A szent kurtizán
avagy: az ékkövekkel borított asszony
(befejezetlen színmű)
A szín egy thebaisi völgy egyik zugát jelképezi. A színpad jobb oldalán egy barlang látható. A barlang előtt egy hatalmas feszület áll. Balfelől homokdűnék.
Az ég olyan kék, akár egy lapis lazuli csésze belseje. A dombokat vörös homok alkotja. A dombokon itt-ott, elszórtan tövises bokrok láthatók.
ELSŐ FÉRFI: Ki ez a nő? Megrettent. A köpenye bíborszínű, a haja akár az aranyfonál. Azt hiszem, nem lehet más, mint a Császár leánya. A hajósoktól hallottam, hogy a Császárnak van egy leánya, aki bíborszín köpenyt szokott hordani.
MÁSODIK FÉRFI: A saruján madárszárnyak vannak, a tunikája színe akár a zöld kukoricacsuhé. Ha nem mozdul éppen olyan, mint a kukorica tavasszal. Amikor pedig mozog éppen olyan, mint a zsenge kukoricaszár amikor ráhull a fennen elszálló sólymok árnya. A tunikáján a gyöngyök... mintha megannyi holdacska lenne.
ELSŐ FÉRFI: Olyanok ezek a gyöngyök, mint amilyennek a hold mutatkozik a víz színén akkor, amikor a dombok felől fú a szél.
MÁSODIK FÉRFI: Azt hiszem, ez a nő az istenek közül való. Azt hiszem, Núbiából érkezett.
ELSŐ FÉRFI: Biztosra veszem, hogy a Császár leánya. A lábujján a körmök hennával színezettek. Mind akár egy-egy rózsaszirom. Azért jött ide, hogy megsirassa Adoniszt.
MÁSODIK FÉRFI: Az istenek közül való. Nem tudom, miért hagyta el a templomát. Az isteneknek nem lenne szabad elhagyniuk templomaikat. Ne válaszoljunk neki, ha megszólít minket, s akkor majd továbbmegy.
ELSŐ FÉRFI: Nem fog megszólítani minket. Ő a Császár leánya.
MYRRHINA: Vajh nem itt lakik az a gyönyörű, ifjú remete, aki sosem akar asszonyarcra nézni?
ELSŐ FÉRFI: Az igazat megvallva ez az a hely, ahol a remete él.
MYRRHINA: És miért nem fog ránézni asszonyi arcra?
MÁSODIK FÉRFI: Nem tudjuk.
MYRRHINA: És ti, ti miért nem néztek reám?
ELSŐ FÉRFI: Ragyogó ékkövek borítják tested, elkápráztatod szemünket.
MÁSODIK FÉRFI: Az, ki a napba néz, megvakul. Te túlságosan fénylő vagy ahhoz, hogy reádnézzünk. Balga dolog szemet vetni a túlságosan ragyogó dolgokra. A templomokban sok vak pap él, nekik rabszolgáik vannak, akik vezetik őket.
MYRRHINA: Hol, merre lakik az a gyönyörű, ifjú remete, aki sosem akar asszonyarcra nézni? Nádkunyhója van, vagy vályogtéglából épített háza? Vagy tán a domboldalán szokott heverni? Talán a tövisbozótban veti meg ágyát?
ELSŐ FÉRFI: Amott, abban a barlangban lakik.
MYRRHINA: Milyen különös lakhely!
ELSŐ FÉRFI: Egykoron egy kentaur élt ott. Amikor a remete megérkezett a kentaur élesen felrikoltott, zokogni és rimánkodni kezdett, majd elvágtatott.
MÁSODIK FÉRFI: Nem. Abban a barlangban egy fehér unikornis lakott. Amikor meglátta a közelgő remetét, az unikornis térdre ereszkedett és imádni kezdte őt. Az emberek közül sokan látták, miként bálványozza őt.
ELSŐ FÉRFI: Én beszéltem is olyan emberekkel, akik látták.
*
MÁSODIK FÉRFI: Vannak, akik azt beszélik, hogy a remete favágó volt, napszámban dolgozott. De ebből talán egy szó sem igaz.
*
MYRRHINA: Ti miféle isteneket imádtok? Van egyáltalán isten, akit tiszteltek? Mert léteznek olyanok, akiknek nincsenek bálványoznivaló isteneik. A filozófusoknak, azoknak, akik hosszú szakállt és barna köpenyt hordanak, nincs imádnivaló istenük. Ők egymással dulakodnak az oszlopcsarnokokban. A (...) csak nevetnek rajtuk.
ELSŐ FÉRFI: Mi magunk hét istent imádunk. A neveiket nem mondjuk el. Nagyon veszedelmes dolog elsorolni az istenek nevét. Senkinek sem lenne szabad kimondania istene nevét. Még a papok sem szólítják őket valós nevükön, pedig a papok, azok álló nap az isteneket imádják, s velük együtt eszik étküket.
MYRRHINA: Hol vannak az istenek, kiket ti imádtok?
ELSŐ FÉRFI: Tunikánk ráncai közt rejtegetjük őket. Senkinek sem mutatjuk meg egyiket sem. Ha bárkinek is megmutatnánk őket, talán elhagynának bennünket.
MYRRHINA: Hol találkoztatok össze velük?
ELSŐ FÉRFI: A holtak egyik balzsamozója adta őket nekünk, ő maga egy sírban talált rájuk. Hét éven át szolgáltuk azt a balzsamozót.
MYRRHINA: A holtak iszonyúak. Én félek a Haláltól.
ELSŐ FÉRFI: A Halál nem az istenek közül való. A Halál csupán az istenek szolgája.
MYRRHINA: Pedig ő az egyetlen isten, akitől félek. Sokat láttatok az istenek közül?
ELSŐ FÉRFI: Sokat láttunk közülük. Az ember legfőképpen éjjelente látja őket. Nagyon gyorsan járnak. Egyszer hajnalban is láttuk az isteneket. Éppen egy sík mezőn vágtak keresztül.
MYRRHINA: Egyszer, ahogy keresztülvágtam a piactéren, hallottam, hogy az egyik ciliciai azt mondja, csak egyetlen Isten létezik. Sok ember előtt jelentette ki ezt.
ELSŐ FÉRFI: Ez nem lehet igaz. Mi magunk is sok istent láttunk, pedig nem vagyunk egyebek, mint mit sem számító, közemberek. Amikor láttam őket elrejtőztem egy bokorban. Nem bántottak.
*
MYRRHINA: Meséljetek valamit a gyönyörű, ifjú remetéről. Beszéljetek nekem a gyönyörű, ifjú remetéről, aki sosem akar asszonyarcra pillantani. Miféle történetek kerengnek róla? Milyen az élete?
ELSŐ FÉRFI: Nem értünk téged.
MYRRHINA: Mit csinál, mit tesz a gyönyörű, ifjú remete? Tán vet vagy arat? Kertet gondoz vagy hálóval fog halat? Vásznat készít szövőszéken? Kezét faeke szarvára téve ballag az ökrök mögött?
MÁSODIK FÉRFI: Ő, mivel nagyon szent ember, semmit sem csinál. Mi mit sem számító közemberek vagyunk. Mi álló nap a melegben robotolunk. A föld... az néha nagyon kemény.
MYRRHINA: Tán a lég madarai táplálják? Vagy a sakálok osztják meg velük prédájukat?
ELSŐ FÉRFI: Minden este étket hozunk neki. Nem hisszük, hogy a lég madarai táplálnák.
MYRRHINA: És ti miért étetitek? Mi hasznotok ebből?
MÁSODIK FÉRFI: Ez egy nagyon szent ember. Az istenek egyike, akit megsértett, elvette az eszét. Úgy hisszük, a holdat bánthatta meg.
MYRRHINA: Eredjetek, mondjátok meg neki, hogy beszélni kíván vele valaki, aki Alexandriából érkezett.
ELSŐ FÉRFI: Nem merjük megmondani neki. Ebben az órában az Istenéhez fohászkodik. Kérjük, bocsáss meg nekünk, mert nem teszünk eleget kérésednek.
MYRRHINA: Tán féltek tőle?
ELSŐ FÉRFI: Félünk tőle.
MYRRHINA: Miért féltek tőle?
ELSŐ FÉRFI: Azt nem tudjuk.
MYRRHINA: Mi a neve?
ELSŐ FÉRFI: A hang, amely éjjelente, a barlangban beszél hozzá, a Honorius néven szólítja. És Honoriusnak szólította őt az a három bélpoklos is, aki egyszer itt haladt el. Azt hisszük, Honorius a neve.
MYRRHINA: Miért szólították meg őt azok a bélpoklosok?
ELSŐ FÉRFI: Azt kérdték, meg tudná-e gyógyítani őket.
MYRRHINA: És meggyógyította őket?
MÁSODIK FÉRFI: Nem. A bélpoklosok valami bűnt követtek el, ez volt bajuk okozója. A kezük és arcuk olyan volt, akár a só. Egyikük vászonmaszkot viselt. Valami király fia volt.
MYRRHINA: És mi az a hang, amely beszél a remetéhez éjjelente a barlangjában?
ELSŐ FÉRFI: Nem tudjuk, kinek a hangja. Azt gondoljuk, az ő istenének a hangja lehet, mert sosem láttuk, hogy ember lépett volna be a barlangba, vagy ember jött volna ki onnan.
*
MYRRHINA: Honorius.
HONORIUS (bentről, a barlangból): Ki szólítja Honoriust?
MYRRHINA: Gyere elő, Honorius.
*
Hajlékom mennyezete cédrusfa, a lég mirrhától illatos. Ágyam oszlopai cédrusból készültek, a függönyök bíborszínűek. Ágyam bíborral átszőtt, a lépcsők ezüstből valók. A függönyökre ezüstszínű gránátalmákat hímeztek, az ezüstlépcsőkre sáfrányt és mirrhát szórtak. Szeretőim virágfüzéreket függesztenek körben házam oszlopaira. Éjnek idején eljönnek fuvolásokkal és hárfásokkal. Almákkal hízelegnek, udvarom járkövére borral festik fel nevemet.
Szeretőim a világ legtávolibb sarkából is eljönnek hozzám. A föld királyai jönnek hozzám, és ajándékokat hoznak nekem.
Amikor a bizánci császár meghallotta híremet, elhagyta porfírcsarnokát és vitorlát bonttatott gályáin. Rabszolgái nem hordtak fáklyát, hogy senki ne tudjon eljöveteléről. Amikor Ciprus királya meghallotta híremet, követeket menesztett hozzám. Líbia két királya, ez a két fivér, ámbrából készült ajándékokat hoztak nekem.
Caesartól elvettem kedvesét, és játszótársammá tettem őt. Éjszaka gyaloghintón jött el hozzám. Sápadt volt, akár egy nárciszszál, a teste akár a méz.
A Prefektus fia megölte magát érettem, Cilicia tetrachája a rabszolgáim előtt korbácsolta meg magát, hogy mulattasson.
Hierapolis királya, aki pap és haramia, szőnyegeket terített a lábam elé.
Időnként a cirkuszban ülök és a gladiátorok alattam küzdenek. Egyszer egy thrákra, aki a szeretőm volt, hálót hajítottak. Jelet adtam neki a meghalásra, és közönség, mindenki tapsolt. Néha keresztülhaladok a testedzők termén, és nézem az ifjakat, hogy birkóznak, hogy versengenek. Testük csillog az olajtól, homlokukat fűzfabarkák és mirtusz koszorúzza. A homokra dobbantanak amikor birkóznak, és amikor futnak a homok kis felhőcskévé válva követi őket. Az, akire rámosolygok, elhagyja társait és követ engem otthonomba. Máskor lemegyek a kikötőbe, és elnézem a hajóikból kirakodó kereskedőket. A Tyrusból érkezetteknek selyemköntösük és smaragd fülbevalójuk A Massiliából jötteknek finom gyapjúköntösük és réz fülbevalójuk van. Amikor meglátnak engem kiállnak a hajóik orrába, és odakiáltanak nekem, de én nem felelek nekik. Elmegyek a kis tavernákba, ahol a tengerészek naphosszat heverésznek, fekete bort isznak és kockáznak; elmegyek és odaülök közéjük.
A Herceget rabszolgámmá tettem, a rabszolgáját pedig, egy tyrusit, egy teljes hónapra urammá változtattam.
Alakos gyűrűt húztam az ujjára és a házamba vittem. Csodálatos holmik vannak az otthonomban.
A sivatag pora beborítja hajadat, lábadat tövis karmolta, testedet nap perzselte. Gyere velem, Honorius, és selyemtunikába öltöztetlek. Bekenem testedet mirrhával és nárdusolajat locsolok hajadra. Jácintba öltöztetlek, mézet csorgatok a szádba. Szerelem...
HONORIUS: Nincs más szerelem, mint Isten szeretete.
MYRRHINA: Ki lehet az, akinek szeretete nagyobb, mint a halandó embereké?
HONORIUS: Ő az, akit a feszületen látsz, Myrrhina. Ő Isten Fia, kit egy szűz hozott világra. Három bölcs, akik királyok voltak, ajándékokat hoztak néki, és a pásztorok, akik éjre a domboldalban hevertek le, felkeltek a nagy fényességre.
A sibyllák tudtak eljöveteléről. A ligetek és a jósdák beszéltek Őróla. Dávid és a próféták bejelentették Őt. Nincs oly szeretet, mint Isten szeretete, nincs szeretet, amit ehhez fogható.
A test hitványság, Myrrhina. Isten majd ad néked új testet, olyat, amely nem fogja ismerni a romlást, és ott fogsz élni az Úr Udvarában, és láthatod Őt, kinek haja akár a finom gyapjú, kinek lába akár a réz.
MYRRHINA: A szépség...
HONORIUS: A lélek szépsége addig fokozódik, míg meglátja Istent. Ezért aztán, Myrrhina, bánd meg bűneidet. Ő magával vitte a Paradicsomba a haramiát, akit Őmellette feszítettek keresztre. (Távozik.)
MYRRHINA: Milyen különösen szólt hozzám. És milyen megvetően pillantott rám. Szeretném tudni, miért beszélt ilyen furcsán.
*
HONORIUS: Myrrhina, a hályog lehullt a szememről, és most már világosan látom azt, amit eddig nem vettem észre. Vigyél el Alexandriába és tedd lehetővé, hogy megízleljem a hét bűnöket.
MYRRHINA: Ne gúnyolódj velem, Honorius, ne mondj nekem ilyen keserű szavakat, mert én már megbántam bűneimet és most egy barlangot keresek ebben a sivatagban, egy barlangot, ahol élhetek, hogy lelkem méltóvá váljon Isten megpillantására.
HONORIUS: A nap nyugodni készül, Myrrhina. Jer velem Alexandriába.
MYRRHINA: Nem megyek el Alexandriába.
HONORIUS: Ég veled, Myrrhina.
MYRRHINA: Ég veled, Honorius. Nem, nem, nem menj el!
*
Elátkoztam szépségemet azért, amit velem tett, és elátkoztam testem csodáját azért a gonoszságért, amit rádzúdított.
Uram, ez az ember vezetett el a Te lábaidhoz. Ez az ember beszélt nekem a Te földreszállásodról, a Te születésednek csodájáról, és a Te halálodnak csodájáról is. Ő volt az, ó Uram, aki megmutatott nekem Téged.
HONORIUS: Gyermekként szólsz, Myrrhina, bölcsesség nélkül. Vedd szét kezeidet. Miért jöttél el ebbe a völgybe ily szépségesen?
MYRRHINA: Az Isten, akit te imádtál, Ő vezérelt engem ide, hogy megbánhassam bűneimet és megtudhassam, hogy Ő az Úr.
HONORIUS: És miért kísértettél szavakkal?
MYRRHINA: Hogy lásd a Bűnt festett maszkjában és megpillantsd a Halált szégyenből szőtt köpenyében.
(Szántai Zsolt fordítása)