Sudhana könyvkiadó

lásd: facebook / sudhana kiadó

MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK - TIBET

 

1. Zordsötét és Sugárzó

 

Való igaz, s nem meseszövő hívság, hogy a negyedik időciklus Víz-Bivaly esztendejében új kán ragadta jobbjába a mongol vezérek ősi kardját. Kubláj volt az új kán neve. Ifjú volt még ekkor Kubláj, s ahogy illett, vágyta a tudást.

Sokat hallott Kubláj kán a birodalmával határos Fagyos Földről, Tibetről, annak lakóiról, és a Buddha tanait hirdető bölcs lámákról. Arra gondolván, hogy talán tőlük választ kaphat egynémely kérdésére. Magához is hívatta az egyik bölcs tibeti papot, az akkor tizenkilenc esztendős Phagpát küldte maga helyett. Hogy ki volt ez az ifjú, és hogy ismerte meg a kán, arról még szót ejtek - most legyen elég annyi, hogy a szerzetes lenyűgözte Kublájt tanultságával, és a nehezebbnél nehezebb kérdésekre adott bölcs válaszaival.

Történt egyszer, hogy Kubláj maga elé ültette Phagpát, s a mellének szegezte a kérdést:

- Válaszolj, láma! Válaszolj, ha tudsz, felelj meg kérdésemre. Mondd el, hogyan lett e világ!

Más talán megrémült volna a kérdéstől; más emberfia tán azt sem tudta volna, mily szavakkal kezdjen válaszolni. De nem így Phagpa! Ő csak lehunyta szemét, kevés ideig meditált, majd eképp szólott:

- Egykoron... Ugyan, ki tudja mikor? Amikor még semmi, de semmi sem létezett, a Végtelenből megszületett a Két Fény. Az egyik fény fekete volt s hideg. Külseje olyan volt, mint a legvadabb démoné, a legerősebb harcosé: éjszín ruhát viselt, s hozzá sisakot, karjában fekete villámkardot tartott. Szíve tele volt gonoszsággal.

A másik fény viszont fehér ruhát hordott, fegyvernek fehér villámokat kapott. Sugárzónak hívták, és maga volt a jóság.

Azután a Végtelenből kipattant az  Öt Testvér is. Az elsőt Anyagnak hívták, a másodikat Nem-Anyagnak; Forróságnak a harmadikat,  Űrnek a negyediket, és Mozgásnak az ötödiket. Az Öt Testvér összeölelkezett,  s amikor egybeforrtak létrejött belőlük a hatalmas Tojás.

Ekkor előlépett Zordsötét, a gonosz. Benyúlt ebbe a tojásba, és kirántotta belőle a Nem-Lét Birodalmát. Belefútt Zordsötét e világba, s megtöltötte azt kórságokkal, betegségekkel, szerencsétlenséggel, fájdalommal, és mindenféle démonokkal. Ezután felkiáltott: Enyém a végtelen!, s uralkodni kezdett.

Sugárzó látta, mit tett fivére, s amit látott nem volt ínyére való. Nem hagyhatta, hogy a sötétség és teremtményei uralják a végtelent. Hogy megőrizze az Örök Egyensúlyt, ő is belenyúlt a tojásba. Belenyúlt, s kihúzta belőle a Lét Birodalmát, amelybe egy fúvással beletöltötte a életet, a boldogságot, az egészséget, a szerencsét, és az isteneket. Ezután így szólott: Mostantól a végtelen a sötétségé és a világosságé Együtt uralkodunk a világon, testvér!

Nem tetszett a dolog Zordsötétnek, de fivére ellen semmit sem tehetett.

A Lét Birodalma határos volt a Nem-Lét Birodalmával, s e határvonalon találkoztak egymással a démonok és az istenek. Találkoztak, látták egymást, szerelembe estek egymással...

- Szerelembe estek? - kérdezte Kubláj. - Hát nem voltak ellenségek?

Phagpa a fejét rázta.

- Tudd meg, jó kán, a fekete és a fehér, a Nem-Lét és a Lét ugyanúgy vonzza a másikat, ahogy az asszony a férfit... A démonok és az istenek gyermekei aztán szaporodni, s sokasodni kezdtek, egészen addig, míg a világ megtelt az ő sarjaikkal.

Gondolkodott Kubláj, töprengett egy sort, majd újra Phagpa lámára függesztette tekintetét:

- Akkor... Mi, az emberek is a démonok és az istenek gyermekei lennénk?

Phagpa a fejét rázta.

- Nem, jó kán. Mi nem tőlük születtünk.

- Kitől hát? Hogy lettünk?

- Elmondom ezt is, figyelj jól!...

 

 

2. Az Óriásasszony gyermekei

- A két birodalom, a Lét és a Nem-Lét határán azután lett egy hely: a mi világunk. Megfordultak itt az istenek éppúgy, mint az ártó szellemek. Mind azt akarta, hogy a föld olyan legyen mint saját hazája, ezért mind rajta hagyta keze nyomát. A démonok tüzet és füstöt köpő hegyeket emeltek - az istenek válaszul a hegy köré vizet, tengert teremtettek. A démonok égbenyúló, kopár hegyeket húztak - az istenek földdel, hóval borították be a rideg sziklákat. A démonok sárból  lényeket gyúrtak, s beléjük vadságot, életet fújtak. Az istenek válaszul megteremtették a szelíd állatokat, a szúrós tövisbokor mellé a virágokat.

- Történt egyszer, hogy az egyik isten, akit Látó Szeműnek neveztek,  aláereszkedett a Lét Birodalmából, hogy megszemlélje ezt a világot... Az emberek gyaloghintón utaznak, vagy lóháton, szamáron, némelyek pedig csak úgy gyalogosan, ki-ki annak megfelelően, milyen hivatalt s rangot kapott az égiektől, vagy királyától. De nem így az istenek! Nekik nincs szükségük efféle eszközökre, ám ők sem járhatnak e földön úgy, ahogy saját birodalmukban mozognak: alakot kell ölteniük, mégpedig anyagból valót. Látó Szemű is eképpen cselekedett; mielőtt elindult volna: istentestét hússá, vérré és csonttá változtatta, és miképpen az emberek a ruhájukat, magára öltötte egy bölcs majom alakját.

- De milyen majom volt az, aki Látó Szeműből lett! Termete öles, magasabb volt tán tizenkét  lábnál is; formája, izmai akár a legjobb harcosoké; orcája, ráncai, szeme s szakálla pedig mint a legrégibb rendház legvénebb lámájáé.

- Eképp vágott neki Látó Szemű e világnak, s ahogy járt s kelt, ahogy elégedetten szemlélte a földeket, az óceánokat. Egyszer-egyszer megállt, hogy kijavítsa a gonoszok némely hibáját, növényeket, állatokat teremtsen, a tengerekbe folyókat vezessen. Egyszer azután megérkezett a Fagyos Föld égbenyúló hegyei közé. Eladdig Látó Szemű sok teremtménnyel találkozott, de isten-, meg démonformájú élőlénnyel eggyel sem. Ám itt, a hegyek csúcsának közelében, ott, ahol örök a hó s a jég; ott, ahol folyók helyett gyémántfényű gleccserfolyamok várják az olvadást, a majommá változott Látó Szemű meglelte a hegyi óriások tanyáját.

- Hatalmasak voltak ezek a lények, de nem nagyobbak a Látó Szemű istennél. Akkor sem árthattak volna neki, ha ártani akarnak - de nem akartak ők semmi ilyesféle dolgot. Illőn, vendégnek kijáró módon fogadták a bölcs ábrázatú majmot, aki földjükre tévedett. Tejes teával, a hegy lábánál termő illatos virágok szirmából készített pogácsákkal, sajttal s vajjal kínálták, tüzük mellé ültették, és úgy hallgatták beszédét, mintha tudnák, istennel van dolguk.

- A majommá változott Látó Szemű pedig beszélt, s beszélt. Elmondta Zordsötét és Sugárzó történetet; elmondta, hogyan lettek a jó és a gonosz démonok, a szellemek, az istenek és a félistenek. A hegyi óriások pedig hallgatták a bölcs majmot, s már bizton érezték, nem egyszerű állattal van dolguk.

- Marasztalták is az óriások Látó Szeműt, ő pediglen engedett az unszolásnak, s tanítójuk lett. De nem csak a hegyi óriások lettek gazdagabbak azzal, hogy közébük tévedt: ő is megismert valamit, amiről eladdig csak hallott. A majommá lett Látó Szemű megtudta, milyen is a földi szerelem.

- Mert beleszerelemesedett az egyik óriásasszonyba, s mivel az viszont megszerette őt, frigyre léptek egymással. Szerelmüknek fája hat gyümölcsöt érlelt: hat gyermekük született, kik külsőre majdhogynem olyanok voltak, akár a majmok, csak éppen a farkuk hiányzott.

- Amikoron aztán, jó sok idő múlva Látó Szemű isten úgy döntött, ideje visszatérnie a Felső Világba, leszármazottainak már nem volt se szeri, se száma. Szaporodtak, sokasodtak, és ahogy telt-múlott az idő, fokozatosan elvesztették majom-tulajdonságaikat, majom-formájukat. Sokan közülük Látó Szeműre hasonlítottak - ők kegyes, bölcs, és ritka szavű lények voltak  -, de némelyek viszont a hegyi óriásasszonyra ütöttek: ezek makacs, vörös arcú lények lettek...

Hitte is Kubláj kán a történetet, meg nem is. Lehet, hogy Látó Szemű isten volt annak az ősmajomnak a testében. Lehet, hogy valóban ellátogatott erre a földre - az istenek szokásait ugyan ki ismerhetné? De mégis... Még hogy az emberek holmi majmoktól származzanak! Ki hallott már ilyet? Meg is kérdezte, nagy nevetve Phagpát:

- Talán ti, a Fagyos Föld lakói, még büszkék is vagytok szőrös rokonságotokra?

Phagpa pediglen eképpen felelt:

- Ugyan miért ne lennénk büszkék rá? Vannak népek, akik úgy tartják, égi tűzmadarak szülték ősatyjaikat, mások meg a szélnél sebesebb lovakat hiszik anyjuknak.

- Úgy, úgy - bólogatott a kán. - A tűzmadár, az maga a csoda. A lovak pedig gyorsak...

Phagpa kérdése szúrt, akár a tőr:

- Mennyivel ér többet a csoda és a gyorsaság, mint a bölcsesség? Vagy tagadod tán, hogy egy majomnál ez a legfőbb erény?

Töprengett Kubláj, de hogy mire jutott, el nem árulta volna. Végül ezt kérdezte az ifjú lámától:

- Hiszem, mit mondtál, de... Ha léteznek istenek, ha köztünk járnak, miért nem láthatjuk őket?

Phagpa csak mosolygott.

- Tuták-e az óriások, ki járt közöttük? Tudjuk-e mi, hogy nem éppen egy álruhás istennel ülünk szemközt?

Kubláj megrettent, fürkészőn nézett a lámára. Phagpa értette, mi járhat a kán fejében, és gyorsan megrázta a fejét.

- Nem, nem, nagyúr! Én nem vagyok isten... De ha az lennék, bizton szerét ejthetném, hogy titkom ne tudd meg.

Kubláj, hogy másra terelje a szót, megkérdezte:

- Hol van ez a két birodalom? Hol laknak az istenek, és hol az ártó szellemek?

Phagpa láma ifjú volt még, de ez a kérdés sem festette pírvörösre arcát. Lehajolt, félrehúzta a kán sátrának padlóját takaró szőnyeget, és a homokra, a rajta futkosó kis fekete hangyákra mutatott.

- Ezek itt dolgoznak, hódolnak uralkodójuknak. Élnek, esznek, mozognak. Tudják, mi van a sátrad alatt, ismerik járataikat. - A láma a kánra nézett. - De vajon tudják-e, milyen a világ ott, ahová a te vágtató lovad estére elérhet? Tudják-e, milyen az én hazám? Ismerik-e a Fagyos Föld hegyeit?

Kubláj csak a fejét ingatta.

- Azt mondod...

- Azt mondom, ahogy ezek az apró lények sem ismerhetik a mi világunkat, úgy mi magunk sem tudhatjuk, mi van túl azon. Ahogy ők sem tudják elképzelni, milyen lehet a folyón, a tengeren túl, úgy mi sem érthetjük, milyen lehet Zordsötét és Sugárzó birodalma. Igen, igen, az apró lények láthatják, ismerhetik az embert. Félhetnek a kisfiútól, aki feldúlja otthonukat, és szerethetik a kislányt, aki morzsát szór elébük. Mi is retteghetünk a démonoktól, s imádhatjuk az isteneket, de hogy hogyan élnek, amikor nem látjuk őket... ezt csak sejteni lehet.

 

 

3. A király

Elgondolkozott ezen a kán, ám mielőtt túlságosan megerőltette volna elméjét, Phagpa nevetett, s eképp szólott:

- Tudom, tudom, jó kán, nehéz ezt megérteni. De ha jól belegondolsz, csakis így lehet.

Kubláj értette is a szókat, meg nem is, de el nem árulta volna, hogy Phagpa magyarázata csak megsűrítette fejében a tudatalanság ködét. Nem akarta, hogy a láma azt higgye róla, neki nem jutott az emberek ősapja, a majom formájú Látó Szemű isten bölcsességéből.

- Jól van, jól - mondta. - Ha így lett az ember, ám legyen. De most beszélj inkább néped királyairól!

Phagpa csak somolygott. Tudta ő jól, hogy a hadban merész kán elméjébe nem férhet ennyi rengetegsok tudás, és tudta azt is, hogy Kubláj titkon arról ábrándozik, hogy atyáinál hatalmasabb birodalom királya lesz egykoron. Ha nagy király akar lenni, ám legyen, gondolta Phagpa. A Fagyos Földnek csak hasznára válhat, ha ilyen erős barátja van...

Mély lélegzetet vett Phagpa, s belekezdett:

- Vannak, akik nem hiszik, de való igaz, hogy hazám első királyai a csodás India földjéről származtak... Történt egyszer, hogy az egyik nemesi családjában született egy gyermek, de nem köznapi ám: szeme mint a madáré, szemöldöke türkiz, harminckét foga mint a kagylók, bajusza mint a tigrisé, ujjai közt hártya, akár a kacsának. Az emberek, amikor meglátták, súgni-búgni kezdtek: Zordsötét teremtménye ez, nem is való ember! A gyermek szülei hiába mondták, hogy fiúk csak torzszülött, s nem a sötétség démona, a szomszédok addig-addig beszéltek, míg az apa szégyenében csónakba tette, és a folyóra taszította a kicsit. Szíve majd' meghasadt, amikor ezt tette, de nem volt más választása: ha nem akarta veszélybe sodorni a családját, fel kellett áldoznia az újszülöttet.

- Ment a csónak, ment sokat, vitte a víz messzire. Örvények forgatták, de nem húzták le a mélybe. Hullámok csapdosták az oldalát, de el nem süllyesztették. Amikor beakadt egy-egy uszadékfába, a halak bökdösték tovább útjára. Amikor a part közelébe sodródott, vidrák és hódok tolták beljebb, a folyó közepére. A gyermeket az égen madarak kísérték, a bokrok közül, a partmenti fák mögül állatok figyelték. Nem eshetett baja a kitaszítottnak.

- Így haladt a csónak, s napok múltán megakadt valami vízbenyúló fa ágában. Hogy miért éppen ide érkezett, hamar kiderült. Élt akkoriban abban az erőben egy remete. Volt már vagy száztíz éves; haja s hasig érő szakálla fehér, mint a hó. Szent ember volt, akit a környékbeli falvak lakói is nagyra tartottak.

- Ez az ember talán harminc esztendős lehetett, amikor álmot látott. Álmában egy folyó partján ücsörgött, s a víből egyszercsak felbukkant egy hal. Eleddig nem volt ebben semmi furcsa, ám a hal emberi hangon így szólott: Rád vár a feladat, hogy megóvd, felneveld a gyermeket, akit a víz elébed sodor. Vigyázz rá, mert király lesz egyszer. Ennyit mondott a hal, s elúszott. Az ember felkelt, s töprenkedett sokat, mitévő legyen. Azután elindult, hogy megkeresse a folyót és a helyet, amit álmában látott. Sokáig vándorolt, míg meglelte: a folyó partja szakasztott mása volt annak, amit megálmodott. Végignézett a folyón, ám a víz semmit sem hozott feléje. Úgy döntött, vár néhány napot, hogy kiderüljön, igaz volt-e az álom.

- Eltelt tíz nap, eltelt húsz is, de a folyó nem hozta a gyermeket. Az ember már nekikészült, hogy hazatérjen, ám álmában újra megjelent a hal. Légy türelmesebb, mondta a pikkelyes, és elúszott. Az ember tovább várakozott.

- Így volt ez sokszor. Amikor elunta a várást, megint a halról álmodott, s újra úgy döntött, marad még néhány napot. A napokból azután hónapok lettek, a hónapokból évek. Úgy elillant nyolcvan év, akár egyetlen óra. Az ember megvénült, s már letett arról, hogy a hal ígérete megvalósul, amikor egy napon aztán megérkezett a számkivetett, csúf kis gyermek.

- A remete megörült, s felnevelte a kicsit. Felserkedt a gyermek, de alig, hogy férfivá érett a vénséges vén remete megtért őseihez. Nem maradt senkije az ifjúnak, ezért úgy határozott, vándorútra indul.

- Ment, mendegélt, s egyszercsak eljutott a Fagyos Földre. Egy hágón átkelve érkezett az országba, ahol találkozott egynéhány jószágot legeltető pásztorral, kik még a régi pogány vallást hitték, a Buddha tanításait nem ismerték. A pásztorok megkérdezték tőle, honnan jött, de a fiú nem értette a beszédjüket. Felmutatott az égre, és szép szóval, az istenekre hivatkozva kérte segítségüket. A pásztorok, tanulatlan népség, azt hitték, a fura ábrázatú fiú azt mutatja, az égből szállott alá. Meg is választották vezérüknek. Fából gyorsan hordszéket csináltak neki, a vállukra emelték, úgy vitték falujukba, ahol a Nyatri Cenpo, vagyis a "trónra emelt király" nevet adták neki.

Nevetett erre Kubláj kán:

- Ej, ha ez az ifjú értette volna a pásztorok szavát, nem is lett volna király!

Phagpa leintette.

- A sorsa az volt, hogy király legyen, s az is lett. Ha megérteti magát a pásztorokkal, lehet, más módon, de akkor is király lett volna.

 

 

4. Az ég kötele

Kubláj egy napon, miután elrendezte birodalma ügyeit, felállott helyéről, s Phagpa láma lábaihoz telepedett, jelezve, nem a politikáról, nem a hadurak mesterségéről, de a vallásról és a Fagyos Föld történetéről kíván hallani. A hatalmas mongol kán úgy ült az ifjú tibeti előtt, miképpen a tanítványoknak illő, ha bölcsességet várón csüggnek gurujuk szavain.

Phagpa láma pediglen újra nekilátott, hogy kibontsa a múltban gyökerező virág szirmait, a történetét, mely a Fagyos Föld népének s királyainak sorsát beszéli el.

- Bölcsen uralkodott az első király, Nyatri Cenpo, a Trónra Emelt - mondta lassan Phagpa. - Viszály ha támadt, elsimította, s újat nem keltett. Gazdagtól adót kért, hogy jusson betevő az éhes szegénynek. Áldotta is a nép, áldották mind a pásztorok, a sátorlakó lovas nomádok.

- Már igencsak vén volt, amikor egy este éber álmot látott. Csak ült a palotájában, s csendben meditálgatott, amikor megjelent előtte a vén remete, aki annak idején megmentette és felnevelte. Jó király voltál, Trónra Emelt, mondta az öreg. Időd lejárt, de az istenek, hogy megjutalmazzanak számtalan jó cselekedetedért, maguk mellé vesznek. Hajnalban egy kötél ereszkedik le az égből. Mássz fel azon, s oda jutsz, ahová a halandók lelkei közül eleddig csak kevesen.

- Így is történt. A kötél hajnalban leereszkedett, s a Trónra Emelt felkúszott rajta. Szolgái már csak élettelen testét találták meg.

Phagpa kortyolt teájából, s folytatta a mesét.

- Nyatri Cenpo sírját emberfia nem láthatta, áldozatát néki senki be nem mutathatta. De nem ő volt az egyetlen: az őt követő hat király sem ezen a földön nyugszik. Felköltöztek mind a heten, fel az égbe, hogy onnan figyeljék az utánuk következőket, hogyan irányítják s kormányozzák az országot... Tibet nyolcadik királya azonban nem nyerte el az istenek kegyelmét, neki nem eresztették alá az égi kötelet, pedig ő is bölcs volt s jó is tán, legalábbis a történetírók feljegyzései szerint nem tett olyat, amivel ártott volna népének, alattvalóinak. Az ő uralkodása idején kezdődött meg a Fagyos Föld történelmének feljegyzése; ő volt az, aki írástudókat hívatott udvarába, hogy azok elkészítsék a kései korok szülötteinek szánt krónikákat.

- A nyolcadik király után a kilencedik következett. Csatri Cenpo volt a neve, és bár ő volt királyi atyja három fia közül a legidősebb, nem kapta meg rögvest a trónt, várni kellett jussára, harcolnia kellett azért, ami őt megillette.

- Harcolnia? - kérdezte Kubláj kán. - Ugyan kivel?

Phagpa homloka ráncba szaladt.

- Beszélik, de... talán csak szófia beszéd, mert az írásokban ennek nincs nyoma. De a szó is erős, s ha a nép száján sok száz éven keresztül egyre tovább terjed egy hír, ki tudja, talán igazság rejtőzhet a pletykálkodás árnyékában... Beszélik, hogy a nyolcadik királyt egyik hatalomra éhes minisztere ölte meg, aki galád módon fel is ült a trónra. A holt király három fia, külhonban keresett menedéket, ám a legidősebb, Csatri Cenpo, férfivá erősödvén visszatért, és elkergette a gaz bitorlót. A Fagyos Föld lakói az ő uralkodása alatt tanulták meg, hogyan munkálják meg a vasat. Nagy dolog volt ez, hiszen annakelőtte a nép csontból, fából, kőből készült eszközöket használt, semmi mást. A király mesterei azonban rájöttek, hogyan olvasszák meg a köveket, és a forró anyagból hogyan öntsenek szerszámokat...

- Csatri király csatornákat is ásatott, hogy bővebb legyen a földek termése; hidakat emeltetett a gyors folyású folyók fölé, Csongyas városában pedig felépíttette a palotáját, melyhez pompában fogható egy sem áll Tibet hegyei között.

Kubláj lassan simogatta arasznyi hosszú, ifjontin ritkás szakállát.

- S mi lett a másik két herceggel?

Phagpa mosolygott.

- Csatri Cenpo két öccse nem tért vissza Tibetbe. Hogy a középsővel mi történt, senki sem tudja, ám ha a legkisebb, Shatri, a Burkhan Khalduna hegy lábánál élő népnél talált új otthont magának. Alig később ő lett ennek a bedének nevezett törzsnek a királya...

- Bede? - Kubláj kánhoz nem illő módon felpattant helyéről. - Bedét mondtál, jó láma?

Phagpa nem szólt, csak bólintott. Kubláj, ahogy az ifjú láma bölcsen csillogó szemébe nézett, érezte, a gyomrában motoszkáló gondolat  igaz lehet.

- Bede... - ismételte lassan.

- Igen, jó kán - mondta Phagpa. - A tibeti Shatri dinasztiát alapított a nagy hegyek lábánál, és az ő fiai, az ő unokái vezették annak a népnek az őseit, amit ma mongolnak neveznek.

 

 

5. Szongcen Gampo

Eltelt vagy tíz nap, mióta Kubláj utoljára beszélt Phagpával. Vágyta a kán lelke a láma szavait, melyek mindegyike felért a vén sámánok egész kántálásával, de hiába akarta hallani a sok bölcsességet, a sok történetet, amelyekből - érezte - okulhatott: ő volt minden mongolok fejedelme, s ezért nem csak a múlttal, a jelennel is törődnie kellett. A napkeleti népek nem átallottak sereget állítani a mongol lovasok ellen, s a napnyugat lakói is karddal várták a rájuk száguldó mongol legényeket. A balgák! Mily démon zavarta meg elméjüket, amikor azt hitték, hogy Kubláj hadával szembeszállhatnak?

Sorba szedte a kán a hadakat, küldött parancsot, nagyerőset keletre s nyugatra, ellátta a sereg dolgát, s amint egy kis érkezése lett, rögvest hívatta Phagpát.

- Beszélj nekem, jó láma, beszélj még országod királyairól! - kérte.

Phagpa lehajtotta tarra nyírt, vénség ráncával nem csúfított fejét, és engedelmesen mesélni kezdett.

- Sorban követték egymást hazám trónján a nagy királyok. Volt, akinek nevét áldotta a nép, s volt, akit a holthamvasztó máglya tüzébe kívántak. Akadt köztük olyan, aki békében uralkodott, mások, mint te is, dicső kán, hódítani vágyott... Telt az idő, múlt is, s a Föld-Nyúl évben Thothori Nyancen lett a király. Ő volt a sorban a huszonnyolcadik. Nyugalom és béke volt az országban, míg ő volt az első ember. Nem is történt semmi, mígnem egyszer, amikoron már kifelé készült ebből a világból, amikor már hatvan esztendős is elmúlott, amikor furcsa álmot látott. Megjelent a szeme előtt egy sugárzó orcájú Nem-Ember, elébe tett egy kötegnyi irományt, s arra kérte, őrizze híven, mert négy emberöltővel az ő halála után eljön valaki, aki megérti majd a lapokra festett jeleket.

- Thothori Nyancen felriadt álmából, s amikoron körbenézett, a valóságban is megpillantotta az iratköteget. Lapozgatta ő is, nézegették a bölcsei is, ám papírra írott jeleket egyik sem értette. A király ekkor elzáratta a csomagot, és meghagyta, senki ne nyúljon a Titokhoz, egészen addig, amíg az őutána következő negyedik király el nem foglalja méltó helyét.

- Így is lett. Négy emberöltővel később, a Tűz-Kígyó esztendőben aztán megszületett Namri Szongcennek, a Fagyos Föld harminckettedik királyának fia, akit hívei és utódai mind Szongcen Gampóként emlegetnek... Szongcen Gampo tizenhárom esztendős volt, amikor elfoglalta a holtak közé távozó atyja helyét. Bölcs volt már gyermekként is: alig telt bele néhány esztendő, s tizenhat fontos, mindmáig érvényes törvényt hozott.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 106
Heti: 821
Havi: 2 103
Össz.: 372 797

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Könyvekről - Tibet - teljes könyv, gyerekeknek
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2017 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: attila a hun iskolasoknak - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »