Oscar Wilde versek (Szántai Zsolt ford.)

Rómán kívül (Roma Unvisited)

Tavasztól télig (From Spring Days to Winter)

Zokogj, bánat!  Örvendj, Jóság! (Cry woe, woe and let the good prevail)

Itáliához közeledve (Sonnet on Approaching Italy )Szent és Örök Város (Urbs Sacra Aeterna)

Genova (Sonnet Written in Holy Week at Genoa)Keats sírja (The grave of Keats)

Vita Nuova

Athanasia

Húsvét (Easter Day)

Impression de Voyage

Itália (Italia)

Szerelem virága (Flower of love)

Dies Irae (Sonnet on Hearing the Dies Irae sung in the Sistine Chapel)

E Tenebris

Az új Heléna (The New Helen)

Theocritus

Marguerite balladája (Ballade de Marguerite)

A királylány bűne (The dole of the King’s Daughter)

Amor Intellectualis

Keats szerelmes leveleinek aukcióján (On sale by auction of Keats’ Love Letters)

Felhõszûzek kórusa (Chorus of Cloud Maidens)

Erkély alatt (Under the balcony)

Új bûntudat (A new remorse)

L.L.-nek (To L. L.)

Désespoir

Pán – (Pan)

 

 

 

Rómán kívül

 

1.

 

A szürke mag már vörös lett

Mióta lelkem útra kelt,

Zord északi városokból

Itáliába érkezett.

 

Most hazám felé fordulok,

Véget ért zarándoklatom,

Bár úgy látom, a vörös nap

Szent Rómába mutat utat.

 

Ó, áldott Szűz, ki uralod

Birtoklod azt a hét dombot!

Ó, szeplőtlen, vétlen anya,

Homlokodon fény-tiara.

 

Ó, Róma, Róma, lábad elé

teszem ezt az ajándékdalt!

De ah! Az út hosszú, nehéz,

Hogy szent faladhoz eljussak.

 

2.

De mégis, mily öröm nekem

Délre fordítani léptem,

Elmenni Tiber torkához,

Térden nézni Fiesólót!

 

S átszelve a kis hidakat,

Mik megtörik Arno sávját,

Látni a bíbor csillogást,

Appeninek dicshajnalát.

 

Házak, boroskertek mögött,

olívzöld s szürke gyümölcsösök,

Szörnyű Campagnától távol

Égkupolát tartja a hét domb.

 

 

3.

 

Zarándok észak tengeriről –

Mily öröm egyedül kutatnom

Hol a trón, hol a csodatemplom

S ki a kulcsot tartja, hol van Ő!

 

S mikor aranybíborban, fénylőn

Kardinális, a szent pap eljő,

Fel s feljebb emeli, hadd lássák

Egek megbocsátó Pásztorát.

 

Holtom előtt a Királyt látnom:

Mi a boldogság, ha nem ez?

Ezüstkürt szavát ha meghallom:

Ő halad el dicsőn erre.

 

Vagy oltáránál, a szentélyben

Feltartja az áldozatát,

Istent mutatja az embernek,

Kenyér és bor fátyolán át.

 

 

4.

 

Jaj, az idő, mily változást hoz!

Évek végtelen körforgása

Bútól szívem megszabadítja,

Verset tanít és ajkam dalol.

 

S midőn aranymező reszket,

Poros szilánkokká hasad,

Mikor az őszi skarlát levele

Madárként száll a halálba,

Együtt futok a dicső fajjal,

Elkapom a fáklyát, míg ég,

S kimondhatom az ő nevét,

Ki vár, vár elrejtett arccal.

 

 

Tavasztól télig

 

Boldog idõ, boldog tavasz,

A levelek zöldek voltak,

A rigók vígan daloltak!

Széles világ, ott kerestem

Mit sohse láttam: szerelmet.

Aranyszárnyú boldog galamb.

Fehér-piros szirmok között

A rigók vígan daloltak

Mikor megláttam szerelmem.

Ó mily szép volt, tökéletes,

Aranyszárnyú boldog galamb.

Sárga almák, tüzes gömbök,

A rigók vígan daloltak!

Szerelmem sok ajknak, lantnak,

Kibomlott a vágy rózsája.

Aranyszárnyú boldog galamb.

De jaj, szürke a kopár fa

A rigók búsan dalolnak!

Szerelmem halott, egész nap

Mozdulatlan lábnál fekszem.

Törött szárnyú halott galamb!

Ah, szerelem! Legyilkoltak

Drága galamb, térj még vissza!

 

 

Zokogj, bánat!  Örvendj, Jóság!

 

Ó, jó neki, ki kényelemben

Aranyban él széles birtokán,

Dúló viharra ügyet sem vet,

Sem arra, ha kidőlnek vén fák.

 

Ó, jó neki, ki soh’sem ismerte

Az éhes évek mardosását,

Gyászoló atyját észre sem vette

A magányosan zokogó anyát.

 

De jó annak is, kinek lába

a senyvedés útján menetel,

ki bánatból, ami a sorsa,

épít lépcsőt fel, fel Istenhez.

 

Itáliához közeledve

 

Elértem az Alpot; égett bennem a lélek,

Itália, Itáliám – csupán a névre;

S mikor a hegy szívéből kiléptem

Megláttam a földet, mire vágytam éltemben,

Mint ki nagy díjat nyert, úgy nevettem;

Hírneved csodáján eltűnődtem

A napot néztem, míg lángsebbel jelölve

A türkiz égbolt vert arannyá változott.

Fenyőfák hullámoztak, mint női haj,

És a gyümölcskertben lengett minden gally

és a virág tajtékpehelyként ringott;

de mikor megtudtam, hogy Rómában

új Pétert kínoznak a gonosz láncok,

sírtam hogy e földet oly szépnek láttam.

 

 

 

Szent és Örök Város