(Ez hamarosan meg fog jelenni!)

Khalil Gibran: Jézus, az Ember Fia

Jézus szavai, tettei, az őt személyesen ismerők elmondása szerint

ISBN: 963 .........

Hungarian translation © Szántai Zsolt, 2011

Hungarian edition © Sudhana könyvkiadó, 2011

Szerkesztette: Szántai F. Andrea

Műszaki szerkesztés és borító: Németh Csongor

Sudhana-kalligráfia: Gáncs Nikolász

Tartalom

1. Jakab, Zebedeus fia - A világ királyságairól

2. Anna, Mária anyja - Jézus születéséről

3. Asszaf, türiai szónok - Jézus beszédéről

4. Mária Magdaléna - A Jézussal való első találkozásáról

5. Philemon, görög orvos - Jézusról, a gyógyítás mesteréről

6. Simon, aki a Péter nevet kapta - Saját, és fivére elhívatásáról

7. Kajafás - A főpap

8. Joanna, Heródes szolgájának asszonya - A gyermekekről

9. Rafka - A kánai menyasszony

10. Egy damaszkuszi perzsa filozófus - A hajdani és az új istenekről

11. Dávid, Jézus egyik követője - Jézus, a gyakorlatias

12. Lukács - Az álszentekről

13. Máté - A hegyen tartott beszédről

14. János, Zebedeus fia - Jézus különböző neveiről

15. Egy ifjú capernaumi pap - Jézusról, a mágusról

16. Egy gazdag lévita, a názáreti egyik szomszédja - Jézusról, az ácsról

17. Egy dél-libanoni pásztor - Az egyik példabeszédről

18. Keresztelő János - Beszéd a börtönben

19. Arimatheai József - Jézus legfőbb céljairól

20. Natániel - Jézus nem volt gyenge!

21. Antiochi Sába - Tarsusi Saulról

22. Salome az egyik barátnőjének - A beteljesületlen vágyról

23. Rachel, az egyik női tanítvány - Jézusról: a látomásról és az emberről

24. Bethróniai Kleofás - A törvényről és a prófétákról

25. A gadarénus Námán - István haláláról

26. Tamás - Kételyei fő okáról

27. Elmadan, logikával foglalkozó mester - Jézusról, a számkivetettről

28. Az egyik Mária - Jézus szomorúságáról és mosolyáról

29. Rumanousz, görög költő - Jézus, a költő

30. Lévi, a tanítvány - Azokról, akik megpróbálták összezavarni Jézust

31. Egy galileai özvegy - Jézus, a könyörtelen

32. Júdás, Jézus unokatestvére - Keresztelő János haláláról

33. Egy ember a sivatagból - A pénzváltókról

34. Péter - Jézus követőinek holnapjáról

35. Melachisu, babiloni asztronómus - Jézus csodájáról

36. Egy filozófus - A csodáról és a szépségről

37. Uriah, egy názáreti vénember - A köztünk jár idegenről

38. Nikodémusz, a költő, Sanhedrim vénei közül a legfiatalabb - Bolondokról és szemfényvesztőkről

39. Arimatheai József - A Jézus szívében lakozó két patakról

40. A bejruti Georgus - Az idegenekről

41. Mária Magdolna - „A szája, akár a gránátalma szíve..."

42. Názáreti Jóthám, egy rómaihoz - Az életről és a létezésről

43. A jerikói Efrájim - A mennyegzőről

44. A türiai Barca - Az adás-vételről

45. Benjámin, az írnok - „A holtak hadd temessék el halottaikat!"

46. Pumiah, a szidoni főpapnő - „Fogjátok a lantot..."

47. Zacchaeus - Jézus sorsáról

48. Bethsaidai Hanna - Az apja húgáról

49. Manasseh - Jézus beszédéről és gesztusáról

50. Jonathán - A vízililiomok között

51. A caesareai Jefta - Egy ember, akinek elege volt Jézusból

52. János, a szeretett tanítvány - Jézus, az első Szó

53. Mannus, a pompeji, egy göröghöz - A szemita istenségről

54. Poncius Pilátus - A keleti rítusokról és kultuszokról

55. Ephesusi Bertalan - Rabszolgákről és számkivetettekről

56. Máté - A börtön falánál álló Jézusról

57. András - A szajhákról

58. Egy tehetős ember - A javakról

59. János, Patmosznál - Jézus, a nagylelkű

60. Péter - A szomszédról

61. Egy jeruzsálemi varga - Egy semleges

62. Názáreti Zsuzsanna, Mária szomszédja - Jézus gyermekkoráról és férfikoráról

63. A Justusnak is nevezett József - Jézus, az utazó

64. Fülöp - „Mikor meghalt, az egész emberi faj vele pusztult."

65. Jammouni Birbarah - Jézus, a türelmetlen

66. Pilátus felesége, egy római hölgynek - Jézusról

67. Egy Jeruzsálem mellett lakó ember - Júdásról

68. Szarkisz, a bolondnak tartott vén görög pásztor - Jézusról és Pánról

69. Annás, a főpap - Jézus, a felforgató

70. Egy asszony, Mária szomszédja - Siratóének

71. A kövér Aház, a fogadós - „Jól emlékszem rá..."

72. Barabás - Jézus utolsó szavai

73. Claudius, római őrparancsnok - Jézus, a sztoikus

74. Jakab, az Úr fivére - Az utolsó vacsora

75. A kürrén Simon - A keresztet hordozóról

76. Küborea, Júdás anyja - A fiáról

77. Egy bübloszi asszony - Siratóének

78. Mária Magdolna, harminc évvel később - A lélek feltámadásáról

79. Egy libanoni - Tizenkilenc évszázaddal később

1.

Jakab, Zebedeus fia

A világ királyságairól

Egy tavaszi napon Jézus a jeruzsálemi piactéren állt, és a mennybéli királyságról beszélt az egybegyűlteknek. Vádlón szólította meg a hivatalnokokat és a farizeusokat, akik csapdákat helyeztek el, vermeket ástak azok útjába, akik a Mennybéli Királyság irányába kívántak haladni. Jézus szembesítette őket tetteikkel, tetteik várható következményeivel.

S volt abban a sokadalomban egy csoport, néhány ember, akik védelmükbe vették a hivatalnokokat és a farizeusokat, és ennek okán meg akarták támadni Jézust, kezet akartak emelni rá.

Ám ő ügyet sem vetett rájuk, hátat fordított nekik, és elindult a város északi kapuja felé. Eközben eképp szólott hozzánk:

- Még nem ütött az én órám, még nagyon sok dolgot el kell mondanom nektek, és sok tettet kell végrehajtanom, mielőtt elhagyhatnám ezt a világot.

Ezután, amikor folytatta, öröm és nevetés volt a hangjában.

- Menjünk el az északi földre, siessünk a tavasz elé. Gyertek el velem a dombokhoz, mert véget ért a tél, Libanon hegyein megolvadt a hó, s a tiszta víz most lefelé, a völgyek aljába tart, hogy egyesüljön az ott csörgedező patakokkal. Hamarosan felébrednek a mezők és a földek, amelyek eddig aludni voltak kénytelenek; felébreszti őket a nap, megjelennek a zöld fügék, az apró szőlőszemek.

S előttünk haladva elindult, mi pedig követtük őt aznap, másnap, és harmadnap is.

S a harmadik nap délutánján, amikor felértünk Hermon hegyének tetejére, Jézus megállt és lenézett az alant elterülő városokra. Az arca ekkor úgy ragyogott, mint az olvasztott arany. Széttárta karjait, és így szólt hozzánk:

- Nézzétek a földet, a zöld ruhába öltözöttet! Nézzétek, hogyan ékítik ezt a zöld ruhát a patakok ezüstfonalai! Bizony mondom néktek, a föld csodálatos, és csodálatos minden, ami rajta leledzik. De létezik egy ország, ezen túl; egy ország, amelyben én fogok uralkodni. Ha ezt választjátok, ha valóban vágytok rá, velem fogtok jönni, és együtt uralkodhattok énvelem.

- Az arcomat és a ti arcotokat nem fogja maszk takarni; kezünk nem szorít majd se kardot, se jogart, és alattvalóink szeretni fognak minket, békességben, senki sem retteg majd tőlünk.

Ekként beszélt Jézus, és a szemem nem látta a föld birodalmait, nem látta a városok falait, mert akkor a szívemben volt a szándék, hogy kövessem a Mestert az ő birodalmába.

S abban a pillanatban előrelépett az iskarióti Júdás. Odament Jézushoz, és eképpen szólott hozzá:

- Bizony mondom, a világ birodalmai hatalmasak, és Dávid meg Salamon városai kitartanak a rómaiak ellen. Ha te leszel a zsidók királya, melléd állunk karddal és pajzzsal, és legyőzzük az idegeneket.

Jézus, ahogy ezt meghallotta, Júdás felé fordult, s az arcán harag tükröződött. S amikor megszólalt, iszonyú volt az ő hangja, akár a mennyek dörgése.

- Távozz tőlem, Sátán! Azt gondolod talán, hogy azért jöttem erre a világra, hogy egyetlen napig egy hangyaboly fölött uralkodjam? Az én trónusomat te elképzelni sem tudod. Vajon az, akinek szárnyai az egész földet körbeölelik, egy elhagyott és elfeledett fészekben keressen menedéket? Vajon azt, aki él, a halotti leplek viselőinek kell magasztalni és tisztelni? Az én királyságom nem evilági, az én trónusom nem az ősök koponyáiból rakott halmon állt. Ha téged nem érdekel más, csakis az evilági királyság, ha mit sem törődsz a lélek birodalmával, jobban teszed, ha távozol tőlem, és lemész a halottaid barlangjába, ahol kedvedre hódolhatsz a hajdanvolt koronás fők előtt, leróhatod tiszteletedet ősatyáid csontjai előtt.

- Hogy merészeled felkínálni nekem a salakból való koronát, amikor az én homlokom a csillagok közé, a pleiadiánusok világába emelkedik? Hogy merészeled nekem felajánlani a töviskoronát, amikor fel sem foghatod a magasságot, ahol az én fejem van?

- Ha nem ezt az álmot látta volna egy elfeledett faj, nem fáradoznék, nem lennék ily türelmes veletek, s nem hagynám, hogy a holdatok elétek rajzolja árnyékomat! Ha nem az lett volna egy anya kívánsága, ledobnám magamról ezeket a rongyokat, és visszaszállnék a tér végtelenjébe. Ha nem lenne bennem szánalom irántatok, nem maradnék itt, hogy sorsotok miatt zokogjak.

- Ki vagy te, mi vagy te, iskarióti Júdás? Ki vagy, és miért próbálsz rossz útra csábítani? A papjaitok és a császárotok véremet fogják venni. Elégedettek lesznek, amikor azt látják majd, hogy eltűntem. De még miattuk sem fogom megváltoztatni a törvény kerekének forgását, és nem fogom uralni az ostobák világát!

- Hadd szaporítsa magát a tudatlanság, mígnem ráun önnön fattyaira! Hadd vezesse a vak a világtalant a feneketlen verem felé! Hadd temessék el a holtak a holtakat, mígnem a föld fuldokolni kezd önnön keserű gyümölcsétől!

- Az én királyságom nem evilági királyság. Az én királyságom ott lesz, ahol közületek ketten vagy hárman találkoznak a szeretetben, ahol megcsodálják az élet szépségét, ahol örvendnek, ahol emlékeznek énrám.

Júdás elé lépett, és így folytatta:

- Távozz tőlem, ember! A te királyságod sosem lesz az én királyságom!

Mivel már alkonyodott, Jézus felénk fordult, s így szólt:

- Menjünk le! közeledik az éj. Addig járjunk a fényben, amíg a fény itt van velünk.

Azzal elindult fefelé a hegyről, mi pedig követtük őt. Júdás is jött, de messzire lemaradt tőlünk.

S mire leértünk a hegyről, beesteledett. Akkor pedig Tamás, Diphanész fia így szólott Jézushoz:

- Mester, sötét van, már nem látjuk az utat. Kérve kérünk, vezess el minket a faluba, ahol ételt kaphatunk, ahol menedékre lelhetünk!

Jézus pedig eképp válaszolt Tamásnak:

- Felvezettelek benneteket a magasba, amikor éhesek voltatok, lehoztalak benneteket a síkre, amikor még éhesebbek lettetek, de ezen az éjszakán nem leszek veletek. Egyedül maradok.

Ekkor Simon Péter lépett előre.

- Mester, ne hagyj minket vergődni a sötétben! Engedd meg nekünk, hogy most is melletted maradjunk! Az éjszaka nem tart örökké, az árnyékok eltűnnek egyszer, és a reggel hamarosan ránk talál, ha te úgy akarod, csak maradj velünk!

Jézus erre így válaszolt:

- Ezen az éjszakán a rókák bebújnak vackaikra, a levegő madarai megtérnek fészkeikre, de az Emberfia számára nincs oly hely ezen a földön, ahol nyugovóra hajthatná fejét. De mégis, most egyedül leszek. Ha látni kívántok, megtalálhattok a tó mellett, és én is ott találok majd tirátok.

Azzal elindultunk, nehéz szívvel magára hagytuk őt, mert fájdalmat okozott nekünk, hogy el kell válnunk tőle. Sokszor megálltunk, sokszor hátrapillantottunk, feléje fordítottuk arcunkat, és láttuk, ahogy magányosan nyugat felé tart.

Közöttünk csupán egy volt, aki nem nézett hátra, akinek nem sajdult meg a szíve a gondolattól, hogy Jézus egyedül maradt. Ez az egy pedig nem volt más, mint Júdás, az iskarióti.

De attól a naptól fogva Júdásnak alig lehetett hallni a szavát. Komor lett és réveteg, és én már akkor úgy láttam, időnként veszedelem villan a szeme sarkában.

 

 

2.

Anna, Mária anyja

Jézus születéséről

Jézus a leányom fia volt. Itt született, Názáretben, január hónapjában. Azon az éjszakán, amikor megszületett, látogatók érkeztek hozzánk Keletről. Perzsák voltak, akik a midianiták karavánjável jöttek, és Egyiptom földjére tartottak. Mivel nem találtak maguknak szállást a fogadóban, a mi házunkban kértek helyet, ahol lepihenhetnek.

Befogadtam őket, és így szóltam hozzájuk:

- A leányom ma éjszaka fogja megszülni fiúgyermekét. Bocsássatok meg, nagyurak, ha nem tudlak úgy kiszolgálni benneteket, mint illik, mint kellene!

Ekkor köszönetet mondtak azért, hogy befogadtuk őket. Később, miután elköltötték vacsorájukat, így szóltak hozzám:

- Megnéznénk az újszülöttet!

Mária fia gyönyörű volt, és szép volt a leányom is. Amikor a perzsák meglátták Máriát és gyermekét, aranyat és ezüstöt szedtek elő a zsákjaikból, és mirrhát meg tömjént, és mindent odatettek az újszülött lábai elé. Ezután leborultak és imádkozni kezdtek, de olyan különös nyelven beszéltek, aminek egyetlen szavát sem értettük.

Amikor bevezettem őket a számukra előkészített hálófülkébe, úgy lépkedtek, mintha még mindig csodálkozás lenne bennük attól, amit láttak.

Reggel aztán távoztak, továbbmentek az egyiptomi úton. Ám amikor elindultak, így szóltak hozzám:

- A gyermek még egynapos sincs, de mi láttuk a szemében istenünk fényét, láttuk az ajkán istenünk mosolyát. Kérve kérünk, védelmezzétek őt, hogy ő is védelmezhessen benneteket!

Ezután felültek tevéik hátáre, és többé nem láttuk őket.

Mária nagyon boldog volt, hogy megszületett gyermeke. Büszke volt, s valahányszor ránézett a kisfiúra, a tekintete mindig elvándorolt róla: kipillantott az ablakon, del az égre, s úgy viselkedett, mintha látomása lenne. Ilyenkor úgy éreztem, mélységes mély szakadék választja el szívét az enyémtől.

S a gyermek szépen fejlődött, testben is, lélekben is. Nagyon más volt, mint a többi kisfiú. Makacs volt, nehezen lehetett irányítani, és magam sem tudom, miért, de nem bírtam kezet emelni rá. Názáretben mindenki szerett őt, és én pontosan tudtam, miért.

Időnként megesett, hogy egy-egy arrajárónak ajándékozta az élelmünket. Ha édességet kapott tőlem, abból mindig adott a többi gyereknek, még azelőtt, hogy ő megízlelte volna. A többi fiúval együtt ő is felmászott a kertemben álló gyümölcsfákra, de soha, egyszer sem dézsmálta meg a termést. Sokszor együtt futkosott a többi fiúval, de mivel mindegyiküknél gyorsabb volt, a legtöbbször hagyta, hadd szaladjanak előre - így is mindig beérte őket.

Néha, amikor az ágyához kísértem, így szólt:

- Mondd meg anyámnak és a többieknek, hogy csak a testem fog aludni. A tudatom velük lesz, egészen addig, mígnem reggel visszatér beléjük a sajátjuk.

Sokszor mondott ilyen érthetetlen, de mégis csodálatos dolgokat, amikor kicsi volt. Sajnos én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy valamennyi mondására emlékezzem.

Most viszont azt mondják nekem, soha többé nem láthatom őt. Hogyan is hihetnék nekik? Még mindig hallom a nevetését, még most is hallom lábainak dobogását - mintha valóban itt szaladgálna a házamban. Valahányszor megcsókolom a leányom arcát, az ő illatát érzem, és ez az illat a szívemig hatol. Valahányszor átölelem a leányomat, úgy érzem, mintha az ő testét érinteném meg.

Hát nem furcsa, hogy a leányom sosem beszél nekem elsőszülött fiáról? Időnként úgy tűnik, bennem nagyobb az utána való vágyódás, mint Máriában. Ő olyan szilárd, akár a bronzszobor, az én szívem viszont olvadozik és sajog.

Talán Mária tud valamit, amit én nem. Bárcsak elárulná!

Oldal: --- Khalil Gibran: Jézus, az ember fia (részlet)
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2024 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat