Ez a könyv kb 5 éve már megjelent, de nem érdemes keresgélni, mert hamarosan ismét kiadásra kerül. (Még idén, a pontos dátumot később. Hogy a dolognak üzleti oldala is legyen: előrendelést felveszünk.)

Látszólag arról szól, hogyan kell viselkednie egy szamurájnak, meg hogy milyen módon kell kirántani egy kardot.

Nos, a látszat kissé csal. Aki képes olvasni a sorok között, rájön, hogy ennél jobb stratégia-tankönyv nem igazán létezik. (Talán a Szun-Ce könyvet, és a Szun Pin könyvet, na me persze a Csánakja könyvet leszámitva.)

Bizonyiték kell, nem igéret? A japánok képesek voltak olvasni a sorok között, és az ebben a könyvben leirt stratégia segitségével "csupán"annyit értek el, hogy betörtek az amerikai autópiacra...

A szöveget egyébként Tokaji Zsolt forditotta, és én szerkesztettem.

Sz.Zs.

 

A SZAMURÁJ-KÓDEX

(Bushido Shoshinshu)

 

 

 

I. RÉSZ

 

 

 

 

1.

Elöljáróban

 

Aki harcosnak tartja magát, annak elsősorban a halált kell szem előtt tartania, minden nap és minden éjjel, az Újév első napjának reggelétől az év utolsó éjszakájáig.

Csak addig vagy képes maradéktalanul teljesíteni a hűség diktálta és a családi kötelességeidet, ameddig gondolsz a halálra. Továbbá, így elkerülhetsz milliónyi veszedelmet és katasztrófát is, valamint egészségre és hosszú életre számíthatsz. Sőt mi több, jellemed csiszolódik, erényed pedig kiteljesedik.

Az alábbiakban kifejtem mindennek okát. Az emberi élet épp olyan, akár az esti harmat vagy a hajnali dér: nagyon törékeny és múlékony. S, ha ilyen az átlag ember élete, mennyivel bizonytalanabb a harcosé?

Ha az emberek azzal nyugtatják magukat, hogy éltük hosszú lesz, és úgy gondolják, örökké dolgozni tudnak, és a szüleikről való gondoskodás sem okozhat gondot. Csakhogy bármi történhet, elveszíthetik szolgálatukat, és akkor nem csak tönkre mennek, de szüleikről is képtelenek lesznek gondoskodni.

Ezzel szemben, ha te felméred azt, hogy mai léted holnapja a legkevésbé sem bizonyság, akkor dolgaidat úgy tudod intézni, hogy bármilyen előre nem tátható esemény ellenére is gondoskodni fogsz szüleidről. Ezért mondom azt, hogy akkor tudod igazán kiteljesíteni a hűség és a családi kötelmeket, ha mindenkor szem előtt tartod a halált.

Mind ahányszor megfeledkezel a halálról, óvatlanná és figyelmetlenné válsz. Hozhatja úgy az élet, hogy valaki provokál, és konfliktusba akar sodorni téged. Te épp úgy felveheted a kesztyűt, hogy megmérkőzzetek, mint ahogy el is háríthatod azt. A döntés csak rajtad áll.

Konkrétabban: előfordulhat, hogy valamely ügyed intézvén egy forgalmas helyre vetődsz, ahol egy tömegben beleszaladsz egy fajankóba, aki erre fel váratlanul kötekedni kezd veled. Ezért még nem kell az életedet áldozni, rossz hírbe keverni gazdádat, és szüleidnek, testvéreidnek nehézséget okozni.

Az összes ily baj forrása az, hogy megfeledkeztél a halál észben tartásáról.

Ha mindenkor észben tartod a halál gondolatát, akkor a másokhoz intézett valamennyi mondatod és kérdésed mindenegyes szavának súlyával és jelentőségével tisztában leszel, s így elkerülheted, hogy értelmetlen konfliktusba keveredjél. Mindehhez természetesen még az is szükséges, hogy nem menj mindenféle gyanús helyekre, még akkor sem, ha meghívást kapnál oda, s így nem érhet semmiféle váratlan meglepetés. Ezért mondom azt, hogy elkerülhetsz milliónyi veszedelmet és katasztrófát, ha mindenkor szem előtt tartod a halált.

A társadalom bármely rétegéhez tartozó emberek legtöbbje – legyenek akár előkelők vagy közrendűek – állandóan tömik magukat és vedelnek, mértéktelenül hajszolják az élvezeteket és igyekeznek kielégíteni mohó vágyaikat. Mindezt azért teszik, mert megfeledkeznek a halálról. Ezzel oly annyira megerőltetik szervezetüket, hogy idő előtt, fiatalon meghalnak, vagy megbetegednek, megrokkannak.

Ha képes vagy észben tartani a halál gondolatát, és még fiatal és egészséges vagy, azt is tudni fogod, hogy vigyázz magadra. Légy mértékletes az evésben, ivásban, tartózkodj a testi gyönyörök hajszolásától, viselkedj körültekintően, bölcsen. Tested, szervezeted így marad egészséges, és mivel egészséges vagy, hosszú életre számíthatsz.

Ha makacsul kitartasz amellett, hogy megvalósítsd minden ki mondott vagy ki nem mondott vágyadat, akkor sóvárgóvá válsz. Ha a másokét kívánod, vagy túlságosan ragaszkodsz ahhoz, ami a tiéd, akkor anyagiassá válsz.

Ha mindig észben tartod a halál gondolatát, nem leszel féktelenül mohó és kapzsi, ami egyébiránt a gyöngeségedet eredményezné. Ezért mondom, hogy ezáltal a jellemed csiszolódik.

Ám felmerül továbbá az a kérdés, hogy vajon miként tartsuk észben a halál gondolatát.

Vajon elegendő csak ülni, és a nap minden órájában, minden percében a halált várni, épp úgy, mint ahogy azt a szerzetes Shinkai tette, akiről Yoshida no Kenkó írt a Tsurezuregusában, miközben szerzetesi gyakorlatokat végez az ember? Ez egyáltalán nem felel meg a harcművészeti követelményeknek. Ha úgy nézel farkasszemet a halállal, hogy a hűségről és a családi kötelmeidről, a gazdádról és a szüleidről megfeledkezel, őket elhanyagolod, akkor a harcosi hivatásod bizony csorbát szenved. Soha ne cselekedj hát ekként!

A leghelyesebben akkor jársz el, ha nappal és éjjel maradéktalanul eleget teszel a közszolgálatoknak, és ellátod saját feladataidat, majd amikor akad némi szabadidőd, és elméd is gondtalan, felidézed magadban a halál gondolatát. Azt mondják, hogy a nagy harcos, Kusunoki Masashige a következő jó tanáccsal látta el fiát, Masayukit: „szoktasd magad mindig a halálhoz!”

Ez az, amit egy kezdő harcosnak meg kell értenie!

 

 

2.

Az iskolázottság

 

A három társadalmi osztály felett álló, tisztséget viselő harcosoktól megkövetelendő, hogy egyben értő hivatalnokok is legyenek, épp ezért számukra elengedhetetlen, hogy tanulmányokkal alapos ismereteket szerezzenek a legkülönbféle dolgok lényegéről. Ennek ellenére, mivel a harcosok általában tizenöt-tizenhat éves koruktól kezdve vesznek részt csatákban, ütközetekben, s ezt követően igazi katonaként szolgálnak, vagyis harcművészeti tanulmányaikat úgy tizenkét-tizenhárom esztendős korukban kezdik, nincs idejük megfelelő tanulmányokat folytatni, sőt nem kevés köztük az írástudatlan sem.

Példának okáért a Polgárháború idején számtalan olyan harcos volt, aki még egy szótárat sem volt képes használni. De hiszen nem is volt erre szükségük, mert vagy a saját nemtörődömségük, vagy szüleik hanyagsága miatt, az egyetlen elvárás velük szemben az volt, hogy csupán a hadi dolgokat sajátítsák el minél előbb.

Úgy vélem azonban, hogy azoknak a harcosoknak, akik mostanság születnek, a béke korában, nem nagy baj, ha kevesebbet tudnak a hadi fortélyokról, hiszen ez már nem az a világ, ahol tizenöt-tizenhat évesen hadba kell vonulni. Épp ezért elengedhetetlen a számukra, hogy hét-nyolc esztendős korukban kezdve tanulmányaikat, az írás-olvasás tudását, és a szükséges klasszikus irodalmi műveltséget megszerezzék. Majd, ráérnek akkor gyakorolni az íjászatot, a lovaglást és az egyéb hadi dolgokat, amikor betöltötték tizenötödik, tizenhatodik életévüket. Ez az oktatással kapcsolatos alapkövetelmény a harcosnak szánt gyermekekkel szemben.

A krónikákban feljegyzett háborúk idején az írástudatlanság a harcosok körében természetesnek számított. Azonban békeidőben mindez nem megengedhető. Ezért a gyermekek nem hibáztathatók; ezért csakis azoknak a szülőknek a hanyagsága és felelőtlensége okolható, akik nincsenek tisztában a gyermekeik iránti kötelezettségükkel.

 

 

3.

Családi kötelmek

 

A harcosokkal szemben támasztott legfontosabb elvárás, hogy gondját viseljék szüleiknek. Felettébb helytelen, ha valaki nem tesz eleget ebbéli kötelezettségének, legyen bármilyen rendkívül ügyes, ékesszóló vagy szemrevaló.

Hadd hozzak egy példát! A harcos Útján elengedhetetlen a gyökerektől az ágakig helyesen cselekedni. Ha nem ismered a gyökereket és az ágakat, kötelességeiddel sem leszel tisztában. Aki pedig nem ismeri a kötelességét, semmiképpen nem nevezhető harcosnak. Ismerni a gyökereket és az ágakat azt jelenti, hogy a szüleink saját testünk gyökerei, a testünk pedig a szüleink húsának és csontjainak az ágai. Sajátmagunk önző szándékai miatt, vagyis az ágak miatt nem hanyagolhatjuk el szüleinket, vagyis a gyökereket. Aki így cselekszik az nincs tisztában a gyökerek és az ágak elvével.

A szüleinkről történő helyénvaló gondoskodásnak két módja létezik.

Tételezzünk föl egy szelíd természetű szülőt, aki igaz kedvességgel és önzetlenséggel kitaníttatta gyermekeit, mindent megadott a számukra, gazdagon kiházasította őket, majd visszavonulván nevelésüktől, megfelelő vagyont biztosítva a számukra, jó körülmények között bocsátotta ki gyermekeit a világba. Az ilyen szülő gondoskodása teljesen átlagos, nincs benne semmi különösképpen dicséretes vagy rendkívüli.

Még idegenekkel szemben sem lehetünk közömbösek, ha azok kedvesen bántak velünk, személyesen vagy anyagiakkal segítettek bennünket, amikor arra szükségünk volt; tesszük ezt akkor is, ha saját ügyeinket kell háttérbe szorítani emiatt. Mennyivel érvényesebb mindez a minket felnevelő, rólunk gondoskodó szülőkre, akik irántunk érzett szeretetük mélységét oly sokszor, oly sokféleképpen kimutatták! Épp ezért mondom azt, hogy a szülőkkel szembeni kötelességnél semmi sem lehet előbbre való.

Most pedig tételezzünk föl civakodó, kötözködő, már-már félbolond szülőket, akik tíz körömmel ragaszkodnak a családi birtokhoz, ódzkodnak bármitől is megválni, okvetetlenkedők, tapintatlanok és követelőzők, aki ráadásul folyton-folyvást azt panaszolják fűnek-fának, hogy mily elkeseredettek és szomorúak, amiatt, hogy fiaik ily méltatlanul bánnak velük, egyszóval, mindezzel csak rontják saját gyermekeik hírnevét. Még az ilyen, minden ésszerűséget nélkülöző szülőt is szülőként tisztelj, a bajban vigasztald meg, s ha öregsége, gyöngesége miatt panaszkodna, viseld gondját tiszta szívvel, a legcsekélyebb hanyagság nélkül. Ez a kötelességtudó gyermek feladata.

Amikor az ilyen lelkületű harcosnak, ha egy hűbérúr szolgálatába fogadja, és tisztséget bíznak rá, tisztában kell lenni a hűség és a kötelesség követelményeivel. Amikor gazdájának jól megy sora, ez szinte természetes, ám egy igaz harcos, amikor valami váratlan nehézség történik, vagy amikor úgy tűnk, hogy minden összeesküdött ellene, hűsége akkor is rendíthetetlen; urát nem hagyja el még akkor sem, ha százból csak tízen maradtak, akkor sem, ha tízből csak ő egyedül maradt volna meg, csatában a végletekig hűséges marad, akár a saját élete árán is.

Szülők és gazdák, családi kötelmek és hűség – mindezek csak a nevekből fakadó különbségek, a szív őszinteségében mit sem különböznek egymástól. Ezért van, hogy a régi följegyzésekben gyakorta azt olvashatjuk: „Minisztereid a szülőtisztelő fiak között keresd!” Mert az nem úgy van ám, hogy aki szüleit nem tiszteli, az még attól lehet a gazdájához hűséges. Ha valaki olyan kiforratlan, hogy elhanyagolja a szüleiről, saját tulajdon testének a forrásáról való gondoskodás kötelességét, azt egyetlen hűbérúr sem fogadja föl, hiszen semmi biztosítéka sincs arra nézve, hogy az illető húsával, vérével, teljes odaadó hűséggel fogja őt szolgálni.

Aki otthon nem viseltetik gondoskodással szüleivel szemben, szolgálatba sem állhat egyetlen hűbérúrnál sem, hiszen az ilyen fickó állandóan csak gazdája mérlegét lesné, s az mihelyt arrébb csúszik, a körülmények mihelyt egy kicsit is megváltoznak, kereket old és tovább áll. Ez épp így volt a múltban is, mint most. Az ilyen emberek miatt szégyenkezni kell, az ilyenekkel vigyázni kell!

 

 

 

Oldal: Könyvekről - Szamuráj-kódex (részlet)
Sudhana könyvkiadó - © 2008 - 2024 - golokabolt.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat