---

---

John Tyerman Williams: Micimackó és a filozófusok

Elizabeth Mapstone-nak,

akinek bátorítása és kritikai észrevételei nélkül soha nem lett volna könyv az odavetett viccből

Köszönetnyilvánítás

Sok köszönettel tartozom azoknak, akik idejüket nem sajnálva elolvasták a szöveget, és megjegyzéseket fűztek hozzá. Külön hálával tartozom Michael Lockwoodnak, az Oxford University filozófiatanárának, aki szakértelmével számos tévedéstől óvott meg. Sarah Lumley-Smith, aki éveken át fenntartotta érdeklődésemet a filozófia iránt, szintén értékes javaslatokkal járult a műhöz. Michael Abbotnak néhány fontos korrekcióért tartozom hálával. A további hibákért, természetesen, egyedül én vagyok felelős. Nem feledkezhetem meg az elkötelezett urzinológusról, Akita Grinnallról sem, amiért felkeltette érdeklődésemet a Nagy Medve iránt. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a kiadómnak, Geoffrey Strachannak a bátorításáért, és szerkesztőmnek, Georgina Allennek az éberségéért - mindketten hasznos tanácsokkal segítették a szöveg végleges formába öntését.

Tartalom

1.       Miről szól ez a könyv?

2.       Micimackó és az ókori görögök

3.       Micimackó és a XVII. századi racionalisták

4.       Micimackó és a brit empirizmus

5.       Az empirizmus további fejleményei

6.       Micimackó és a német filozófusok: Kant, Hegel, Nietzsche

7.       Micimackó és az egzisztencializmus

Zárszó

1.

Miről szól ez a könyv?

A. N. Whitehead azt mondta, hogy az európai filozófiai hagyomány nem más, mint "Platónhoz írt lábjegyzetek sora". És részben igaza is volt. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy kitöröljük "Platón"-t, és helyette beírjuk "Micimackó"-t, majd a "lábjegyzetek sorá"-t "bevezetések sorá"-ra cseréljük. Ez a könyv minden kétséget kizáróan bemutatja, hogy a nyugati filozófia egésze - természetesen Platónnal egyetemben - leginkább egy hosszú felkészülésnek tekinthető Micimackóra. A Micimackó óta született filozófia magától értetődően az ilyen fajta Medvéhez írt lábjegyzetekből áll.

                Az olyan művek megjelenése óta, mint Frederick C. Crew: A Micimackó bonyodalom (1979), Benjamin Hoff: Micimackó és a tao (1982), Malacka és a tao (1992), tudjuk, hogy a Micimackó több egy klasszikussá vált mesekönyvnél. Persze tekinthetünk úgy is rá, mint a bölcsek elől elrejtett, és a kisgyermekeknek, csecsemőknek felfedett igazságok egy példájára.

                Crew nagyszerű úttörő munkája mutatta meg, milyen sok mélyebb réteggel és szinte végtelenül tág értelmezhetőséggel rendelkezik a szöveg, amely aztán valóban bőségesen megjutalmazta a legkülönbözőbb - és gyakran a legellentmondásosabb - technikákkal végzett vizsgálatokat, amelyekkel a modern tudomány, kritika és elmélet előállt.

                Ezek a megközelítések, bármennyire változatosak is voltak, a Micimackó-korpuszt továbbra is védtelenül hagyták az etnocentrizmus vádjával szemben. Ez alól a vád alól Benjamin Hoff mentette fel a szöveget, amikor bemutatta, hogy a Csekély Értelmű Medvebocs bizony megdöbbentően jól példázza Lao-ce keleti tanait.

                Amennyire én tudom, eddig még egyetlen tudós sem mutatott rá, hogy ez a sokrétegű szöveg ugyanúgy érinti az afrikai, az indiai, az ausztrál őslakos és az indián kultúrákat is. Ám ez is csak idő kérdése, illetve, hogy megfelelő figyelmet kapjon Tigris, Kanga és Zsebibaba szerepe. A mű egyben a faj szerinti megkülönböztetésnek is határozott elutasítása.

                A mi jelenlegi, bőséges jutalommal kecsegtető feladatunk azonban az, hogy a Micimackót és a Micimackó kunyhóját a nyugati filozófia szemszögéből fedezzük fel. Mielőtt azonban belevágnánk a témába, néhány előzetes megállapítást kell tennünk.

                Először is, egyesek tiltakozhatnak, amiért Micimackóra többször is csekély értelmű medvebocsként, pontosabban Csekély Értelmű Medvebocsként utalunk - a kezdőbetűk nagysága a szerény értelmi képességeket hivatott jelezni. Első pillantásra ez komoly ellenérvnek tűnik állításunkkal szemben, miszerint medvénk nagy filozófus volna. Azzal sem intézhetjük el a kifogást, hogy ez csak a kisebb elmék puszta irigysége vagy meg nem értése, bár sokszor pontosan ez a helyzet. Mackó azonban számos alkalommal nyíltan felvállalja ezt a jellemzést.

                A magyarázat szerencsére egyszerű. Amikor Micimackó Csekély Értelmű Medvebocsként jellemzi önmagát, nem tesz mást, minthogy Szókratész nyomában jár, aki folyamatosan tudatlan érdeklődőnek adta ki magát. Micimackó butasága, akárcsak Szókratész tudatlansága nyilvánvaló maszk csupán, amely mindazonáltal időnként félrecsúszik. A Nyugtalan Mackó dalban Micimackó kinyilatkoztatja az igazságot:

                Micimackó, a Hatalmas Eszű Bocs

                               (Ez már csak így van, bocs.)

                               Hatalmas eszű bocs -

Tanulmányunkból kiderül, hogy e kijelentés tényleg megalapozott volt, ugyanakkor a hatalmas észből jókora felfedezetlen területeket hagyunk hátra az utókor számára is.

                Másodszor, nem Micimackó a filozófia egyetlen képviselője a művekben, bár ő köztük a legkiemelkedőbb. Füles a sztoicizmus szembeötlő megtestesítője, és - ez sokakat meglephet - egyben kulcsként szolgál Nietzsche Im-ígyen szóla Zarathusztrájának egy egész szakaszához. Malacka alakjában az erkölcsfilozófiára találhatunk bőséges utalásokat. Bagoly, egyebek közt, annak az akadémiai filozófiának az életteli szatírája, amely a mindennapi élettől való eltávolodásával büszkélkedik. Tigris reggeli keresése a másodlagos motivációkat ábrázolja John Stuart Mill utilitarizmusának javított változatában.

                Harmadszor, az olvasók eltűnődhettek azon, vajon hogyan foglalhatja magába két meglehetősen vékony könyvecske az egész nyugati filozófiát. Talán még kételkedni is kezdtek az iménti állítás komolyságát illetően. Pedig az komoly és megalapozott. A. A. Milne azért tudott ilyen kis helyre ennyi mindent belesűríteni, mert ugyanazt az esetet rendszerint többféle filozófia illusztrálására használja. Ennek újra és újra tanúi lehetünk majd urzinológiai (azaz medvészeti) tanulmányaink során.

                A következő fejezetekben részletes választ kaphatunk arra, miért is tekinthető az egész nyugati filozófia (a legújabb szakasz kivételével) leginkább óriási felkészülésnek Micimackóra.

2.

Micimackó és az ókori görögök

A görög kozmológusok

Micimackó minden tanulmányozója számára ismerős az első fejezetbeli léggömbös kaland, és a Fülesnek ajándékozott Hasznos Csupor a hatodik fejezetből. A korai görög kozmológia minden tanulmányozója emlékszik Anaximandroszra, akinek elmélete szerint a föld henger alakú, míg Püthagorasz, akárcsak később Arisztotelész, azt tartotta róla, hogy gömbölyű. A filozófusok azonban eleddig méltatlan módon elhanyagolták a nyilvánvaló kapcsolatokat e tények között. Pedig nincs is örömtelibb feladata a tudósnak - az igazság önzetlen keresése mellett, persze -, mint felfedni kollégái hanyagságát, tudatlanságát és ostobaságát. Adjuk át magunkat most mindkét élvezetnek.

                Vegyük elsőként a léggömb esetét. Ez úgy kezdődött, hogy Micimackó megkérdezte Róbert Gidától, hogy nincs-e véletlenül egy léggömbje, amire Róbert Gida visszakérdezett, hogy miért van Mackónak szüksége rá.

Micimackó körbetekintett, hogy nem hallgatózik-e valaki, mancsát a szájához tette, és mély hangon azt suttogta: - Méz!

Micimackó titkolózása már önmagában fel kell, hogy hívja a figyelmünket arra, hogy itt a tényleges méznél többről van szó. Bizonyára minden ismerőse tudott eme édesség iránti, medvékre jellemző szenvedélyéről. Miért hát a titkolózás?

                Az elhamarkodottan ítélkezők arra a nyilvánvaló következtetésre juthatnak, hogy Micimackó egyszerűen nagyon szerette volna, ha ez a méz csak az övé lenne. De pontosan ez a fajta felületes olvasás tett vakká nemzedékeket Milne műremekének igazi mélysége iránt, és fosztotta meg az írót az őt megillető helytől Platón mellett! Mert valójában az ő Micimackó, mint Platón Szókratész mellett.

                Egy rövid magyarázat is elégséges annak demonstrálására, hogy mennyire valószínűtlen ebben a szövegkörnyezetben a mézet annak mindennapos jelentésével értelmezni. Miért tenne Micimackó ilyen kifinomult óvintézkedéseket, csakhogy megvédje az amúgy is igen nehezen megszerezhető mézet? Ami pedig a végeredményt illeti, léggömb ide vagy oda, még ő sem jutott hozzá a kívánt elemózsiához.

                Mi akkor a "méz" mélyebb jelentése? Mit keresett Micimackó igazából?

                Nem meglepő, hogy kérdésünkre a választ, legalább is részben, Máté evangéliumában találjuk, amely szerint Keresztelő Szent János "sáskán és vadmézen élt"; továbbá Swiftnél, aki a mézet "a két legnemesebb dologgal, melyek a frissesség és a fény" kapcsolja össze; illetve abban a zsoltárban, amely a mennyei Jeruzsálemet "tejjel és mézzel áldottnak" írja le.

                Ez a néhány kiragadott idézet láthatóvá teszi, hogy létezett egy ősi, elterjedt hagyomány, amely szimbólumnak tartotta a mézet. Hol egyfajta spirituális keresést szimbolizált (mint Szt. János esetében), hol a sikeres kutatóra váró jutalmat (mint a többi példában).

                Azok az olvasók, akik a költő Matthew Arnold "frissességét és fényét" jobban ismerik, mint Swiftét, könnyedén alkalmazni tudják ezeket Micimackóra is, aki bármerre járt, ezekkel a csodálatos tulajdonságokkal örvendeztette meg környezetét.

                Itt és most nem áll szándékunkban megvizsgálni Micimackó lényének spirituális voltát vagy a szentségre való jogosultságát. Szentté avatásának ügye egyelőre túl korai és bizonytalan szinten áll ahhoz, hogy erről beszélhessünk. Pillanatnyilag elégedjünk meg annyival, hogy Hoff egyértelműen megmutatta: Micimackó - azáltal, hogy hallgatott a belső hangra - elérte a megvilágosodást. Emlékezzünk arra is, hogy Szókratészt, akiről többször is megállapítjuk majd, hogy hasonlít a Medvéhez, gyakran nevezték misztikusnak.

                Minket jelenleg azonban Micimackó, a filozófus érdekel, ezért leszögezhetjük, hogy a "méz" elsődleges jelentése ebben a parabolában a filozófiai értelemben vett igazság.

                Látjuk tehát, milyen szimbolikus értékkel bír a méz, de természetesen a léggömb sem kevésbé lényeges. Már említettük, hogy ez utóbbi itt a földet szimbolizálja. Vessünk erre is egy alaposabb pillantást, hogy megfejthessük gazdag jelentéstartalmát.

                Már a léggömb formája teljesen egyértelművé teszi az alapvető szimbolizmust, de a levegőben lebegő ballon az űrben lebegő föld képét is maximálisan felidézi. A kép mindenesetre felvet néhány kérdést, és a felszínesebbek még úgynevezett nehézségekbe is ütközhetnek.

                Ha a vita kedvéért el is fogadjuk ezt a meglehetősen vad elméletet holmi rejtett értelemről - tiltakoznának ezek az emberek -, az eset akkor is jól példázza, milyen látványosan elbukott Micimackó az igazság keresése során. Nem sikerült ugyanis megkaparintania a mézet, ráadásul Róbert Gidának kellett megmentenie őt azzal, hogy lelőtte a léggömböt - és vele együtt Mackót.

                Mások azt kérdeznék: mi a kapcsolat a föld alakja és a filozófiai igazság között? Nem keverjük ezzel össze a filozófiát a csillagászattal?

                Az utóbbi kérdés megválaszolásával kezdve rá kell mutatnunk, hogy a tudomány és a filozófia szétválasztása viszonylag újkeletű jelenség. Még a modern időkben is sokáig természetfilozófiának nevezték azt, amit ma tudománynak hívunk. A legkorábbi görög filozófusok kozmológusok voltak, vagyis a világegyetem természetét kutatták. Hogyan kezdődött? Miből van? Miből vannak a csillagok és a bolygók? Milyen messze vannak? Milyen alakú a föld?

                Nem elfelejtve, hogy Micimackó egy igazán univerzális értelemben vett filozófus - márpedig ezt folyamatosan észben kell tartanunk -, láthatjuk, hogy részéről teljesen természetes dolog a kozmológiai érdeklődés. Nem lenne az az egyedülálló jelenség, ami, ha nem testesítené meg a nyugati filozófia egészét.

                Mindebből következik, hogy Micimackó itt arra emlékeztetett minket, hogy valamikor Kr.e. 550 és 500 között a püthagoreusok úgy gondolták, hogy a föld gömbölyű, és egy központi tűz körül kering. Két évszázaddal később Arisztotelész megismételte a gömbölyűségre vonatkozó állítást, ő azonban a földet mozdulatlannak vélte, és az univerzum közepébe helyezte. Egészen a XVII. századig Arisztotelész elgondolását fogadta el a legtöbb művelt európai, amikor is az elmélet átadta helyét Kopernikusz és Galilei napközpontú világképének.

                Az első tiltakozáshoz visszatérve be kell ismernünk, hogy itt komolyabb akadállyal állunk szemben. Valóban úgy tűnik, hogy Micimackó, a léggömb és a méz története a keresés kudarcát ábrázolja. Hogyan lépjünk tehát tovább?

                A figyelmes olvasó mostanra bizton számíthat egy újabb allegorikus interpretációra, és a figyelmes olvasónak igaza is van. Számos értelmezés létezik, de nem mind illenek könnyedén egymásba. Válasszuk ki a legegyértelműbbeket és vizsgáljuk meg a felmerülő problémákat, majd próbáljunk megoldást találni rájuk.

1. Az első értelmezés szerint Micimackó arra figyelmeztet bennünket, hogy a filozófus feladata hosszadalmas, és sok fáradsággal jár. Ha mégis megpróbálkozunk vele, ne számítsunk rá, hogy első kísérleteink azonnal célba juttatnak. Nem véletlenül adta a jeles kortárs filozófus, Karl Popper önéletrajzának a Befejezetlen kutatás címet. Fel kell készülnünk a csalódásokra, amik persze eleinte elkerülhetetlenül letörnek minket.

                A maga módján az igazság kereséséhez ugyanannyi bátorság kell, mint az Északi-sark felkutatásához. Hősünk a bukás után felkelt a földről és folytatta keresgélését, amíg a nyolcadik fejezetben rá nem bukkant az Északi-sarkra. Ebben, akárcsak sok másban, Mackó erkölcsi és intellektuális vezetőnk is egyben.

2. A második magyarázat hasonlít az előzőhöz, de pontosabb és konkrétabb annál. Ugyanis amíg az első egy általános figyelmeztetés a filozófusra váró nehézségekre, a második kifejezetten a tudományra vagy természetfilozófiára vonatkozik. Nézzük csak meg, hogyan magyarázza meg Micimackó, miért akar lejönni.

- Ezek rosszfajta méhek... Tehát minden bizonnyal rosszfajta mézet csinálnak.

Micimackó elhatározta, hogy összekapcsolja a mézet (az igazságot) a léggömbbel (a feltételezéssel, hogy a föld gömbölyű); más szóval, hogy bemutatja a gömbölyű föld elmélet helyességét. Mitől hátrált akkor meg? A választ ő maga adja meg egész nyíltan: rájött, hogy a méhek, amelyek ezt a mézet csinálják, "rosszfajta méhek", amiből azt a következtetést vonta le, hogy "rosszfajta mézet" is csinálnak.

                Valami már az eredeti hipotézisben is helytelen volt. Nyilvánvalóan nem az, hogy a föld gömbölyű - ez, mind tudjuk, így van. Akkor mi volt az? Valami a méhekkel kapcsolatban.

                Miért döntött úgy Micimackó, hogy ezek a méhek nem a megfelelő fajtához tartoznak? A döntést rögtön azután hozza, hogy megtudjuk:

Az egyik méhecske egy pillanatra leült a felhő [azaz Micimackó] orrára, majd ismét felröppent.

                - Róbert - aú! - Gida! - kiáltott fel a felhő.

A fenti szituációban az "aú!" egyetlen valószínű magyarázata az lehet, hogy a méh megcsípte Micimackó orrát. No mármost, ha bármilyen szakavatott személyt megkérdezünk - ez esetben bárkit, akit ért már méhcsípést -, hogy mit érzett ekkor, a válasz az lesz: "Égető érzést."

                Pontosan: égető érzést. És általában mi szokott égést okozni? A tűz. Ezzel pedig máris visszajutottunk a püthagoreusokhoz, és a világképükben megbúvó súlyos tévedéshez.

                Amikor ugyanis azt mondták, hogy a föld egy központi tűz körül kering, nem a napra gondoltak. Püthagorasz - vagy esetleg későbbi követői - szerint maga a nap is, akárcsak a föld és a többi égitest, e körül a központi tűz körül keringett, amelyet Zeusz oltárának neveztek. Soha senki nem látta ezt a tüzet - magyarázták -, mert a földgolyó lakott területei mindig az ellenkező irányba néznek.

                Tehát amikor Micimackó megtapasztalta a méhcsípés égető fájdalmát, ez egyben annak a filozófiai fájdalmát is szimbolizálta, amikor meg kell válni egy dédelgetett hipotézistől. Vegyük észre a megingathatatlan bátorságot, amellyel Medvénk eleget tett ennek a szomorú kötelességnek.

                Ha tovább olvasunk, annak is tanúi lehetünk, milyen szenvedés várt még ezután Micimackóra: "a hosszas csüngés a léggömb madzagján olyan merevvé tette a karjait, hogy több mint egy hétig egyenesen felállt mind a kettő." Milyen nagyszerű kép arról, ahogy a megszokás és az érzelem még azután is ragaszkodik egy elképzeléshez, hogy azt az értelem bizonyíték alapján már elvetette!

                Most tiltakozhatnak, hogy Micimackó túlreagálta a dolgokat, és a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte, amikor nemcsak a püthagoraszi tüzet, de a gömbölyű föld elméletet is elvetette. Hiszen másképp hogyan magyarázhatnánk a kidurrantott léggömböt?

                Itt egy központi problémához érkeztünk, amellyel többször is találkozni fogunk még vizsgálódásaink során. Milyen mélyre merészkedjünk abban a Hatalmas Észben? És ami még kényesebb kérdés, hogyan állíthatjuk, hogy belelátunk tulajdonosa érzelmeibe? A fenti esetben nem volna szemtelen betolakodás Micimackó érzelmein spekulálni abban a pillanatban, amikor reményei - akárcsak léggömbje - szertefoszlanak?

                Az ilyen kételyek azoknak az érzékenységét dicséri, akik érzik őket, bár szerintem tévednek. Legjobb szándékuk ellenére sem dicsérik Mackót, mert azt sugallják, hogy ő maga is szenvedett azoknak a filozófusoknak a korlátolt tudásától, akiket ismertet és megmagyaráz. Hiheti-e bármelyik komoly urzinológus (vagyis a Nagy Medve tanulmányozója), hogy a mi univerzális filozófusunk akár egy pillanatra is a püthagoraszi hibába esett volna?

                Természetesen nem. Micimackó nem megtapasztalta a tévedést és a szenvedést, hanem bemutatta őket az olvasók épülésére, akik nála kevésbé jártasak a témában. Így, még ha el is fogadjuk, hogy a kilyukadt léggömb a gömbölyű föld elmélet (ideiglenes) eldobását jelenti, Micimackó maga nem szakított vele, csak figyelmeztetett, hogy ne váljunk meg egy egész teóriától pusztán azért, mert bizonyos része ellen megalapozott érvek szólnak.

3. Az olvasók eltűnődhettek, vajon miért nem ejtettünk idáig szinte egyetlen szót sem Róbert Gidáról. Nos, alapvetően rá épül harmadik értelmezésünk, amely ráadásul új, és talán meglepő fényben tünteti fel szerepét az egész műben.

                A megfejtés egy igencsak árulkodó kijelentésben bújik meg, amelyet Róbert Gida a narrátornak tesz a léggömb és a méz esete után:

- Nem sikerült Mackónak [elkapni a Heffalát], mert nincs semmi esze.

Ez már igen korán jelzi nekünk, hogy Róbert Gida abszolút képtelen elismerni a Nagy Elme kivételes tudását. Ez pedig arra hívja fel a figyelmünket, hogy a műben ő képviseli az egyszerű, közönséges gondolkodásmódot, amely tökéletesen elégedett a maga szűklátókörűségével és hasonlóképp szűkös világával.

                Ne nehezteljünk rá ezért túlságosan, hisz megvannak az erényei: kedves és aranyos, még ha meglehetősen atyáskodó is. Egyszerűen csak nincs egy intellektuális szinten Micimackóval. Valószínűleg az az iskola is, ahová a mű végén eltűnik, a hagyományos felső középosztálybeli fajta, amely várhatóan csak megerősíti korlátoltságát, ahelyett hogy szélesítené látókörét.

                Ezek után nem meglepő, hogy egyáltalán nem érti meg a szeme előtt zajló eseményeket. Még Micimackónak azt a viccét is szó szerint veszi, hogy a léggömb kék ege alatt fekete felhőnek álcázza összesarazott testét, és ezzel csapja be a méheket.

                Micimackó egy nyilvánvalóan gyermekded viccet választott ki, mint a Róbert Gida számára legmegfelelőbbet, de bizonyára elképedt, hogy barátja ezt komolyan is vette. Próbára is teszi földhözragadt társát:

- Hogy nézek ki?

- Mint egy medve, amelyik egy léggömbbe kapaszkodik.

- Nem... nem úgy, mint egy kis fekete felhő a kék égen? - kérdezte Micimackó aggodalmasan.

- Nem igazán.

Nem csoda, hogy Micimackó "aggodalmasan" teszi fel második kérdését. El tudjuk képzelni hervadó reményeit, hogy barátja talán még egyszer, alaposan átgondolja a választ, és nem egy jó szándékú, de szó szerint vett válasszal felel.

Természetesen még számos lehetséges interpretációja létezik a vizsgálgatott jelenetnek. Némelyikkel a későbbiek során még találkozni fogunk, újabbak felfedezését pedig izgalmas feladatként meghagyunk az olvasóknak. Egyelőre a következőket kell leszögeznünk:

1.       Világosan látható, hogy Micimackó alkalmasint úgy tanít minket, hogy több különböző filozófus szerepét is eljátssza elméleteik demonstrálásával. Vagyis illusztrálja a zen közmondást, amely szerint "egy bemutatás felér ezer magyarázattal".

2.       Arra is fel kell készülnünk, hogy ismételten él majd ezzel az eszközzel. Így óvatosabbak leszünk, és nem hozunk elhamarkodott döntést egy adott elmélet értékeiről, bármi is legyen az.

3.       Ugyanígy óvatosan kell bánnunk azzal a feltevéssel is, hogy tanárunk osztja-e a véleményt, amelyet éppen kifejt.

4.       Ebből következik, hogy gyakran találkozunk majd igen különböző, sőt ellentmondó nézetekkel.

5.       Különbséget kell tennünk ellentmondó nézetek kifejtése és különböző jelentésszintek létezésének elfogadása között.

Szükség esetén persze újból felhívjuk a figyelmet ezekre a pontokra, de az olvasó hasznosnak fogja találni, ha folyamatosan fejben tartja őket.

Ez a tanács különösen időszerű, amikor Micimackó Fülesnek adott ajándékával kezdünk foglalkozni, amelyről a Micimackó hatodik fejezetében esik szó.

                A fejezet Füles szokásosnál is mélyebb mélabújával nyit. Micimackó kérdésére - hogy miért is érez így -, homályos és zavaros választ ad. Micimackó azonnal a szókratészi tettetett tudatlansággal reagál. Akárcsak az ókori filozófusnak, Micimackónak sem az a célja, hogy informálódjon, hanem hogy beszélgetőtársát rávegye gondolatai tisztázására.

                Kérdései nyomán a következő tények derülnek ki: Fülesnek születésnapja van, és se ajándékot, se születésnapi tortát nem kapott. "Még csak rám se hederítenek, egyáltalán."

                Jólelkű medvénk azonnal cselekszik, hogy megvigasztalja Fülest: hazasiet és ajándékot keres neki. Amikor összefut Malackával, rábeszéli, hogy ő is adjon valamit. Mackó úgy dönt, hogy egy "igen kis csupor mézzel" lepi meg Fülest, és támogatja Malacka ötletét, hogy ő pedig egy léggömböt adjon.

                Szinte elképzelhetetlen, hogy létezhet olyan személy, akinek elkerüli figyelmét a méz és a léggömb ismét felbukkanó kapcsolata, és aki ebből nem vonja le a nyilvánvaló konklúziókat. Nem válik a tudományok dicsőségére, de mégis be kell látnunk, hogy ez a figyelmetlenség általános volt.

                Az elkötelezett olvasók, még ha felületesek is, emlékezhetnek, hogy egyik ajándék sem az eredeti terveknek megfelelően jutott el Füleshez. Malacka ráesett a léggömbre és kipukkasztotta, Micimackó pedig útközben megette az összes mézet.

                Ezen a ponton a kishitűek kísértést érezhetnek, hogy csatlakozzanak a világ Róbert Gidáihoz, és úgy ítéljenek, hogy Micimackó legjobb esetben is csak egy jó szándékú, de hebehurgya medvebocs. Még talán azt is a szemére vetnék, hogy önző és zsugori; azt a tettét pedig, hogy Fülesnek az üres mézes bödönt adja oda, mondván, hogy ez egy "Hasznos Csupor", gyengének, sőt képmutatónak tartanák. Szerintük mindez csak még jobban elszomorítaná Fülest.

                De valóban elszomorodik-e Füles? Épp ellenkezőleg, boldogan fedezi fel, hogy ki-be rakhatja a léggömb maradványait a Hasznos Csuporba. Malacka beszélni akar hozzá, "de Füles nem figyelt rá. Kivette a léggömböt, majd visszatette, és boldogabb már nem is lehetett volna..."

                Hogyan értelmezzük ezt annak tükrében, amit már megtudtunk a méz és a léggömb szimbolizmusáról? Nézzük először a megkérdőjelezhetetlen tényeket.

1.       Füles boldog volt.

2.       Sőt, "boldogabb már nem is lehetett volna".

3.       Boldogsága a kapott ajándékok következménye volt.

Az állítás, miszerint boldogabb már nem is lehetett volna, különösen jelentős. Olyan mindennapos frázis ez a nagyfokú boldogság kifejezésére, hogy borzasztó könnyű elsiklani a pontos jelentése felett.

                Filozófiai munkákban hozzászokhattunk, hogy a szavakat szigorú precizitással használják, és ez Milne-nél sincs másképp. Ezt az állítást ezért úgy kell értelmeznünk, hogy Füles olyan boldog volt, amennyire a természete ezt megengedte neki. Nem egyformán vagyunk képesek a boldogságra. Különböző embereket más-más tesz boldoggá. Más szóval, a kapott ajándékok tökéletesen megfeleltek Fülesnek, de lehet, hogy teljesen célt tévesztettek volna valaki másnál.

                A méz egyébként sem lett volna kifejezetten elfogadható. A Micimackó kunyhója második fejezetéből tudjuk, hogy Füles kedvenc eledele a bogáncs. Ő maga mondja, hogy egy igen ízletes tövis bozótot tartogat a születésnapjára.

                Vagyis további, mélyebb jelentés után kell kutatnunk, amit nem is olyan nehéz megtalálnunk. Füles nyilvánvalóan nem képes befogadni a filozófiai vagy tudományos igazságot. Kifejezetten ellenszenves dolog lett volna ráerőltetni ilyesmit. Rövid megfontolás után Micimackó rájött, hogy eredeti szándéka, miszerint Fülesnek az Igazság mézét adja, helytelen, és ennek megfelelően cselekedett.

                Mihez kezdünk hát a Hasznos Csuporral? Most - nem először és nem is utoljára - E. H. Shepard nagyszerű rajzai segítenek hozzá a szöveg megértéséhez. Az illusztráción egy többé-kevésbé hengeres csuprot láthatunk, amelynek magassága nagyobb az átmérőjénél. Melyik kozmológiai elméletre utal ez?

                Azonnal beugrik a milétoszi Anaximandrosz, aki a hatodik század elején kijelentette, hogy a földnek rövid henger alakja van, amely "hasonló az oszloptörzshöz". Ha elgondolkozunk ezen a tényen és az ebből fakadó következményeken, lenyűgöz minket Micimackó meglepő tanári szakértelme.

                Felismerte, hogy egy olyan egyszerű elme, mint Fülesé, nem tudja rögtön befogadni a heliocentrikus elméletet, ezért lépésről lépésre kell rávezetni. Sőt, röviden át kell venni vele a kozmológiai elmélet történetét - természetesen leegyszerűsített formában. Mi is lehetett volna jobb kezdőpont Füles számára, mint ez a korai teória Anaximandrosztól? A csupor egy szilárd tárgy, amit Füles láthat és megtapinthat. A csupor fizikai megtapasztalása végül elvezeti az elmélet szellemi megértéséhez, ami aztán kiindulási pontként szolgálhat az igazsághoz vezető szellemi utazáshoz.

                A léggömb kidurranása utal arra, hogy Fülesnek nehézségei lettek volna a gömbölyű föld gondolatának elfogadásával értelmi fejlődésének ezen a szintjén. A boldogság, amelyet aközben érez, hogy ki- és berakja a leeresztett ballont a Hasznos Csuporba, mutatja, hogy Micimackó milyen kifinomult tapintattal és pontos ítélettel igazította az ajándékot az ajándékozotthoz. A világot így leíró két elmélettel játszadozva Füles megtanulhat a saját tempója szerint haladni, és felkészülhet a továbblépésre a hibás elképzelésről a helyesre.

                Biztosak lehetünk benne, hogy egy nap majd kiveszi a léggömböt, de nem teszi vissza, hanem felfújja (ha nem is ténylegesen, legalábbis gondolatban) annak jeléül, hogy elérkezett az igazsághoz. Ahhoz az igazsághoz, amit másképp nem tudott volna befogadni. És most már mi is láthatjuk, miért volt valóban hasznos ez a Hasznos Csupor.

Micimackó és Platón

Korábban már utaltunk rá, hogy Micimackó gyakran ölti magára a tudatlanság szókratészi maszkját. Az olvasók bizonyára eltűnődtek, mi mondanivalója lehet Mackónknak Platónról. Nézzünk meg egy jelenetet, amely első látásra mintha távol állna a nagy görögtől, de a köztük lévő kapcsolat hamar világossá válik.

                Micimackó egy reggel, útban Róbert Gidához, költeményt farag. Az első sor könnyedén jön:

Dalolj, Hej! egy medve életére

Itt egy pillanatra elakad, aztán megszállja az ihlet, és gyorsan kitalál egy bonyolult kilencsoros strófát. Az utolsó sor így hangzik:

És egy-két óra múlva lesz egy kis valamim!

"Annyira meg volt elégedve a dallal, hogy egész úton ezt énekelte, amíg az erdő legmagasabb pontjára ért." Ekkor hasít belé a tudat - és ez a lényeges platóni kapcsolat -, hogy az a "kis valami" alig egy órán belül az övé lesz, és így az utolsó sor érvényét veszti.

                No mármost, az egyik legismertebb tény Platónnal kapcsolatban, hogy ideális államából kizárta a költőket, leginkább azon okból kifolyólag, hogy hazudnak (Az állam, 2. és 3. könyv). Mit csinál ekkor Micimackó? Amint rájön, hogy az utolsó sor nem igaz, a szövegét hümmögésre cseréli.

                Platón megengedi az Állam 10. könyvében, hogy "a költészet visszatérjen, ha meg tudja védeni magát lírai vagy más versmértékben". Pontosan ezt tette Micimackó. Abban a pillanatban elhagyta a zavaró verssort, amint észrevette, hogy már nem igaz. Védekezése negatív volt, vagyis megszabadult mindentől, ami ellen Platón megalapozottan tiltakozhatott volna. Hümmögött, és ezzel jelezte, hogy a költészet képes megvédeni magát "lírai vagy más versmértékben". Ez az utalás később több helyen is visszatér teljesebb formában.

                Micimackó tehát egyetlen rövid bekezdésben elismerte Platón kritikájának részleges igazságát, de azt is megmutatta, hogy ez csak részleges igazság. Ráadásul Platónt a saját érveivel győzte meg, amikor megmutatta, hogy a költészet igenis képes arra az "önvédelemre", amit Platón maga is elvárt tőle. Mivel Platón láthatóan nem hitt abban, hogy ez a fajta védelem lehetséges, Micimackó megoldása demonstrálja, hogy nemcsak megértette és értékelte, amit Platón nyújtani tudott, de túl is lépett rajta. Röviden: Mackó magába foglalja Platón egészét, míg Platón csak Mackó egy részét tartalmazza.

                Nem szabad azt hinnünk, hogy az író véletlenszerűen helyezte el ezt a dalt. Az "Expedíció az Északi-sarkra" című fejezet elejére tette, mert ez a fejezet a leggazdagabb platóni gondolatokban.

                A fejezet következő fontos platóni utalása nem sokkal az iménti dal után található. Micimackó az északi-sarki expedícióra (vagy exbödöncióra) való készülődés közben talál Róbert Gidára. Tekintsünk most el Mackó újabb szókratészi ál-tudatlanságától, és koncentráljunk arra a meglepő tényre, hogy mindössze tizenhét sorban nem kevesebb, mint hét x-et találunk.

                Az x az egyik legritkább angol betű. Nem szükséges bonyolult számításokat végeznünk, hogy bebizonyítsuk, átlagosan egy x 2.43 soronként igencsak kivételes dolog. Az x-gyakoriság - nevezzük el így - még szembetűnőbb, ha kihagyjuk a számításokból azt a 9 x-mentes sort, ami az ötödik és a hatodik előfordulás között van. Így valóban meghökkentő sűrűséget kapunk: hét x mindössze kilenc sorban, azaz átlagosan minden 1.29 sorban van egy x. (Minden számítást két tizedesjegyig végezve.)

                Puszta véletlen volna? Az elkerülhetetlen következménye annak, hogy a beszélgetésük tárgya egy expedíció? Emlékezz, olvasó, hogy a nyugati filozófia kimagasló munkájával állunk szemben. Egyetlen szó, egyetlen betű, egyetlen vessző sem véletlenül van ott, ahol. Mindennek jelentése van, de ezzel még keveset is mondtunk. Mindennek több jelentése van.

                Nézzük meg, hogyan hívja fel az író a figyelmet éppen erre a betűre. Amikor Micimackó megkérdezi, hogy:

- Hová megyünk ezen az Exbödönción?

Róbert Gida azt válaszolja:

- Expedíción, csacsi öreg medvém. X van benne.

Hihetetlen, de igaz: a Micimackó-kutatók idáig vagy elsiklottak e felett a rész felett, vagy viccként fogták fel. Senki nem kérdezett rá, hogy Róbert Gida vajon miért javítja ki az "Exbödönciót" "Expedícióra" és hívja fel a figyelmünket az x-re, amikor az mindkét verzióban ugyanúgy megvan. Két oldallal később aztán Mackó úgy magyarázza meg Malackának az Exbödönciót, hogy az egy olyan szó, amiben x van.

                Mire utal ez? Mit jelent nekünk az x? Az x mindenekelőtt az ismeretlen mennyiség. Ez bele is illik a képbe, ha a téma egy felfedezőút az ismeretlenbe, az ismeretlen nyomában. De ez még csak az első lépés. Szükségünk van még egyre, hogy Platónhoz jussunk. Mi volna az?

                Platón inkább volt mestere az általánosnak és az absztraktnak, mint az egyedinek és a ténylegesnek. Ennélfogva aligha tévedünk, ha az x jelentését az egyedi "ismeretlen mennyiségről" az általánosabb "matematikai szimbólumra" bővítjük.

                Most már minden a helyén van. Emlékszünk rá, hogy Platón írta azt Akadémiájának bejárata fölé: "Ne lépjen be itt olyan, aki nem ért a Matematikához". Ez természetesen következett a platonizmus és a püthagoreuszi iskola közti jól ismert kapcsolatból. Az egyik leglényegesebb püthagoreuszi elv szerint ugyanis az univerzum matematikai alapokra szerveződik, amivel az antik filozófusok meglepően jól ráéreztek a szubatomi szintet kutató modern kori fizikusok egyes elméleteire.

                Láthatjuk tehát, hogy az Északi-sark felfedezése a világegyetem végső struktúrája utáni kutatásnak az allegóriája. Már nem is lepődhetünk meg azon, hogy végül Micimackó talált rá a sarkra.

                Milne ügyesen kapcsolja össze a filozófia történetét az allegóriával, mert az jól szemlélteti, hogy később is milyen szoros kapcsolatban maradt a kozmológia a metafizikával, az etikával és az ismeretelmélettel.

                Bár az imént kiemeltük Róbert Gida intellektusának korlátait, most mégis fontos - és platóni szempontból releváns - megjegyzést tesz. Amikor Mackó megkérdezi tőle, hogy "Tulajdonképpen micsoda az az Északi-sark?",

- Csak valami, amit felfedezel - vetette oda Róbert Gida félvállról, maga se lévén egészen biztos a dologban.

A többség, talán még az elkötelezett milne-i urzinológusok közül is sokan, Róbert Gida tudatlanságának megnyilvánulására összpontosít, és ezt is csak egy újabb példának tartja arra, hogy Micimackó Szókratész szerepét játszva demonstrálja, hogy barátja nem tudja, miről beszél.

                Ez igaz, de ez triviális igazság. A kiragadott részlet jelentősége Róbert Gida megjegyzésében rejlik: az Északi-sark valami, amit felfedezel. Vagyis ez egy objektíven - megfigyelőtől vagy felfedezőtől igencsak függetlenül - létező valami.

                Természetesen pontosan ezt a nézetet vallja a matematika, amelyet a mai napig platonistának neveznek, szemben a konvencionális matematikával, amely szerint pusztán az elfogadott szabályok teszik igazzá vagy hamissá a matematikai állításokat, és ezeket az elfogadott szabályokat meg is lehet változtatni.

Füles és a platóni formák

A fenti példákkal még nem értünk a fejezetben található platóni utalások végére. Fülesnek is van még valami érdekes mondanivalója. Érdemes megjegyeznünk, hogy a puszta tény, hogy képes a hozzájáruláshoz, mutatja, mekkora fejlődésen ment át az első fejezet óta - ami egyben példázza, hogy Mackónk nemcsak kitűnő filozófus, hanem tapintatos és tehetséges tanár is.

                Mivel Fülesről van szó, nem meglepő, hogy platonikus utalását panaszkodásként tálalja. Miközben az Északi-sark felfedezői az útra készülődvén felsorakoznak, Füles azt mondja: "Ha én vagyok az Exbö... vagy minek a vége, akkor hadd legyek én a vége." Panaszkodik, hogy folyton mögötte van "Nyuszi fél tucat apróbb barátja és üzletfele", ezért "ez nem is igazi Exbö... bármi is legyen az, ez csak Hangzavar". Ebben a rövid részben Füles említést tesz a végről, az Exbőről, "bármi is legyen az", és a Hangzavarról. Nyilvánvalóan magától értetődőnek veszi, hogy a három kifejezés - "vég", "Exbödönció", "Hangzavar" - mindegyikének helyes és igazi jelentése van, és neheztel, amiért a valóság nem illeszkedik ezekbe.

                A platonizmus itt bonyolultabbá válik, de talán azt is mondhatjuk, hogy mi értünk meg egyre több mindent belőle. Már láttuk, hogyan alkalmazzák a platonizmust a matematikában. Itt Platón legjellemzőbb tanának, a platonizmus szívének egy példájával találkozunk. Ez az a tan, amely szerint minden földi dolog csak utánzata az örök formáknak vagy ideáknak. Füles panasza azt sugallja, hogy létezik a "vég"-nek egy igazi platóni formája vagy ideája, és nincs jogunk ezt a nevet olyasmire alkalmazni, ami egyáltalán nem hasonlít ahhoz az ideához; ami még csak nem is egy rossz utánzat, hanem egyszerűen egyáltalán nem utánzat.

                Néhány apróbb eltéréssel, de ugyanez mondható el a többi kifejezésről is. Az első különbség, amin csodálkozhatunk, az az, hogy Füles többször is kudarcot vall az "Exbödönció" kiejtésével. Több magyarázat is eszünkbe juthat.

                Gondolhatunk arra, hogy Füles, aki a filozófiai fejlődésnek még mindig igen korai szakaszában van, képtelen teljes egészében felfogni akár a szót, akár az értelmét - vagy mindkettőt -, bár abban bizonyos, hogy egyik sem Hangzavar.

                Ugyanakkor feltételezhetjük azt is, hogy tudatában van annak, hogy az "Exbödönció" nem a rendes alak, és kétli, hogy egy normálistól eltérő szóalaknak köze lehet egy platonikus formához.

                El kell ismernünk, hogy a "Hangzavar" egészen más képet mutat. Itt egy újabb platóni tannal ismerkedhetünk meg: Platónnak a világegyetem keletkezéséről vallott elméletével. Hiszen mi más is lehetne Füles "Hangzavar"-a, mint az a primitív káosz, amiről Platón azt írja a Timaioszban, hogy a világ keletkezése előtt létezett?

                A maga sajátos módján Füles is ugyanannak az őskáosztól való rettegésnek ad hangot, mint amivel az Othelloban találkozhatunk ("a káosz visszatér"), vagy Miltonnál ("Káosz és Ős-Éjszaka"), vagy egy kevésbé ismert helyen (de ettől persze mit sem csökken ereje), Pope Dunciadjának a végén:

IDÉZET!!!

Mivel a fejezetnek ebben a szakaszában Platón elsődleges tolmácsolója Füles, és mivel Füles farka visszatérő téma az egész műben, nem meglepő, hogy Füles utalást tesz a farok platóni formájára.

                Az utalás némiképp burkoltan hangzik el, ezért külön felhívjuk rá a figyelmet. Amikor Zsebibaba beleesik a folyóba, Füles megpróbálja őt kimenteni: belelógatja a farkát a vízbe, hogy Zsebibaba elkaphassa. Aztán még sokáig így marad, jóval azután is, hogy Zsebibabát - Füles tudtán kívül - megmentik.

                Amikor végre kiveszi a farkát, az teljesen el van gémberedve, és Füles morgolódni kezd a farkakat illető, széles körben elterjedt meg nem értésről és a velük kapcsolatos problémákról. "Egy farok nekik nem is farok, csak egy Kis Extra ott hátul." Más szóval, azzal vádolja a többieket, hogy nem vesznek tudomást a Farok ideális formájáról és mindarról, amit ez jelent.

                Ha valaki tiltakozna, hogy e szerint Füles megszállottan foglalkozott a formákkal, annak azt az egyszerű választ kell adnunk, hogy egy új tárggyal csak nemrég foglalkozó tanuló gyakran túlzott lelkesedéssel viseltet a téma egy-egy géniusza iránt.

                Füles számára, akinek a világa idáig különösen szűkös és földhözragadt volt, az ideális formák felfedezése bizonyára hihetetlen izgalmakkal és felszabadító hatással járt. Ha kicsit megrészegült ettől, az inkább együttérzést és megértést válthat ki belőlünk, mint kritikát.

Micimackó és az Északi-sark

Mielőtt végeznénk ezzel a fejezettel, vissza kell térnünk főhősünkhöz. Végül is maga Micimackó volt az, aki rátalált az Északi-sarkra (azaz az univerzum alapvető szerkezetére). Erre persze számíthattunk, de azért nézzük csak meg, Milne milyen kifinomultan tárja ezt elénk.

                Míg a többiek, például Füles (lásd fent), jó szándékú, de eredménytelen erőfeszítéseket tesznek Zsebibaba megmentésére, "Micimackó felvett valamit". Ez a valami egy hosszú bot volt, aminek segítségével Kangával együtt kihúzta a vízből Zsebibabát. Mi következett ezután?

Róbert Gida Micimackóra nézett.

- Micimackó - mondta -, hol találtad azt a botot?

Mackó a mancsában lévő botra pillantott.

- Csak úgy találtam - felelte. - Gondoltam, hasznos lehet. Csak felvettem.

- Micimackó - mondta Róbert Gida ünnepélyesen. - Az expedíciónak vége. Megtaláltad az Északi-sarkot!

(Megjegyzés: magyarban visszaadhatatlan a szójáték: a "pole" angolul "sarkot" és "botot" is jelent.)

Ez a részlet olyan sok jelentésréteggel rendelkezik, hogy csak egy párat tudunk itt megvizsgálni.

                Először is, nézzük meg, miként találkozunk a bottal. Nem mint a keresés céljával (pole-sarok), hanem mint Zsebibaba megmentésének eszközével (pole-bot). Nagyszerű, de nagyon ritka példája ez annak, hogyan kapcsolódhat az igazság filozófiai-tudományos keresése a másokról való gondoskodás etikai gyakorlatához.

                Másodszor, de az előzőekhez szoros kapcsolatban, vegyük észre az író végtelen tapintatát, ahogy Kangát is bevonja saját gyermeke megmentésébe.

                Végül figyeljük meg Micimackó megjegyzésének - "Csak úgy találtam" (a botot, ill. a sarkot) - kettős jelentését. Ezzel egyrészt utal a szerencsére és a puszta véletlenre, ami sok tudományos felfedezésben játszott már nagy szerepet. Ugyanakkor talán a platóni mondanivaló szempontjából fontosabb, hogy Micimackó, akárcsak Platón, nem fedi fel legmélyebb tanításait bárkinek. Mostanra bizonyára minden olvasó magától is rájön, hogy Micimackó csak látszólag nem vesz tudomást a bot igazi természetéről. Ezúttal azonban többről van szó, mint a Szókratész-féle tudatlanság eljátszásáról. Mackó körültekintően óvja a titkokat, amelyek túl súlyosak lennének azoknak, akik csak nemrég indultak el az úton.

Micimackó és Platón lakomája (Szümposzion)

Sokan tettek már megjegyezést arra a hangsúlyos szerepre, amit az élelem játszik Micimackó világában; sőt, nemcsak az élelem, hanem a lakmározás. Mackónak és barátainak az étel többet jelent egyszerű tápláléknál vagy materiális dolognál: már a legfelületesebb értelmezés szerint is örömöt, néhány fontosabb alkalommal pedig egyenesen a társas lét meghittségét adja.

                Mivel már tudjuk, hogy a szöveg milyen gazdag platóni jelentéstartalomban, ezt az aspektust mindjárt össze is kapcsolhatjuk Platón Szümposzionjával. Róbert Gida estélye a Micimackó végén a legnyilvánvalóbb párhuzam. Hasonlóan a Platón által leírt ivóesthez, amit Agathón tiszteletére adtak, a mi estélyünket is egy adott személy, Mackó, tiszteletére adják, mert bátorsága és ötletessége megmentette Malackát az árvíztől.

                A narrátor megjegyzése - "már majdnem mind eleget ettek" - Platón szavait visszhangozza kissé visszafogottabban: "minden ember annyit igyon, amennyi jólesik neki". Platón lakomáján a szeretet témájáról vitatkoztak; Róbert Gida estélyén Micimackóról. Felhívnánk rá a figyelmet, hogy Szókratész azt mondja, "a szeretetnek nincsenek szülei", és arra is emlékszünk, hogy Mackó is hasonlóképpen nélkülözi a szülőket.

                Így felkészülve kell majd igen gyakran kutatnunk a többféle jelentésszinteket Milne sokoldalú remekművében. Ez már csak azért is helyénvaló, mert Platón, Szókratész szavain keresztül, hangsúlyozta, hogy a szeretetnek számos szintje létezik.

                Ha a szó szerinti jelentést nézzük, Malacka megmentése a gyakorlati értelemben mutatta be a szeretetet. De miképp Szókratész megmutatta, hogy a szeretet addig növekszik, amíg eléggé kifinomult nem lesz az elvont igazságról és szépségről elmélkedni, ugyanúgy biztosak lehetünk abban, hogy Mackó rajongása a méz és a "kis süteményféleségek" iránt, "amiken rózsaszín cukormáz van", a filozófiai igazság iránti szeretetét jelképezi.

Micimackó és Arisztotelész

Eleget mondtunk már ahhoz, hogy jelezzük a platóni elméletek mélységét a Micimackó szövegekben. Most lássuk, milyen kincseket tartogatnak számunkra az arisztotelészi filozófiából!

                Arisztotelész a logikát a filozófus egyik nélkülözhetetlen eszközének tartotta. Az általa kidolgozott logika több mint kétezer évig egyeduralkodó volt a maga területén, egészen a szimbolista logika XIX. századi megjelenéséig. Természetes tehát, hogy számítunk az arisztotelészi logikára tett utalásokra Milne mesterművében - és nem is kell csalódnunk. Nézzük meg a következő idézet utolsó bekezdését.

                Mikor Micimackó egy nap meglátogatja Fülest (Micimackó, 4. fej.), észreveszi, hogy valami hiányzik.

- Ejnye, mi történt a farkaddal? - kérdezte csodálkozva.

- Mi történt volna? - felelte Füles.

- Nincs ott!

- Biztos vagy benne?

- Nos, egy farok vagy ott van, vagy nincs ott. Ezt nem lehet eltéveszteni.

Amikor Mackó azt mondja nekünk, hogy Füles farka szükségszerűen vagy ott van, vagy nincs ott, középső eset pedig nem létezik, az arisztotelészi logika egyik alapvető axiómáját fejti ki: a kizárt középső törvényét vagy elvét.

                Azért foglalkoztunk Arisztotelész logikájával filozófiája többi része előtt, mert a filozófusok többsége, köztük maga Arisztotelész is, úgy tekint a logikára, mint a filozófiához szükséges bevezetésre. Tekintsünk most egy korábbi részletet, amely az arisztotelészi filozófia két másik nagyon lényeges elemét tartalmazza. Minden azzal kezdődik, hogy Mackó zümmögést hall.

- A zümmögés azt jelenti, hogy valaki zümmög, és az egyetlen ok, amiért valaki zümmögni szokott, az, hogy az illető egy méhecske.

Elsőként az tűnik fel, hogy Micimackó feltételezi, a következménynek - vagyis a zümmögésnek - oka van; valami, ami miatt az megtörténik. Pontosan ezt nevezte Arisztotelész létrehozó oknak. Másodszor, Mackó arra a következtetésre jut, hogy ebben az esetben a méhek a zümmögés létrehozó okai, mert a zümmögés az ő tevékenységüknek az e

Oldal: --- Micimackó és a filozófusok
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2024 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat