre, ahol a tigris aludni szokott. Amikor már közel vagytok, mondd meg nekik, menjenek tovább, te azonban rejtőzz el egy bokor alatt. Azok az emberek nagyon félnek a tigristől... Amikor meglátják, azonnal rárontanak, és agyonverik... Miután elrejtőztél, szakíts le egy erős indát, és köss rá hurkot. Amikor látod, hogy az emberek agyonütötték a tigrist, lépj elő a rejtekedből, és kiálts ezt: „Ejnye, ki ölte meg a tigrisemet? Élve akartam elkapni, oda akartam vezetni a király elé! Már a pórázt is előkészítettem, de úgy látom, hiába tettem, mert jött valaki, és megölte a tigrisemet! Ki tette? Melyikőtök volt az?"

- Az emberek, meglásd, meg fognak rémülni e szavak hallatán. „Jaj, jaj Félelmetes nagyúr, kérünk téged, ne mondd el a királynak, hogy mit tettünk!" Pénzt fognak adni neked, hogy hallgass, hogy el ne áruld őket. Akkor hozd el a tigris tetemét, és meglásd, Brahmadatta királytól is megkapod a téged megillető jutalmat.

Félelmetes bólintott, és útnak indult. Pontosan azt tette, amit Kicsi Íjász mondott neki; minden úgy történt, ahogy a kis ember előre megmondta.

Félelmetes bevonszolta a tigris tetemét a király elé.

- Felséges úr, megöltem a fenevadat, az út ismét biztonságos!

A király elégedett volt vele, és valóban nagy jutalomban részesítette.

Nem sokkal később megjött a hír: egy vad bivaly garázdálkodik a városba vezető utak valamelyikén. A király ismét maga elé kérette Félelmetest, aki útnak indult, és pontosan azt tette, amit az előző alkalommal. Ezúttal is megkapta Brahmadattától a jutalmat.

Félelmetes időközben gazdag és tisztelt uraság lett. Nyugodtan élhetett volna, ám a sok dicséret a fejébe szállt, és megfeledkezett arról, hogy valójában hol a helye, kinek köszönheti a jólétet. Egyfolytában csak arról beszélt, hogy ő a „nagy ember", a hős, aki bármilyen fenevadat képes legyőzni, aki bármilyen veszélyt képes elhárítani. Bizonyos idő múltán ő maga is hinni kezdett ezekben a hazugságokban. Már lenézte Kicsi Íjászt, már nem fogadta meg társa tanácsait.

- Azt hiszed, hogy mindent a te segítségeddel értem el? - kérdezte. - Hát tudd meg, hogy nem így történt! Nincs is szükségem rád! Egyedül is nagyon jól elboldogulok!

Úgy esett, hogy az egyik ellenséges uralkodó támadást indított Brahmadatta országa ellen. A hatalmas sereg körülzárta Benáresz városát. Az ellenséges király üzenetet küldött Brahmadattának, amelyben felszólította, adja át neki a várost, vagy vállalja a harcot. Benáresz királya maga elé rendelte legnagyobb hősét, Félelmetest, és ráparancsolt, hogy induljon, küzdjön meg az ellenséggel, védje meg a várost.

Félelmetes magára öltötte harci ruháját, majd felült a legnagyobb harci elefántra. Bátorságot színlelt, de Kicsi Íjász tudta, hogy a marcona külsejű férfi valójában úgy fél, akár egy kisgyerek. Kicsi Íjász is felült az elefántra, Félelmetes mögött helyezkedett el.

A hatalmas állat kiballagott a város kapuján, és elindult a csatamező felé. Mögötte ott lépkedtek a király katonái. Félelmetes, amikor megpillantotta a csatamezőt, reszketni kezdett a félelemtől. Annyira megijedt, hogy nem bírt parancsolni a beleinek; a mocsok végigfolyt a fenséges elefánt hátán és oldalán.

- Ej! - kiáltott fel Kicsi Íjász. - Eddig úgy beszéltél, akár egy hős! Eddig magad is elhitted, milyen bátor vagy, milyen nagy tetteket tudsz végrehajtani! Hát, most aztán sikerült megmutatnod, ki is vagy valójában. Azzal, amit most tettél, bebizonyítottad, hogy hamis volt a kép, amit eddig magadról festettél!

Félelmetes elszégyellte magát; tudta jól, hogy Kicsi Íjász minden szava igaz.

- Ej, barátom! - mondta ekkor Kicsi Íjász. - A végén még belehalsz a félelembe! Mássz le erről az elefántról, menj haza, és fürödj meg. Ezt a csatát egyedül fogom megvívni!

Miután egyedül maradt az elefánt hátán, Kicsi Íjász ezt gondolta magában: „Elérkezett az idő, hogy a púpos törpe megmutassa, mire képes valójában!" Félelmetes csatakiáltást hallatott, és a rohamra ösztökélte az elefántját. Úgy tört át az ellenség vonalain, hogy közben egyetlen embert vagy állatot sem fosztott meg az életétől; úgy tört be az ellenséges király táborába, úgy ejtette fogságba a nagyurat, hogy közben senkit sem kellett halálra sebeznie.

Visszatért a városba, és Brahmadatta elé vezette  az ellenséges királyt. Ezután mindent elmondott urának, bevallotta, mi volt Félelmetes szerepe. Brahmadatta jót nevetett a történeten, és megjutalmazta Kicsi Íjászt.

Kicsi Íjász visszaküldte Félelmetest a szülővárosába, de egészen a haláláig gondoskodott róla. Bebizonyította, hogy bár törpének és púposnak született, bölcsesség és nagylelkűség terén nem sokan vehetik fel vele a versenyt. Miután eltávozott ebből a világból, egy érdemeinek megfelelő helyen született meg ismét.


Soha ne ítélkezz a külső alapján! 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 99
Heti: 10
Havi: 3 031
Össz.: 389 865

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Létünk indái (részlet)
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2017 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »